baj az agyban szeles

A feleségem egy szemétláda az ágyban, és tehetetlen vagyok

Minden áldott nap végén, amikor elkezd alábukni a nap, elkezdek az éjszakára gondolni. Az álmatlan percekre, a szenvedésre, amit a feleségem mellett kell átélnem napnyugtától napkeltéig, és arra, hogy milyen tehetetlen vagyok ezzel szemben.

Nem nagyon, de sokat dolgozunk mindketten, hétköznap lényegében csak feltöltődni járunk haza, hogy másnap folytathassuk. Éppen ezért olyan nehéz számomra ez a helyzet, mert a feleségem a lehető legpokolibb, legkellemetlenebb pózokat kényszeríti rám az ágyban, ami ellen nem tudok mit tenni. Tudom, hogy lépnem kell, fáradt vagyok, és ez nem mehet így tovább, de egyszerűen nem tudok, mert túlságosan szeretem.

Egymást átölelve kezdődik

Mikor elalszik, minden a legnagyobb rendben van. Általában a közös fogmosás után még megnézünk egy sorozatot, aminek a vége felé ő rendszerint elalszik. Udvarias módon, azt még öntudatlanul kivárja, hogy vége legyen az utolsó tíz percnek, de utána mindig elszabadul a pokol.

Meggyőződésem, hogy rendszeresen azt álmodja, hogy tengeri csillag, mert szinte minden éjjel az az első mozdulata, hogy a végtagjait széttárja, amivel a lehető legnagyobb felületet kitölti az ágyban. Ez ugye azt is jelenti, hogy simán beleteszi a karját az arcomba, ami ellen megpróbálok védekezni. Mindhiába, ugyanis a következő pár percben elkezd lassan körbeforogni az ágyban, mint egy vízszintes szélmalom.

Itt még koránt sincs vége

Életem értelme ezek után egy kicsit megpihen, ami pont arra elég, hogy én félálomba szenderüljek. Viszont ez csak a vihar előtti csend, mert ezalatt az idő alatt, amíg én mély álomba merülök, ő elkezd szépen lassan araszolni felém. Mint ahogy a Föld tektonikus lemezei közelednek egymáshoz, úgy indul el ő is felém, szemmel alig látható módon.

Minden éjszaka egy rémálom a feleségem mellett.
Minden éjszaka egy rémálom a feleségem mellett.
Forrás:
Canva.com

Tudom, hogy jön, de ilyenkor már túl fáradt vagyok, és legbelül már beletörődtem a sorsomba, ami ígyis-úgyis az lesz, hogy az ágy legszélén találom magam, a leesés határán. Ilyenkor két választásom van, vagy megvetem a lábam, és megpróbálok így tovább aludni, vagy felkelek és átfekszem a túlsó oldalára. Az első eleve bukott ügy, ennek az erőnek nem lehet ellenállni, én már csak tudom, megannyiszor megpróbáltam.

Viszont, sajnos a másodikkal se járok jobban, mert amint újra befekszem az ágyba, újra elkezd közelíteni felém ez az alvó szörnyeteg.

Nincs jó megoldás

Már mindent megpróbáltunk, nagyobb matracot vettünk, amit most anyagi okokból ágykeret nélkül használunk, de építettem már barikádot párnákból, és még azt is megpróbáltam, hogy álmában átrakom az ágy másik felébe. Mondanom sem kell, hogy egyik sem segített. Egyedül aludni meg nem tudok, mert kell a közelsége, csak azt kívánom, bárcsak egy picit visszafogottabb lenne az alvó énje ennek a nőnek, aki az életem értelme.

László kialvatlanságának okát Kovács Ákos dolgozta fel.