Egyéb kategória

Megjöttél – Annyi minden történt velünk, ami mással 20 év alatt sem

Nem tudom pontosan, mikor történt, mikor lettél ennyire fontos – írja anonim olvasónk, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban az ő cikkét olvashatjátok.

vous - 2022.03.06.
Megjöttél – Annyi minden történt velünk, ami mással 20 év alatt sem

Férjnél voltam, igaz akkor már régóta csak lakótársakként éltünk, beleszürkültem a hétköznapokba mellette. Egy darabig küzdöttem, veszekedtem. Eltolt magától. De hát a házasság szent, és nem volt motivációm kilépni. Miért tettem volna? Az életünk kényelmes volt, fiatalon sikerült felépíteni mindent, amit akartunk. Sokan csak álmodnak arról, amit mi összehoztunk 23 évesen.

Éreztem, hogy 25 évesen nem akarok benne maradni egy rossz házasságban. Túl fiatalon pazarlom az időmet, mégsem volt erőm kilépni. 

Aztán történt egy munkahelyváltás, és megjöttél az életembe.  Az első pár hétben nem szóltunk egymáshoz, nem volt rá okunk. Egyébként is egymás ellentétei voltunk. Te nem nyitottál mások felé, míg én hamar kijöttem mindenkivel, és sokat beszélgettem. Mégis vonzottál. Érdekelt mi rejtőzik a hallgatásod mögött, mert azt éreztem, hogy sokkal több van a csendedben és benned, mint amit mutatsz. Majd egy nap odamentem hozzád, és megkértelek segíts a munkában. 

Azt az őszinte arckifejezésed sosem felejtem el, nem titkoltad, hogy nagyon nincs kedved nekem segíteni, engem pedig rögtön elkapott a nevetés. 

Aztán beszélgettünk, napról napra, közelebb és közelebb kerültünk. Nagyon régóta nem nevettem annyit, mint veled. Tudtad, hogy van férjem, és én is csak barátként tekintettem rád. Őszinte és tiszta barátság volt. Szerettem veled dolgozni, jó csapat voltunk. 

Aztán elkezdtem érezni azt, amit addig soha. Veled feküdtem és ébredtem. Rengeteget beszélgettünk munkán kívül is. Fogalmam sincs már, hogy miről tudtunk annyit beszélni, de imádtam, és nagyon hiányoztál, ha valami miatt nem láthattalak. Nem akartam ezt soha bevallani neked.

Az életem romokban volt.

Nem tagadom, belekeveredtem sok rossz dologba, sok más rossz meg jött magától. Nem nagyon láttam kiutat. Nem tudtam mit csináljak. Elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy nem akarom ezt tovább csinálni. Így nem. De nem láttam a fényt annak a bizonyos alagútnak a végén. 

bánat sírás

Ott volt a nyakamon a múltam, a házasságom, ami sehova sem vezetett, egy év alatt 3 barátom temetésére vettem fel fekete ruhámat.
Forrás:
Canva

Ekkor már tisztán tudtam, hogy szeretlek, menthetetlenül beleszerettem a lelkedbe, a mosolyodba. Olyan voltál nekem, mint egy csepp víz az életem sivatagjában, de abban is biztos voltam, hogy ez ennyi. Ismertem a múltad, sokat beszélgettünk, és nem akartalak volna belerántani a káoszomba akkor sem, ha lett volna bármi esélyem nálad. Úgy terveztem, sohasem tudod meg, mit is érzek. 

Ott volt a nyakamon a múltam, a házasságom, ami sehova sem vezetett, egy év alatt 3 barátom temetésére vettem fel fekete ruhámat. Az utolsó végső útra terveztem én is a sajátomat. Elterveztem. Úgy indultam el, hogy nem jövök haza. A szertartás szép volt, de nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy véghez viszem a tervem. Aznap nem beszéltünk. Tudtad, hogy temetésre megyek egy messzi városba, megbeszéltük, hogy majd írok, ha hazaértem, és akkor beszélünk. Kiültem hát a völgyhídra, pontosan oda, ahova terveztem. Elkezdtem írni a rendezetlen zavart sorokat a telefonom jegyzetébe, ha más nem is, te értsd majd, miért tettem. Úgy terveztem, a táskámat a telefonommal ott hagyom a járdán. Éppen mikor végeztem az irománnyal, jelzett a telefon. Írtál. Írtad, hogy vigyázzak magamra. Majd azt, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Ezt nem is értettem, hiszen én a mosolygó depressziós voltam.

Senki sem tudhatta mire készülök. Te sem. Vagy mégis? Láttál engem? 

Letettem a telefont. Ültem még egy darabig. Elkezdtem sorolni a pro és kontra érveimet. Elbillent a mérleg nyelve. Te voltál az egyetlen ok amellett, hogy maradjak, mégis, most először megláttam pislákolni a fényt. Így hát hazajöttem. Erről egy szót sem szóltam senkinek. 

Aztán egy külső tényező kikényszerített egy nap, hogy elmondjam, mit érzek. Nagyon béna volt az egész helyzet. Utólag visszaemlékezve kicsit vicces is. Aztán jött a mélypont. Mikor rájöttél, hogy nem viccelek, ellöktél, valahol megértettem és megígértem, az lesz, amit szeretnél, de dönts.

Elmondtad, hogy egyre nehezebb neked is csak barátként gondolni rám, és most még visszafordítható, úgyhogy ne beszéljünk. Borzasztó 3 nap következett. Nem szóltunk egymáshoz, tartottam magam ahhoz, amit ígértem, pedig percenként belehaltam. Munkában volt a legnehezebb. Nehezen színleltem, talán nem is ment. Inkább elbújtam a gépek között, hogy ne láss. Otthon épp csak léteztem. Minden porcikámmal éreztem, hogy ez így nem jó. Átkoztam magam, hogy elmondtam neked mit érzek. Éreztem, hogy elveszítelek. Téged, aki az egyetlen ok voltál. Tudtam volna létezni barátodként, elfogadtam, mégis sikerült mindent elrontanom.

A második napon este megtörted a csendet. Beszéltünk pár mondatot, de semmi sem változott. 

A hallgatásunk harmadik napján éppen mikor próbáltam a munkára koncentrálni, és kizártam végre a külvilágot, egyszer csak megjelentél mellettem, megkérdezted ráérek-e egy percre. Mondtam, hogy igen. Csak annyit mondtál menjek ki veled. Én pedig teljesen lefagyva, ijedten követtelek.

Nem tudtam, mi fog jönni. Fogalmam sem volt, mi fog következni, miért hívtál ki, teljesen össze voltam zavarodva. Nem mondtál semmit. Megöleltél. Abban az ölelésben minden benne volt. Lélekkel öleltél. Nem tudom valójában egy perc volt-e, vagy tíz. Megállt az idő, és én nem akartam, hogy vége legyen. Bár még mindig nem tudtam hova rakni a dolgot, hogy most akkor mit jelent ez részedről, hogyan tovább. Nem tudtam, lesz-e még ilyen. Nem tudtam, hogy ölelhetlek-e még így, ezért minden tizedmásodpercét kiélveztem, és magamba szívtam az érzést.

Aztán ugyan úgy ahogy kimentünk, visszamentünk a helyünkre és dolgoztunk tovább. Én pedig nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, vagy mind a kettőt egyszerre. A következő napokban beszéltünk, többször is megöleltél, de ennyi. Én még mindig nem tudtam mi van, de őszintén boldog voltam. 

Közöltem a férjemmel, hogy elválok, elköltözök.

Elkezdem keresni albéreltet. Beszélgettünk munka közben, mutattam a lakásokat, amiket meg akartam nézni személyesen is. Akkor megöleltél, és megcsókoltál. Jöttek az ünnepek, mégsem érdekelt egy cseppet sem. Végre boldog voltam.

Az újévet az új lakásban, az első estét együtt töltöttük. Ágy sem volt, egy vékony matracon aludtunk, filmeztünk, beszélgettünk egymás karjaiban, és biztos vagyok benne, hogy akkor én voltam a legboldogabb ember az univerzumban. Sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Minden porcikámmal éreztem, hogy veled akarok lenni, ölelni akarlak, érezni, csókolni életem végéig. 

Teltek a hónapok. Voltak könnyebb és nehezebb percek is. Mindenben mellettem voltál, pedig nem volt könnyű sokszor. Vissza-vissza rántott a múltam, és a válást is intézni kellett. Hol te tartottál ki, hol pedig én. Aztán jött nyár közepén két hidegzuhany.

Hirtelen elment nagymamám.

Ő volt a nagybetűs Nő az életemben, nehéz gyerekkorom egyetlen meleg fénysugara. Hirtelen, előjel nélkül ment el. Nem tudtam és nem akartam felfogni. Aznap szinte megállás nélkül sírtam. Úgy éreztem, eltűnt a mentőövem, többé nem kérhetem ki nagyon bölcs tanácsait. Mindig minden helyzetben hozzá fordultam, ő pedig mindig megértett, és könnyített a lelkemen.

Rögtön az azutáni reggel úgy ébredtem, hogy tudtam elment fizikailag, mégis úgy éreztem, nem hagyott el, mellettem van. Délután pedig egy semmiből érkező késztetés hatására elmentem a gyógyszertárba, és vettem egy tesztet, megtudtam, hogy terhes vagyok. A mai napig nem tudom miért, semmi konkrét okom nem volt feltételezni. Nem voltam rosszul, akkor még nem is késett a havibaj, talán csak 2 napot, ami normális. Nem akartam elhinni, hiszen 5 év tapasztalat és 4 különböző szakvélemény állította, hogy nem eshetek teherbe. Vettem még teszteket. Kétségbe estem.

szerelmes pár

Elmentünk nyaralni, csodálatos hét volt kettesben, hátrahagyva minden gondot.
Forrás:
Canva

Hiszen, amúgy is nehéz még a helyzet, a kapcsolatunk is friss, és már így is sok mindent ki kellett állnia. Rettegtem, hogy hogyan fogsz reagálni, ha elmondom. Megcsináltam 5 darab különböző tesztet is, hogy biztos legyek benne. Aznap megint úgy éreztem magam, hogy összeomlik az életem. Az új életem, ami még szinte el sem kezdődött igazán. Tudtam, hogy el kell mondanom neked, bármi is lesz, tudnod kell, és együtt kell ezt megoldanunk. De nagyon féltem a folytatástól. Féltem, hogy megijedsz és magamra hagysz. Aztán este mikor hazaértél munkából, úgy voltam essünk túl rajta. 

Elmondtam, te pedig nem szóltál semmit.

Azt hitted viccelek, ezért megmutattam a teszteket. Azokat látván pedig az volt az első kérdésed, hogy van-e itthon valami alkohol. Viszont mosolyogtál. Én próbáltam felvázolni, hogy időben vagyunk, beszéljük át rendesen mi legyen, hogyan tovább. Egyik út sem kis felelősség. A következő hetekben nagyon sokat beszélgettünk erről, biztosítottál róla, hogy bárhogy is lesz, mellettem leszel. Megbeszéltük, hogy nagyon korai mind a kettőnknek. Azon pedig, hogy elmondtam, féltem, hogy emiatt elhagysz, egyenesen fel voltál háborodva. Eltelt még két hét, elmentünk nyaralni, csodálatos hét volt kettesben, hátrahagyva minden gondot. Talán akkor döntöttük el végleg, hogy megtartjuk a babát, kitartunk, ahogy eddig és felneveljük, ha már ennyire jönni akart. 

Azóta elköltöztünk egy nagyobb, komfortosabb lakásba, berendeztük a babaszobát. Kihasználunk minden együtt töltött pillanatot. Fantasztikus férfi vagy, és tudom, hogy csodálatos apa is leszel. Eltelt másfél év mióta odamentem hozzád a munkahelyen, és te őszinte undorral keltél fel, hogy segíts nekem. 

Másfél év, ami alatt annyi minden történt velünk, ami mással 20 év alatt sem. 

Egy pillanatnak tűnik, de ha ránézek a rengeteg közös képre, elöntenek az emlékek. Rúg egy hatalmasat a kislányunk, én visszatérek a jelenbe. Ránézek az egyre csak növekvő hasamra, és még mindig nehéz elhinnem, hogy mindez velem történik. Azután hazaérsz, átölelsz, megcsókolsz. Elmeséled milyen bolondokháza volt a meló. Én pedig csak arra tudok gondolni, milyen szerencsés vagyok, hogy a társam vagy, és napról napra egyre jobban szeretlek. 

Mind a ketten félünk a jövőtől, de attól nem, hogy külön kéne megoldani a problémákat. Ebben mind a ketten biztosak vagyunk, hogy bármi is jön, ahogy eddig is, ezután is együtt akarjuk folytatni. Én biztosan melletted leszek, és szeretni foglak. 

Veled kezdődött a második életem és szeretném, ha veled is érne majd véget. A legfontosabb, amit megtanítottál nekem az, hogy sohasem szabad feladni. Szeretlek! 

Vendégszerző

Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!

Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n!  A részleteket ITT olvashatod el!

Ajánlott cikkek