Egyéb kategória

Miről ismerhetitek fel a beteges hazudozókat?

Volt egy barátnőm, aki már a múltam legsötétebb részét képezi, tekintve, hogy hatalmasat csalódtam benne. És ahogy hallom azóta a rosszabbnál rosszabb történeteket róla, azt hiszem, megfejtettem, miért volt olyan, amilyen, és mi vezetett odáig, hogy évek óta nem beszélünk egymással: a lány ugyanis kényszeres hazudozó.

vous - 2022.03.18.
Miről ismerhetitek fel a beteges hazudozókat?

Először csak az tűnt fel, hogy apróságokban füllent. Ezzel még úgy voltam, elmegy, hiszen én is szoktam, ha arról van szó. Aztán kezdett komolyabbra fordulni a dolog. Minden egyes szava hazugság volt. Hazudott, ha nem akart találkozni. Hazudott, ha rákérdeztem egy kínos dologra. Hazudott, ha szembesítettem a hazugságával. Most így visszagondolva, az sem volt igaz, amit kérdezett.

Mindenkinek van olyan ember az életében, aki nagyot mond. Vagy legalábbis annál, amit ti mondotok, biztos. Rákontráz, mert ettől érzi magát valakinek. Előfordul. Ezért nem haragszom senkire, ők ilyenek. Elengedem, és mosolygok magamban, elfogadom őket. Nem vagyok a hazugság ellen, mert sokszor tényleg kell az a bizonyos „kegyes hazugság”, amivel kimenthetjük magunkat egy helyzetből vagy megoldhatunk kisebb problémákat.

A kényszeres hazudozás mint betegség

A sztereotípia, mely szerint a férfiak többet hazudnak a nőknél, nem igaz, hiszen kutatások támasztják alá, hogy ez az arány közel azonos a két nem esetében. Míg a nők inkább azért hazudnak, hogy másokat megkíméljenek a valóságtól, addig a férfiak sokkal inkább célokat akarnak elérni egy-egy füllentéssel.

A kényszeres hazudozók nem saját érdekükben mondanak nagyot, találnak ki történeteket. A hazudozásnak ez a fajtája egy betegség, a neve konfabuláció, téves emlékezés. Az illető nem él álomvilágban, mégis elhiszi azt, amit mond. Nem tudatosan teszi mindezt, nem direkt akar megtéveszteni másokat, hiszen ő is elhiszi azt, amit kitalál. Amikor egy konfabulációban szenvedő személy fantáziája akarja összerakni saját élményei képét, nem tudja megtenni, hiszen emlékezete folyamatosan megtéveszti.

Forrás:
Pixabay

A kényszeres hazudozás kezelése

Ha te is ismersz a környezetedben olyan személyt, akiről biztosan tudod, hogy már az sem igaz, amit kérdez, akkor vedd komolyan a dolgot. Ahelyett, hogy kizárod őt az életedből, próbálj meg segíteni neki. Nem tehet arról, hogy hazudik, te viszont tehetsz az ellen, hogy komolyabbra forduljon a betegsége. A krónikus hazudozás tünete lehet egy mentális betegségnek. Felmerülhet a gyógyszeres kezelés eshetősége, amennyiben bipoláris zavar okozza. Ám ha az illetőnek úgymond rossz szokása a nem igazmondás, magatartás-terápiával lehet segíteni rajta.

Mindenki szokott füllenteni. Elfogadjuk, mert már megszokássá vált. Megesik, még a legjobbakkal is. Bármennyire próbálunk ellene tenni, nem lehet. Mindennapos program, de ez nem feltétlen baj, legalábbis egy bizonyos szintig.

Ajánlott cikkek