Amikor kimondjuk a boldogító igent, nemcsak a párunk, de az ő családja is az életünk részévé válik, amibe az édesanyja is beletartozik. Az őrült anyós szerepe majdnem annyira ismert, mint a gonosz mostoháé a mesékből, azzal a különbséggel, hogy ők tényleg közöttünk élnek. 

“Bejelentkeztem az éves nőgyógyászati vizsgálatomra. Tudni kell, hogy egy férfi orvoshoz járok, aki amúgy tényleg remek szakember. A régi vágású anyósom ezt nem tudja megérteni, szerinte a férfi nőgyógyászok mind perverz állatok, akik csak tapizni szeretnék a pácienseiket. Már odáig fajult a helyzet, hogy több nőnemű orvosra szeretett volna rábeszélni, de én kitartok a sajátom mellett. Amikor a vizsgálat napján megérkeztem a rendelőbe, az asszisztens közölte velem, hogy nincs időpontom. Bosszúsan elomondtam neki, hogy már bizony van, már hónapokkal ezelőtt bejelentkeztem. Erre azt a választ kaptam, hogy tegnap felhívtam őket, és lemondtam. Mint kitalálhattátok, kiderült, hogy a kedves anyósom mondta le helyettem a vizsgálatot…”

“A férjemmel régóta próbálkozunk a baba projekttel, viszont sajnos nem akar összejönni. Próbáltuk már a lombikbébi programot is, de azzal is kudarcot vallottunk. A sok küszködés után arra az álláspontra jutottunk, hogy inkább az örökbefogadás mellett döntünk. Mivel az anyósom szinte minden találkozásunkkor megkérdezi, mikor lesz már unokája, legutóbb meséltem neki a terveinkről. Ami utána következett, arra nem voltam felkészülve. Azt mondta, ha örökbefogadok sosem leszek igazi anyuka, ugyanis nem én hordtam ki azt a gyereket, és az ilyen gyerekek mindig problémásak, például drogosok lesznek később. Köpni-nyelni nem tudtam a beszólásán…”

“Az anyósom egyik nap azzal a hírrel lepett meg minket, hogy felmondott, és hogy ez milyen jó, ugyanis így több ideje lesz a háztartással törődnie helyettem. Na, hát ezt úgy kell elképzelni, hogy nagyobb mocsokra jövök haza, mint eddig bármikor, a konyhánk úgy néz ki, mint ahol robbantottak. Bár az igaz, főz ránk, de a mosogatás részével már nem törődik, aminek az a végeredménye, hogy hegyekben állnak mindig a mosatlanok, néha annyira szét van pakolva, hogy nem tudok megmozdulni a kis konyhában. Természetesen mindent én pakolok el helyette, lassan úgy érzem magam, mintha visszacsöppentem volna az egyetemi éveimbe, és kifogtam volna a legrosszabb lakótársat a világon…”

“Az én anyósom általában kedves velem, de iszonyú bunkó beszólásai vannak néha. A múltkor azt találta mondani a családi ebédnél, hogy ne egyek túl sokat, mert szerinte kezdek elhízni. De a “kedvencem”, ami eddig mindent vitt, az az volt, amikor azt ecsetelte a leendő férjemnek, hogy kár túl nagy lagzit csapnunk, úgysem éri meg az árát, de ha nem hisz neki, majd a második esküvőjén rájön, hogy igaza volt…”