Egyéb kategória

Anyám sose mondta… 5 dolog, amit magamtól kellett megtanulnom, mire betöltöttem a 30-at

Anyu vigyázott rám, tanult velem és tanított, gondoskodott róla, hogy egy napon nővé érhessek. Néhány dolgot azonban nem mondott, amit jó lett volna tudni…  – írja Adrienn, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Bárdossy Adrienn cikkét olvashatjátok.

vous - 2022.04.11.
Anyám sose mondta… 5 dolog, amit magamtól kellett megtanulnom, mire betöltöttem a 30-at

1. Aki ma barát, az nem biztos, hogy holnap is az lesz…

…ez az élet rendje. Kislányként sok barátnőm volt, rengeteget jártunk össze, és akkor úgy gondoltam, ez örökké fog tartani. Persze az idő múlása is nagyban közrejátszik a kapcsolatok múlásához, ahogy az ember lánya elhagyja az óvodát, majd az iskolát, vagy új helyre költözik a családjával. A fájdalom azonban az, amikor egy igaz barát válik hetek-hónapok alatt teljesen idegenné.

2. A sírás nem fog mindenkit meghatni

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én kislányként az igazán szorult helyzetekben elsírtam magam, tudva, hogy az őszinte érzelmek együttérzést fognak kiváltani a másikból. Mára már tudom, hogy ez nem működik minden helyzetben, és van, akit a könnyek nem tudnak meghatni.

3. Nem tudhatod, mi áll a háttérben

Sokszor nem értettem, miért viselkednek az emberek egyes szituációkban másképp, mint ahogy azt én tenném. Könnyen átsiklottak helyzeteken, melyek a külső szemlélőnek sokkal drasztikusabb lettek volna, és megakadtak olyan dolgoknál, amelyekre a válasz egyértelműnek tűnt. Épp csak azt nem tudtam, hogy az illető milyen nehézségeken ment keresztül az életében, mik foglalkoztatják, mik fontosak számukra az életükben. Mielőtt ítélkezem, most már mindig megállok egy percre.

4. Van, akinek nem kell a segítséged

Segíteni jó, és ha valaki segítségre szorul, azt igyekszem támogatni. Azt azonban, hogy ne erőltessem rá a segítségemet kéretlenül a másikra, évekbe telt megtanulnom. Hiába látod, hogy a másiknak nehéz, nem győzi, azon kívül, hogy felajánlod a segítséged, nem tehetsz semmit. És hogy miért? Egyszerűen tiszteletben kell tartani a másik emberek életét és döntéseit.

5. Törődj a lelkeddel

Ez így nem teljesen igaz, ugyanis anyukám ovis korom óta mondja például, hogy sportolni kötelező. A testmozgás pedig, mint mára tudjuk, nem csak a test, de a lélek egyik legalapvetőbb gyógyszere is. Talán csak azt nem hangsúlyozta eléggé, mennyire fontos önazonosnak lennem. Hogy nem kell minden esetben a másikat magam elé helyeznem, és nem kell olyan dolgokat csinálnom, amelyek (bár hasznosak), nem esnek jól. A lélek törékeny és értékes. Vigyázz rá!

Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkére, akkor olvasd el a Jóból is megárt a sok! Ortorexiás lettem? című írását is!

Vendégszerző

Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!

Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n!  A részleteket ITT olvashatod el!

Ajánlott cikkek