apa3

Apám volt hűtlen hozzám először még gyerekként

Az első veszteségeink, csalódásaink mély nyomot hagynak bennünk. Hamar ott találhatjuk magunkat a felnőttek kusza világába – amire még nem vagyunk készek. Ilyen lehet az is, amikor először veszünk tudomást a szüleink közötti hűtlenségről, legyen az reális, vagy sem.

Kisgyerekkorom egyik legfájdalmasabb felismerése az volt, hogy a szüleim megcsalhatják egymást. Mindezt úgy éltem meg, mintha hozzám is hűtlenek lennének. Emlékszem, napokig foglalkoztatott a dolog, gyanakvóan lestem minden mozdulatukat, egymáshoz intézett szavaikat, csak hogy le ne maradjak valamiről.  Persze, erről szó sem volt, hiszen mai napig boldog házasságban élnek. Sőt, mi több, mintha egyre szerelmesebbek lennének.

Nem is értem, hogy honnan indult akkor ez a gyanú, de sokáig gyötört a kérdés – amit persze senkivel nem tudtam megbeszélni.

A legelső ilyen emlékem egy családi összejövetelen volt, amikor Apu az egyik keresztanyámmal táncolt. Ültem az asztalnál, épp egy süteményt majszoltam, amikor megpillantottam őket, ahogy a táncparkett közepén önfeledten forognak. A tekintetemmel azonnal Anyut kezdtem keresni, aki épp nagymamámmal beszélgetett, háttal az egésznek. Az első néhány percben azt vártam, hogy mindjárt hátrapillant, észreveszi őket, és történni fog valami. Mondjuk Anyu odamegy, és szedi szét a táncoló párt. Vagy épp Apuék térnek észhez. De nem így történt. Anyu kilépett az udvarra, és minden ment tovább, mintha mi sem lett volna.

Épp egy süteményt majszoltam, amikor megpillantottam őket, ahogy a táncparkett közepén önfeledten forognak.
Épp egy süteményt majszoltam, amikor megpillantottam őket, ahogy a táncparkett közepén önfeledten forognak.
Forrás:
Unsplash.com

Mondjuk, nem is történt semmi, csak épp bennem tört össze egy teljes világ.

Később kiskamaszként is megtapasztaltam valami hasonlót. Egy ideje már gyanús volt nekem, hogy Anyu túl jó viszonyt ápol egy nála fiatalabb pasival a munkahelyéről. A srácot gyakran emlegette itthon, Apu előtt is. Áradozott arról, hogy mennyit segít neki a munkába. Őszintén szólva, már az egész téma is eléggé irritált. Ezt már csak tetőzte, hogy kihallgattam egy telefonbeszélgetését, amiből azt szűrtem le, hogy Anyunak bizony viszonya van ezzel a sráccal. Habár végül kiderült, hogy még csak nem is vele beszélt, én teljesen kifordultam magamból. Emlékszem, hogy én akkor elrohantam otthonról és az úton sírva, a dühtől elborult fejjel jártam fel-alá a városban.

Ma már nevetségesnek tűnik a reakcióm.

Akkoriban azonban annyira megérintett a családunk széthullásától való félelem, hogy nem tudtam kezelni ezeket a helyzeteket. Korábban nem ismertem fel azt, hogy a szüleim is emberek, küzdenek a saját jellembeli és az őket körülvevő nehézségekkel.

Emlékszem, hogy az első ilyen élménynél annyira utálni akartam Aput, és főleg a nőt, aki elvenné őt Anyutól, hogy az ettől való rettegésem az álmaimban is visszaköszönt. Tisztán előttem vannak azok a momentumok, amikor Apu elhagy majd, amikor új anyukám lesz.

Már akkor megfogadtam magamnak, hogy történjen bármi, én kitartok a haragom mellett.

Ma már tudom, hogy pusztán az élmény újdonság jellegéről, és az én tudatlanságomból szólt mindez. Hiszen kisgyerekként ezek a dolgok annyira ijesztőek, hogy a legkisebb erre emlékeztető jeltől megijedünk.