Olyan emberek halmaza, akiknek monoton mindennapjaiba és munkafolyamataiba izgalmat csempész a késés okozta adrenalinlöket. Nem szándékosan csinálják, máshogy érzékelik az időt, és máshogy priorizálnak, ezzel tömérdek fejtörést okozva a környezetüknek.

Naiv idealisták, mérhetetlen optimizmussal, és átlag feletti kockázatvállalással. Mit teszel, ha késve érkezik a buszod? Ha abban reménykedsz, hogy hirtelen felpörög a motorja, és a szokásos tíz perc helyett öt perc alatt beér veled a munkahelyedre, akkor sikerorientált vagy. Ha a fejedet vered a buszmegálló táblájába, és magadat hibáztatod a forgalmi fennakadásért, akkor pedig kudarckerülő.

Mi történik akkor, ha a rendszeres késés perfekcionizmussal és sikerorientáltsággal is párosul?

Forrás:

Unsplash

Azok az emberek, akiknek a jó sosem elég jó, az átlagos pedig a rémesen pocséknál is rosszabb. Ez a szemléletmód az életük bármely területén megjelenhet. Kialakulása a poroszos oktatási rendszerhez vezethető vissza, lásd: “Ha Pistike ötöst kapott, akkor te miért csak négyest?” Illetve: “Mindenki más megbukott? Ez nem mentség, engem nem érdekel a többiek teljesítménye.”

Spoiler veszély, ha halogatnád a késésed valódi okával történő szembenézést.

Igen, nem túl tisztességes, aláírom. Mentségemre szóljon, hogy így is én szoktam várakozni. Mindig akad egy fő, aki többet késik nálam. Lényegében hozzá igazodom, hogy kevésbé érezze magát kellemetlenül. A viccet félretéve, türelmetlen vagyok, és rettegek az unalomtól. Ez az oka annak, hogy néha csak úgy belecsöppenek az események sűrűjébe, és hamarabb távozom, mintsem kifulladna a hangulat.

Lerobbant a villamos, ötödjére a héten. Reggeli rosszullét gyötört, de látja, így is bejöttem elvégezni a teendőimet. Nem én tehetek róla, a csillagok állása szórakozik az elemekkel. Kifogásokat keresek, ám ha igazán őszinte akarok lenni, a válasz az, hogy nem érdekel a munkám. Alacsonynak tartom a bérezésem, kiaknázatlannak a tehetségem, indokolatlannak a túlórák mértékét. Az ellenérzésem a késéssel oldom fel, különösen, ha a felettesem tudatosan kihátrál a közös megbeszélések elől.

Legyen az akár egy pályázat, akár egy beadandó projekt, ha éjfél a határidő huszonháromóraötvennyolcnál hamarabb nem lesz kész. Ennek egyik oka a fent említett perfekcionizmus, amit a szigorú tanáraim irreális elvárásainak köszönhetek. Addig szöszölgetek a munkáimon, amíg az utolsó hibát is kigyomlálom belőlük. Rettegek, hogy tökéletes állapotukban sem ütik meg a mérce alsó fokát. Ezért halogatok mindent az utolsó pillanatig. A sikerorientáltságom még egy lapáttal rátesz erre – tapasztalatból mondom, hogy egy másnapi prezentációt jó adag fekete kávéval egy éjszaka alatt össze lehet állítani, egy félig kidolgozott szakdolgozatot három nap alatt meg lehet írni, és így tovább. Ha az eredmény pozitív, az hatalmas önbizalomlöketet ad, ha pedig negatív, azzal mérséklem a veszteség terhét, hiszen úgysem volt rá elég időm. Csavaros, nem igaz?

Mindig a kisebb veszteség irányába lépdelünk. Egyénenként változó, kinek mit jelent a valódi sikertelenség. A legtöbbünknek azt, hogy nem vagyunk elég jók és elég szerethetőek a környezetünk számára. Azt gondoljuk, ha a másik ember sem érkezik pontosan a találkozóra, igazából nem is számítunk neki. Ha a hónap dolgozói maradunk az elégtelen munkakörülmények ellenére, lemondunk a saját igényeinkről. Ha pedig ezen a határidős pályázaton is elbukunk úgy, hogy a szívünket-lelkünket beleadtuk, akkor szembe kell néznünk a saját tehetségtelenségünkkel.

Ezek a rejtett motivációk akkor is a késést fogják éltetni, ha foggal-körömmel ragaszkodsz a pontossághoz. És ha sikerül feloldanod őket, egyszer csak azt veszed észre, már nem is kattog olyan gyorsan az óra mutatója.

Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!

Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n!  A részleteket ITT olvashatod el!