A sok vívódás már majdnem tönkretesz. Folyton zárt ajtóknak ütközöm, és senki nem szeret viszont. Mi baj lehet velem?
Férfiként miénk a leghálásabb, de egyben a legrosszabb szerep is a földön. Általában ugyanis mi hódítjuk meg a nőket. A mi feladatunk levenni őket a lábunkról, és a lehető legtöbbet megadni nekik annak érdekében, hogy szépek legyenek az együtt töltött évek, bármennyi legyen is az.
Igen ám, de hiába tennénk valaki életét boldoggá, ha ő nem szeretné ezt. Vagy legalábbis nem tőlünk.Ilyenkor viszont a csodálatos érzések mellé az egyik legpokolibb mellékíz keveredik.
Egyik koppanás után a másik még nagyobb…
Mi férfiak talán mindannyian átéltük már ezt. A nők olyan sokszor nem koppannak, hiszen nem ők hódítanak. Ők esetleg csak eltitkolják a vonzalmat. De mi hódítani szeretnénk, és amikor nem sikerül, tombolunk, verjük a fejünket a falban, vagy titokban még akár sírunk is.
Páratlanul elkeserítő érzés, amikor valakinek szerelmet vallasz – és erre sokszor heteket vagy hónapokat készülsz – és ő közli veled, hogy nem érez semmit. Persze igyekszik a legtöbb nő ezt a lehető legkedvesebb módon közölni, mégis mindig ugyanúgy, ha nem jobban fáj.
Ilyenkor, főleg abban az esetben, ha jó a kapcsolat, hónapokig gyötrődünk. Érezzük az illatát mindenhol, az idegen nőkben is őt látjuk meg, és minden dalról ő jut eszünkbe.
Hogyan lehetne ezen túllépni?
Hajlamosak vagyunk persze nem feladni az első próbálkozásnál a dolgot. Innentől viszont ez már nyomulás, ami egyik fél számára sem jó, mindenkinek kínos. Sokszor addig-addig próbálkozunk, amíg nem kapunk egy erélyes felszólítást, mégis, még ilyenkor sem magunkat, hanem a másik bunkóságát hibáztatjuk.
Emellett persze még mindig meg vagyunk mélységesen győződve, hogy ő a legszebb és legtisztább élőlény, akire tekintünk, hiszen szerelmesek vagyunk. Ez a nagy dilemmája a viszonzatlanságnak.
El kell engedni végre!
Nem lehet örökké ezek között a béklyók közt élni, hiszen különben sose haladna előre az élet, és nem jönnének létre új kapcsolatok. Le kell zárnunk tehát magunkban azt a tomboló érzelmet. Ez persze idő, és sok-sok kín. Írjunk verset vagy zenét, esetleg lehet, hogy elég csak hallgatni. Kifejezhetjük a lezárást bármilyen művészetben, de van, hogy elég csak gondolatban.
Tudatos döntést kell hoznunk a továbblépésről, csak akkor sikerülhet.
