Nostradamus

Mit hoz a jövő? 7 megdöbbentő Nostradamus-jóslat, ami bejött

A jóslást napjainkban talán már nem övezi akkora érdeklődés, mint régen, de még mindig meg tudunk lepődni egy-két dolgon ezzel kapcsolatban. Nostradamus neve, aki ma 512 évvel ezelőtt született sokaknak nem cseng ismerősen, pedig ő volt az egyik olyan látnok, akinek sorra jöttek be a jóslatai és nem is akármilyenek.

Nostradamus, vagyis teljes nevén Michel de Nostredame a francia reneszánsz egyik kiemelkedő alakja, aki képzett csillagász-asztrológus és misztikus jós volt. Az utóbbi alapozta meg leginkább a hírnevét, mivel az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai, amit A próféciák című könyvében írt meg sok esetben beteljesültek, vagy legalábbis rá lehetett húzni a jövendölésekre, hogy beteljesültek.

Nostradamus látomásai már évek óta tartottak, amikor észhez kapott, hogy ezek az információk másoknak is hasznosak lehetnek, nem csak neki. Bár a könyvnek már több kiadása jelent meg, hiszen folyamatosan bővítették, a róla kialakított vélemények meglehetősen szélsőségesek. Egyesek szerint ezek a próféciák csak hamisítványok, amiket politikai okokra lehet visszavezetni, míg mások úgy vélik, hogy A próféciák nemcsak eredetiek, de Nostradamus valóban próféta volt.

Miről is jósolt?

  • Saint Quentin ostroma

A legelső beteljesültként ismert jóslatok egyike Saint Quentin ostroma. A 14. században, II. Henrik francia király idejében Belgiumot Spanyolország tartotta uralma alatt. Henrik hadvezérét, Guise herceget küldte a spanyolok ellen, akikkel meg is ütköztek. A spanyolok szétverték a sereget és a herceget foglyul ejtették. Ezután, 1557. augusztus 10-én sikeresen rohamozták meg a várost, amit be is vettek. Így a jóslat be is teljesült.

  • Hitler

Úgy ám, még Hitler uralmát is előre látta Nostradamus. Jóslata szerint vasketrecekben fogják vonszolni a nagy embert, míg Németország gyermeke semmit sem tart tiszteletben. Hitler koncentrációs táborokat hozott létre, ahova zsidókat, cigányokat, melegeket és értelmi fogyatékosokat szállíttatott, miközben tényleg semmit és senkit nem tartott tiszteletben.

  • Görgey Artúr

Nostradamusnak magyar vonatkozású jóslatai is voltak, amelyben megjósolta, hogy az 1848/49-es forradalmat a magyar király az orosz cár segítségével tudja majd leverni. Illetve megemlít egy kapitányt is, a későbbi Görgey Artúrt, akit politikai ellenfelei árulással vádoltak.

Forrás:
Bundesarchiv, Bild 183-S38324 / CC-BY-SA 3.0
  • gazdasági válság

Nostradamus a gazdasági válságot is megjósolta, 2009-re írt soraiban ez áll: "a hét nemzet porba hull, midőn az arany sárrá változik". Tehát világméretű pénzügyi válság fog kialakulni, a pénz elértéktelenedik.

  • globális felmelegedés

Még a globális felmelegedést is látta előre, legalábbis szélsőséges időjárási jelenségek formájában. Árhullámról, hurrikánról, felmelegedő tengerekről írt, ami mind bejött. Az időjárás egyre borzalmasabb és már az Északi-sarkon is megkezdődött az olvadás.

Forrás:
Pixabay
  • II. Henrik halála

Nostradamus jóslatában pontosan megfogalmazza, hogy II. Henrik egy csatában fogja életét veszteni, ahol is egy lándzsa szúrja át a királyi sisak szemnyílását, így kiszúrja a király szemét. Ez valóban is így történt, az uralkodó egy párviadal utolsó menetében vesztette életét az előbb leírt módon. A sebe elfertőződött és gyötrelmes szenvedés után hunyt el.

  • Napóleon

Azt is megjósolta, hogy születni fog egy császár Itália közelében, aki rengeteg pénzbe fog kerülni a birodalom számára. Egy olyan uralkodó lesz, aki bárkivel társulni fog, de inkább lesz nevezhető mészárosnak, mintsem fejedelemnek. Aki egy kicsit is tisztában van a történelemmel tudhatja, hogy ez tényleg így alakult, ismét egy beteljesült jóslat.