zaklatas3

Bámulnak, leszólítanak, hozzám érnek. Már senki sem tudja, hol a határ

Nem értem, mi csúszhatott el ennyire a társadalmunkban. A férfiak még mindig úgy érzik, hatalmuk van a nők fölött, és lényegében bármit megtehetnek velünk, amit csak akarnak. Ideje lenne felfogniuk, hogy ez nem így van!

Elegem van, ezen túl nem leszek elnéző! Túl sokszor tapasztaltam már azt, hogy a pasik indokolatlanul megsértették a személyes teremet csak azért, mert nekik az jól esik, és úgy érzik, megtehetik.

Mindig is gyűlöltem, amikor megbámultak az utcán. A hideg futkosott a hátamon, és közben azon aggódtam, mikor fognak utánam jönni, leszólítani, vagy akár tovább menni.

Nem szeretnék félelemben élni, de úgy érzem, mindig résen kell lennem.

Többször előfordult már a boltban is, hogy hozzám értek, vagy tőlem kérdezték meg, bizonyos termékeket hol találnak. Persze tudtam, hogy ez csak ürügy volt, hogy beszélgetést kezdeményezzenek velem, én azonban mindig leráztam őket azzal, hogy kérdezzenek meg egy ott dolgozót.

Egyrészt szánalmas, hogy ilyen trükkökkel próbálkoznak, másrészt pedig kiábrándító, hogy a férfiak ennyire csak arra gondolnak, ha meglátnak egy nőt, hogy mikor, és hogyan tudnák őt magukévá tenni.

Ezzel kapcsolatban a legkellemetlenebb élményemet a munkahelyemen tapasztaltam. A konyhában épp az ebédemet készítettem elő, amikor egy férfi kollégám megfogta a csípőmet, és odébb tolt, hogy elérjen egy fiókot. Amikor dühösen ránéztem, ő csak mosolygott, és már ment is volna tovább, de én nem hagytam annyiban.

zaklatas
Ezt próbálta lazán hárítani, látszott rajta, meglepődött, hogy nem hagytam annyiban a történteket.
Forrás:
Pexels.com

Megkérdeztem tőle, hogy mégis mit gondol magáról, hogy hozzám ér, miközben egyszerűen megkérhetett volna, menjek odébb.

Ezt próbálta lazán hárítani, látszott rajta, meglepődött, hogy nem hagytam annyiban a történteket. Rossz napom volt, és abszolút nem érdekelt, milyen következményei lesznek ennek a munkahelyemen.

Folytattam a fejmosását, annak ellenére, hogy többen megálltak körülöttünk, és nézték, mi történik. Úgy éreztem, ezt nem hagyhatom annyiban, hisz hozzám ért úgy, hogy én azt nem engedtem meg neki.

A vita nem tartott öt percnél tovább. A mondanivalómat egy frappáns mondattal lezártam, majd elfordultam, és inkább az ebédemmel foglalkoztam. Ezután több női kollégám is odajött, és elmondta, mennyire tetszett nekik, hogy végre kiosztottam valakit. Elmesélték, hogy többször tapasztaltak hasonlót, és örültek, hogy valaki végre megmondta, hogy ez nincs rendben.

A negatív tapasztalat után annyit szűrtem le, hogy sosem szabad hagyni, hogy bizonyos határokat átlépjenek.

Liza történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.