Mindenki máshogy viszonyul a párjuk barátaihoz. Vannak, akik szeretnek vegyülni, vannak viszont, akik teljesen elkülönítik a kettőt. De mit lehet tenni, ha hirtelen szégyellni kezd a párod előttük?
A férjemmel öt éve vagyunk házasok, de már hét éve ismerjük egymást. Ő kifejezetten az az ember, aki egyszerűen kinyílik és ragyog a társaságban, míg én inkább csak külső megfigyelőként vagyok jelen. Emiatt neki mindig több barátja is volt, mint nekem, de ez mindig működött, nem volt belőle korábban probléma.
Már az elején elmondta, hogy szeretné, ha az ő barátai az én barátaim is lennének. A társaságuk párjaival együtt engem is rendszeresen vitt az összejövetelekre. Az esküvőnkön is mind ott voltak, úgy éreztem jóban vagyunk.
Miután összeházasodtunk azonban megváltozott a helyzet. Már nem hívott annyit, sőt kifejezetten kiemelte, hogy szeretne most “csak a fiúkkal” lenni.
Szeretném, hogy boldog legyen, de ezzel úgy érzem, elrejt a többiek előtt, és nem lát szívesen. Tudok róla, hogy van olyan, aki továbbra is viszi a párját egyes összejövetelekre, míg én otthon fekszem, és várom, hogy haza találjon.
A napokban újra összejövetelt tartott, ezúttal nálunk. A szokásos öt férfin kívül két új ember is érkezett. Miután bemutatkoztam nekik, leültem a férjem mellé, és hallgattam ahogy beszélgetnek. Egyszer megkérdezte, hogy nincs-e valami dolgom esetleg, de mondtam, hogy tökéletesen érzem magamat.
“El tudnál menni kérlek, hogy tudjunk a srácokkal beszélni?” – kaptam egyszer csak az üzenetet telefonom a mellettem ülő férjemtől. Mintha ezer kést döfött volna a lelkembe.
Viszont elhatároztam, hogy most nem én leszek az, aki enged. Nem foglalkoztam az SMS-el, és továbbra is ott ültem az asztalnál. Úgy éreztem, megvan az oka, hogy nem akarják, hogy ott legyek, nem akartam, hogy esetleg engem beszéljenek ki, amint távozom.
Miután elköszöntek, és feloszlott a társaság a férjem összeveszett velem. Nem éreztem igazságosnak a kérést, hiszen a saját házamban voltam, míg ő szerinte nagyobb teret kéne engednem neki és a barátainak.
Nem érzem úgy, hogy igaza lenne, miközben én látom úgy, mintha szégyellne. Mégis mitévő legyek?
Lívia történetét Fazekas Nóra dolgozta fel.
