Egyéb kategória

Előkerült anyám OLYAN játékszere a házibulin – Mindenki azt hitte, hogy az enyém

Nagyon ciki volt. Sok fiú volt a buliban, mindenki szekált, pedig nem is az enyém volt. Szagolgatták, valaki a szájába is vette. Ezek után már inkább meg sem szólaltam…

vous - 2022.05.04.
Előkerült anyám OLYAN játékszere a házibulin – Mindenki azt hitte, hogy az enyém

Egy házibuliban sok minden kiderülhet, főleg kellő mennyiségű ital után. De arra még én sem számítottam, hogy a kanapé mögül egy játékszer kerül elő. Nem is akármilyen. Én nem használok ilyesmit, rajtam kívül pedig csak egy nő él a lakásban. Anyám…

Mit tehettem volna?

Az este során át kellett rendezni a szobát egy kicsit, hogy mindenki elférjen, és a kanapé alól került elő az örömszerző készülék. Mire kapcsoltam, addigra az egyik srác már felkapta és nevetve kérdőre volt. Csak úgy égett a pofám… Egyrészt, mert mindenki azt hitte, hogy én használom, másrészt pedig mert én tudtam, hogy valójában kié.

Nem tudom, anyám miért használ ilyet, ha boldog házasságban él…

Fogalmam sem volt, mit tegyek. Mindenki nevetett és kérdezősködött körülöttem, de meg sem bírtam szólalni. Nem tudtam, melyik a jobb, ha azt hazudom, hogy az enyém vagy ha előállok az igazsággal. Persze mire ezt végiggondoltam, addigra már késő volt.

Adogatták egymás között, simogatták, néhány fiú szagolgatta és nyalogatta is.

Ekkor már végképp nem akartam szólni, hogy nem én szoktam használni. Kezdtem élvezni a tudatlanságukat. Viszont mivel abban a hitben vették a szájukba, hogy hozzám ért korábban, úgy látszik, néhány fiú érdeklődik az alsó részem iránt.

Néhány fiút érdekel az alsó felem

Néhány fiút érdekel az alsó felem
Forrás:
Pexels

Pár perc után megunták az új felfedezésüket, és folytatódott a buli. Kissé talán tüzesebben, mint előtte. Az a bizonyos néhány fiú hevesebben táncolt velem és valaki le is kapott. 

Anyám eltitkolt játékának tulajdonképpen még hálás is lehetek.

A buli után aztán feledésbe merült a dolog, valószínű a részegség miatt senki nem emlékszik a történtekre. Talán egy fiú igen, mert azóta is rengeteget flörtöl velem, amit időnként hagyok is. Ki tudja, mi lesz még ebből.

Egyszer talán engem is megkóstol, úgy igazából. Nem csak anyámat egy játék felületéről. Csak rá ne jöjjön a különbségre. Én inkább csendben maradok.

Ajánlott cikkek