Intim

Szájjal kényeztettem egy srácot, pedig csajom van – Ez megcsalás?

Még sosem fordult elő ilyesmi, de valahogy most megkívántam. A legjobb barátom pedig nem tiltakozott. Sőt…

vous - 2022.05.04.
Szájjal kényeztettem egy srácot, pedig csajom van – Ez megcsalás?

A megcsalás fogalma komoly kérdés. Vannak, akik teljesen szigorúak a témában, mások sokkal-sokkal lazábban kezelik a dolgokat. Főleg, ha azonos nemről van szó. Hallottuk már ezt is:

„Pasival nem megcsalás!”

Nem gondoltam, hogy valaha is ki fogom használni ezt a lehetőséget, bár titokban egy hármas együttlétről – két fiú és egy lány – mindig is álmodoztam. Fiatal felnőttként a vágyaink elég csapongóak tudnak lenni. Ez szerintem teljesen normális. Mégis furcsa érzések kavarognak bennem.

Sosem gondoltam volna, hogy szájjal fogok kényeztetni egy pasit és viszont. De meg kell, hogy mondjam, jó érzés volt. Úgy éreztem, hogy egy régi vágyam teljesült be ezzel. Ugyanakkor mégsem teljes az öröm, hiszen kvázi megcsaltam a barátnőmet.

Amikor elmondtam neki, mégsem akadt ki!

Eléggé félve mondtam el neki, de szerencsére nem haragudott rám. Sőt, most már ő is indítványozta a hármas hancúrt, amibe bele is mentem. A legjobb haverom is vállalta, és őszintén szólva életem legboldogabb pár órája volt az együtt töltött idő.

Nem gondoltam, hogy egy pasival is ennyire jó lehet az ágyban. Arra sem gondoltam, hogy ez velem meg fog történni és arra sem, hogy ismétlésre vágyom majd. Azóta újra és újra eszembe jut ez az élmény és örömmel tölt el… Odalent is.

Csók

Csók
Forrás:
Pexels

De van még valami, amit a barátnőm nem tud.

Az eset óta többször találkozom a barátommal, amit nem mindig mondok el neki. Sokszor túlórára hivatkozva tűnök el, de hozzá megyek. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor indul a csókcsata és az örömszerzés mindenféle módja. Fogalmam sincs, mi ütött belém.

Az eddigi stabil hetero létemet kezdem megkérdőjelezni és nem tudom, hogyan kezelhetném a dolgot. Szakítsak a barátnőmmel, akivel sok ideje vagyunk már együtt? Vagy tartsam titokban az azonos nemű kapcsolatomat? Esetleg indítványozzam a nyitott kapcsolatot vagy rendszeresítsük a hármas együttlétet?

Nem tudom, mit tehetnék, de egyre inkább vágyom a haverom érintésére is. De a barátnőmet is túlságosan szeretem ahhoz, hogy elengedjem.

Lehet, hogy ilyen, amikor egy biszexuális egyszerre szerelmes a két nembe?

Viktor történetét Lénárd Balázs írta meg.

Ajánlott cikkek