Egy költözés alapjaiban változtatja meg az ember életét, különösen akkor, ha egy vidéki kisvárosból költözik valaki egyenesen a fővárosba. Velem is ez történt, de büszkén mondhatom, hogy hiába a környezetváltozás, a lelkem mélyén örökké vidéki lány maradok.
Öt évvel ezelőtt költöztem Budapestre, amikor megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat. Rengeteg minden történt velem azóta, lediplomáztam alapszakon, most pedig már a mesterszakot végzem, rengeteg új embert ismertem meg, és rengeteg élménnyel gazdagodtam.
Az egyetlen dolog, ami nem változott, az a vidéki élethez való töretlen hűségem.
Kéthetente járok haza a szüleimhez egy borsodi kisvárosba, ebből pedig az elmúlt öt évben egyszer sem engedtem, mivel szükségem van arra, hogy feltöltődjek a vidéki levegőn, és egy kicsit lelassítsak a nagyvárosi pörgés után.
A vidéki élet szépségeit pedig igyekszem kicsit a budapesti életvitelembe is bevezetni: rendszeresen járok a közelben lévő piacra, hogy friss zöldségeket, gyümölcsöket és húst tudjak venni, ezen kívül pedig az albérletem teraszán fűszernövényeket is elkezdtem nevelgetni.
A pesti barátaim nagy részének szokatlan ez az életmód, és általánosságban furcsának veszik a vidékhez való ragaszkodásomat, de ez egyáltalán nem zavar. Szeretem, hogy kicsit ki tudok tűnni a társaságból, és új dolgokat tudok mesélni, vagy mutatni nekik.
Tavaly ősszel néhány barátomat meginvitáltam egy disznóvágásra is, és minden percét élvezték.
Arról már nem is beszélve, hogy mennyire istenítenek a lakótársaim, ha különféle évszakokban, szezonális gyümölcsökkel és zöldségekkel megpakolva térek vissza az albérletbe, mivel egyáltalán nem foghatóak a szupermarketek, de sokszor még a budapesti piacok kínálatához sem.
Külön kitérnék arra is, hogy mennyivel másabb értékrenddel rendelkezem, mint a pesti barátaim nagy része. Semmiképpen nem szeretnék általánosítani, de meglepő volt számomra az, hogy sokan milyen ignoranciával fordulnak embertársaik felé.
Sok esetben a mai napig én vagyok az első és az egyetlen ember a barátaim közül, aki rögtön átadja a helyét egy idős embernek a buszon, vagy odaugrik segíteni annak, aki éppen rászorul.
Budapest valamiért rideggé és ignoránssá teszi az embereket, de büszke vagyok rá, hogy én nem hagytam a nyomásnak.
Bárhová költözik is az ember, fontos, hogy sose feledje el, honnan jött, és mindig büszkének kell lennünk arra, akik vagyunk.
Petra történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
