Már 15 éve is van annak, hogy éppen nem volt olvasnivalóm, és a barátnőm kölcsönadott egy könyvsorozatot. Ez volt a Millennium-trilógia. Korábbi érdeklődésem eléggé szerteágazó volt, nem voltam elköteleződve egy irányzat felé sem, történelmi és családregények, fantasy, sci-fi, krimi vagy romantika, bármit örömmel olvastam, ha az író képes volt magával ragadni. Ebbe a számomra irodalmi idillbe érkezett Stieg Larsson főhősnője, Lisbeth Salander. Fejbevágott a kőkemény valóság. Semmi finomkodás. Mintha az addigi életem csak egy rózsaszín felhő lenne, ami akkor ott kipukkant és Larsson megmutatta, milyen is tud lenni az igazi élet.
A bűnügyi regényről Agatha Christie, Lőrincz L. László ugrott be, nem tudtam, hogy mi az a skandináv krimi, nordic noir, akkor még nem is volt ilyen, az úttörői akkor bontogatták a szárnyaikat.
Nordic Noir: “A 2010-es évekig a műfajnak nem volt külön neve, északi kriminek vagy skandináv kriminek nevezték. A nordic noir kifejezés a műfaj leírására született. A noir-t mint intézményesült műfaji megnevezést tartalmazza, a nordic pedig a lokalitásra utal. Míg Skandinávia alatt legtöbbször három északi ország együttesét értjük: Dánia, Norvégia és Svédország, addig a nordic kifejelzés már egy nagyobb északi területet foglal magába, az előző három ország mellett Finnországot és Izlandot is. A műfaj színre viszi az adott régió politikai és társadalmi rendszerét, annak hibáit és kritikáit. Ezek a művek amellett, hogy sok lokális jegyet tartalmaznak, transznacionális elemeket is megjelenítenek, így formátumuk újragyártható lesz.
Számomra a mérföldkő és az első képviselője Larsson volt, ezért térek ki rá részletesebben. A trilógiáját ugyan megírta, de egy egész sorozatot képzelt el, melyet már nem fejezhetett be. Ahogy számos követői a nordic noirban, ő is újságíró, oknyomozó riporter volt, munkája során került kapcsolatba olyan történetekkel, melyek könyvének vezérfonalát adták. A szerző idő előtt, 50 évesen halt meg, halála körülményei ugyanolyan rejtélyesek, mint elbeszélései.
Egy darab Skandinávia
A nordic noir, vagyis az északi krimik a mozivásznon is sötét, borús, baljós megjelenésűek, csak rájuk jellemző módon. A szereplők kemény arcvonásainak puszta látványától is elfelejtjük, hogy valaha nevettünk. Nélkülözik a napfényt, a mosolyt, csak a képi világtól is megfagy az ereinkben a vér, mégis az olvasót és a nézőt annyira magával ragadja, hogy nem tud szabadulni ettől a világtól.
Skandináviáról mindenkinek az egyik, Magyarországon régóta jelen lévő bútoráruház jut az eszébe, esetleg Olof Palme egykori miniszterelnök, aki 1986-ban merénylet áldozata lett. Ennél én is csak egy leheletnyit tudtam többet, de ez csak azért volt lehetséges, mert egyszer volt alkalmam pár napot eltölteni Svédországban édesanyámmal és nagymamámmal. Az utat én szerveztem. Úgy utaztunk, ahogy előtte szoktam, csak a repülőjegyet vettem meg magunknak, minden mást helyben intéztünk. Már a reptérről a helyi busszal indultunk Malmöbe. A helyi étkezdékben ettünk, vonattal utaztunk, megnéztük az Öresund hidat, ami összeköti Dániát Svédországgal.
A hosszú évek távlatából érzések, pillanatok, egy-egy kép maradt meg bennem. A tisztaság. A sok bicikli. Mindenhol ennek a bútorgyárnak a termékei. A rendezettség, a fegyelmezettség, kultúráltság.
Akkor még nem tudtam, hogy létezik ez a műfaj. Próbálok párhuzamot vonni a nordic noir és nem a miénk, hanem az északi valóság között, és ordít az összeférhetetlenség. A látszólag rendezett, tökéletes városok és az ott lakó emberekben rejlő kegyetlenség. Vagy lehet, hogy pont ezért születnek ilyen művek. Az állandó ború, sötétség miatt. Az ember ösztönlény, melyet ki kell engedni, szabadjára kell ereszteni. Ha el van nyomva a rendszerszintű rendezettségben, akkor valahol ki kell törnie. Ez lehet az oka? Ezen már sokat gondolkodtam és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül.
Nem lehet a műfajról csak általánosságban beszélni, ezért szeretnék pár kedvencet bemutatni.
Stieg Larsson: Millennium-trilógia
A könyvet a szerző 10 részesre tervezte, melyből három készült el. Az első kötet a Tetovált Lány, mely méltán lett világsiker. A főszereplő Lisbeth testét tetoválások borítják, a hátán egy összefüggő motívum található. A gyermekkori traumáiból adódó személyisége a vezérfonala a műnek. A másik főszereplő Mikael Blomkvist újságíró, a Millennium nevű újság egyik tulajdonosa.
Az újság olyan cikkeket dolgoz fel, ami nagy port kavar, általában igazságtalan eseményeket dolgoznak fel, vagy hatalmasok tyúkszemére próbálnak rálépni. A történetünk is azzal kezdődik, hogy Mikaelt bepereli az egyik svéd mágnás, Mikaelnek pedig parkolópályára kell állítania magát.
Ezért beleássa magát egy másik történetbe, ami látszólag egy lány eltűnése, de sokkal több van mögötte, mint amit mutat.
Az olvasó, néző gyanútlanul találgat, hogy mi történhetett 40 évvel a jelen események előtt, de a valóság ami kezd kirajzolódni, több, mint borzalmas.
Az eredeti svéd-dán-német-norvég thriller 2009-ben került bemutatásra, címe: Män som hatar kvinnor. Még ugyanebben az évben elkészült a két folytatás is: A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől. A szerencsésebbek, ahogyan én is, láthattuk eredeti svéd hanggal, felirattal, mely jelentősen növeli az élvezeti értékét, egyediségét a filmnek.
A svéd főszereplők, Michael Nyqvist és Noomi Rapace előtt Stieg Larsson története nyitotta meg a kaput a nemzetközi filmes pálya felé. Sajnos Nyqvist 2017-ben 56 éves korában elhunyt, pedig jellegzetes arca, tehetsége sok filmet sikerre juttathatott volna még.
A Tetovált lány híre, népszerűsége elért Hollyvoodba is, elkészült Daniel Craig főszereplésével az amerikai változat, ugyanezzel a címmel. A film megosztó, mert – ahogy véleményem szerint sem – nem vetekedhet a svéd változattal, de önálló filmként, ha elvonatkoztatunk a nordic noirtól, akkor nagyon jó krimi.
Q-ügyosztàly
A dán thriller szintén több részes, egy nyomozó páros, Carl Morck és Assad főszereplésével. Tökéletesen összeillenek, Carlnak az arca tele olyan ráncokkal, melyek folyamatos, mélyenszántó gondolatokról tanúskodnak, egy mosoly nem hagyja el a száját. Eközben Assad próbálja ellensúlyozni társa személyiségét saját vallása és életigenlése segítségével.
Az első rész a Nyomtalanul, majd a Fácángyilkosok, Palackposta, végül a 64-es betegnapló következik. Én az utolsó részt láttam először – mindegyik külön is megállja a helyét, de érdemes sorban haladni, mindegyik hibátlan.
A 64-es betegnaplóból írok le egy jelenetet, az első pár perc meghatározó volt számomra a Q-ügyosztály történeteinek a megítélésében.
Carl és Assad egy étkezdében ülnek egymással szemben az asztalnál. Carlnak szigorú a tekintete, Assadén látszódnak az érzelmek. A pár mondat, amit váltanak egymással, nem árulja el, hogy mi történik éppen. Öt munkatársként együtt töltött év után kell Carlnak ajánló szavakat mondania Assadról, ami nem sikerül neki. Carl hideg, tárgyilagos, érzelemmentes, Assad pedig nem érti, hogy Carlnak miért nem jelentettek semmit a közös élmények. A Q-ügyosztály filmjei a millennium trilógiához hasonlóan a kanapéhoz szögeznek, izgalmasak, meghökkentőek, az események mögött sokkal több van, mint amit az elején sejtesz.
A híd (Bron/Broen)
Svéd-dán thriller sorozat. A film címét és főszerepét a személyes élményeim között már említett Öresund híd adja, ami a két országot köti össze. Szintén két nyomozó a karakterpáros, az egyik a dán a másik a svéd rendőrségtől. Tökéletesen hozza a nordic noir jellegzetességeit. Emellett nyomon követhetjük a szereplők személyiségfejlődését, mely során végig izgulunk az események láncolatában. Kritikusok egy része a legjobb skandináv kriminek, mások összességében a nagy kalapból a legjobb sorozatnak nevezik. Kihagyhatatlan.
Az idő előrehaladtával egyre több és több nordic noir krimiből fogyaszthatunk. A Gyilkosság (The Killing), Peremvidék, vagy az izlandi A Valhalla gyilkosságok csak néhány a számtalan kínálatból Nem biztos, hogy mindegyik ugyanolyan erővel hat, mint az első, vagy az, amelyik a legjobban tetszik, de a baljós hangulat és feszültség megteremtésében mindegyik jeleskedik.
Tóth Rózsa tollából.
