Osztálytalálkozó szomorú nő

Harminc feletti szingliként egy osztálytalálkozó kész rémálom

A minap találkoztam egy barátnőmmel, aki épp azon morfondírozott, hogy elmenjen-e a soron következő osztálytalálkozójára. Mivel nemrég ért véget egy komoly kapcsolata, gyermeke pedig nincs, úgy érezte, hogy nincs mit felmutatnia.

Őszintén szólva én sem szeretem az osztálytalálkozókat, mert ez tipikusan olyan esemény, ami arról szól, hogy mindenki elmeséli, éppen hol tart a karrierjében, és mi a családi státusza. Már 10 éve is ciki volt szinglin megjelenni, mert az osztálytársaim nagy része már akkor családos ember volt, de azóta még rosszabb lett a helyzet. Az utolsóra már el sem mentem, mert képtelen voltam szembesülni azzal, hogy mennyire le vagyok maradva másokhoz képest.

Mennyit érek? 

Ha belegondolok, olyan abszurd az egész. Igaz nem vagyok férjnél, és még gyermekem sincs, de van egy jó munkahelyem, rengeteget utaztam a világban, a szabadidőmben írok és pszichológiát tanulok. Rengeteget tanultam magamról az elmúlt években, a személyiségfejlődésemre csillagos ötöst adnék.

Mégis azt érzem sokszor, hogy mindez mit sem ér, ha nem tudok felmutatni legalább egy komoly párkapcsolatot.

szomorú nő
Akkor vagyok csak értékes nő, ha fel tudok mutatni legalább egy komoly párkapcsolatot?
Forrás:
Canva

Hiába a feminizmus és a 21. század, valahol a nők értéke még mindig azon múlik, hogy férjhez mentek-e és hány gyereket szültek. Mintha egy szingli nő nem lenne értékes tagja a társadalomnak, sokszor még mindig stigmának érzem, hogy egyedül élek. Mintha folyamatosan a fejem felett lebegne a kérdés: 

„Mégis mi a baj veled?”. 

Persze a bölcsek mindig azt mondják, ne méricskéljük magunkat másokhoz, hisz mindenkinek más a sorsa, az életfeladata. Ugyanakkor a mai társadalomban mégis csak az a „normális”, hogy az emberek megházasodnak és családot alapítanak.

Kudarcot vallottam?

Félreértés ne essék, én is ezt szeretném, csak ez eddig nekem még nem adatott meg. Megtanultam ezzel együtt élni, de az, hogy kiálljak a volt osztályom elé és bevállaljam, hogy bizony még mindig egyedül vagyok, az kemény dió. Mert ez egy kudarc. Egy olyan terület az életemben, ahol még nem sikerült megvalósítani az álmaimat és ez sokszor fáj. Ugyanakkor számos értékes nőt ismerek, aki még nem találta meg az igazit, de közben egyedül felépítette az életét, megküzd a magánnyal és mindent megtesz azért, hogy jól érezze magát a bőrében.

A szingliség egy átmeneti állapot, nem kellene rosszul éreznünk magunkat miatta. Nem kellene, hogy a társadalom azt sugallja, hogy valami baj van velünk. Nem szabadna, hogy az legyen egy nő fokmérője, hogy mi a családi státusza.