Egyéb kategória

Ismét egy súlyos betegség a láthatáron! Hajtóvadászatot indítottak, hogy felderítsék a fertőzés terjesztőit

A hatóságok vizsgálják, hol kaphatták el a fertőzést a betegek.

vous - 2022.05.15.
Ismét egy súlyos betegség a láthatáron! Hajtóvadászatot indítottak, hogy felderítsék a fertőzés terjesztőit

A The Daily Mail szerint az egészségügyi hatóság mindent megtesznek azért, hogy felderítsék a fertőzés terjesztőit, hogy megállítsák egy esetleges járvány esélyét. A brit lap szerint a mostani két új fertőzött nincs kapcsolatban azzal a korábban kezelt beteggel, akinél először fedezték fel a majomhimlőt. 

A majomhimlő ugyanis meglehetősen súlyos betegség: a vírussal fertőzött tíz betegből átalgosan egy életét veszti. A betegség lázzal, fej- és izomfájdalmakkal, hátfájással jár, majd kialakul a jellegzetes himlőszerű kiütés testszerte. A betegséget mostani londoni felbukkanása idején egy Nigériából érkezett embernél mutatták ki először – a betegség ugyanis jellemzően az afrikai kontinensen terjed, leginkább behurcolt esetek vannak.

Az egészségügyi hatóság szerint nincs ok a pánikra: bár figyelmeztetnek arra, hogy súlyos betegségről van szó, a vírus nehezen, szoros kontaktus útján terjed, és a felbukkant esetek ellenőrzés alatt állnak. 

Ajánlott cikkek