„Mielőtt bármiféle háborgás elindulna, már most leszögezem: imádom a gyerekeimet – csak épp néha az agyamra mennek.” Mi van akkor, ha egy anya annyira kimerült a rendszertelen alvástól, hogy már nem tud funkcionálni? Elfáradhat-e egy nő az anyaságban? Egyáltalán van-e joga ehhez? Olvasói levelünk következik.
Három kisgyermek édesanyja vagyok: a legnagyobb 6, a középső 4, a legkisebb pedig másfél éves. Egymás után jöttek, így is terveztük. Mindent előre kiszámoltunk a férjemmel: a családi cukrászdát annyira felépítettük addigra, hogy az első gyermek születése után nekem már nem kellett dolgozni. Az elején jó ötletnek tűnt úgy szoktatni a férjemet, hogy mindent készen kap, hiszen én teljes állásban háztartást vezessek, de hamar rá kellett jöjjek, hogy ez nagy baklövés volt részemről.
Jogos a kérdés, tényleg én tettem félre a szakmámat azért, hogy gyerekeket szüljek, mellettük legyek és a család legyen a fókuszban. De nem tudtam, hogy mire vállalkozok, és nem is figyelmeztetett erre senki.
Sőt, a mai napig csak azt hallom a környezetemtől, hogy az anyaság mennyire felemelő. Legalábbis ez a toxikus pozitivitás folyik a csapból is. Azonban, amikor leül az ember lánya beszélgetni egy hasonló sorsú nővel akkor azért kibújik a szög a zsákból. Hogy mire is gondolok most? Főként az át nem aludt éjszakákra, mert azoknak van ám hatása a nappali órákra is.
A rendszertelen és kevés alvás tönkretett engem. Az a baj, hogy nem csak annyiból áll a történet, hogy éjjel nem alszom és másnap álmos vagyok, majd délután a gyerekkel együtt szunyókálok egy kicsit. Ezt esetleg az első gyerek mellett tudtam megcsinálni, de így, hogy három van, már nem megy. Ráadásul egész nap ingerült vagyok. A férjemmel való legtöbb vitánk is a fáradtságnak köszönhető. De ez az egész szembeköszön az étkezéseknél is, ugyanis a szervezetem a plusz kalóriákkal próbálja pótolni azt az energiát, amit az alvással nem kapott meg. Így pedig elég necces leadni a terhesség alatt felszedett kilókat.
Forrás: Unsplash.com
Én nem akarok hallgatni az anyaság árnyoldaláról.
Baromi nehéz úgy jókedvű anyukának és feleségnek lenni, hogy közben hat éve nem vagyok önmagam.
Tudom, az én hibám is, hogy nem törődők magammal eleget, hogy nem teremtem meg az énidőmet. Heti egy nap már bőven elég lenne ahhoz, hogy töltődni tudjak egy kicsit. Visszavágyok a munkába, szeretném, ha az életem másról is szólna, mint a gyerekeim. Önző vagyok amiért vágyom egy masszázsra, egy csajos estére, vagy épp egy délutáni szunyókálásra? Szerintem nem!
De a társadalomban is tabu erről beszélni!
Ha szültél, akkor már csak anya vagy, megszűnsz nőként létezni – csak légyszi, maradj továbbra is kívánatos a férjed számára, törtess a munkádban, tedd rendbe a házat. Ezek társadalmi elvárások, tabuk, amelyeket a nők nem mernek kimondani. Nem akarjuk belátni, hogy az anyaság márpedig baromi nehéz! A változás pedig csak akkor lehet, ha nem maradunk csendben, és merünk beszélni ezekről.
Jutka levelét Kedves Gerda dolgozta fel.
