5 magyar menyasszonyiruha-tervező, akiket minden lánynak ismernie kell

5 magyar menyasszonyiruha-tervező, akiket minden lánynak ismernie kell

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy igazán káprázatos menyasszonyi ruhákat csak külföldön tudnak készíteni, pedig néhány magyar tervező ruhája simán versenybe szállhatna a legnevesebb márkákkal is. Például Benes Anita – a Daalarna tervezője – vagy Sármán Nóra álomszép ruháit még a mesebeli tündérek is megirigyelnék. Most azonban olyan magyar tervezőket mutatok be, akikről talán eddig még nem hallottatok, pedig érdemes megismerni a nevüket.

Emlékszem, mikor én először, még kislányként menyasszonyiruha-szalonokban jártam, akkor a legkülönlegesebb ruhák mindig Olaszországból, Franciaországból vagy Spanyolországból jöttek, a menyasszonyok szeme rögtön felcsillant, amint kimondták, hogy Milánó vagy Párizs. Ma viszont már több olyan magyar tervező is van, kinek ruhái még a külföldi különlegességeknél is népszerűbbek.

De nemcsak a legnagyobb nevekre érdemes odafigyelni, hanem a kevésbé ismert tervezőkre is, ugyanis sok tervező készít olyan meseszép menyasszonyi ruhákat, amiktől eláll a lélegzetetek.

A következő 5 nevet például érdemes megjegyeznetek.

Beke Luca – Lucidité

Luca ruháiban van valami megfoghatatlan finomság, letisztultság és elegancia, ami minden nőből kihozza a nőiességet. Ruhái látványosak, mégsem túlságosan hivalkodóak. Mintha személyre szabottan megtervezné az álmokat.

„Édesanyám nénikéje volt rám nagy hatással. Egy legendásan jól öltözött nő volt, aki mindig egyedi anyagokból, varrónővel készíttette a ruháit, rengeteg kalapja, kiegészítője, brossa volt. Ő ismertette meg velem az anyagokat, a divatot. Mindig egy élmény volt nála lenni, imádtam a bundái illatát, a kézzel készített csipkeblúzait, és azokat a történeteket, amiket megosztott velem. Olyan életet mutatott nekem, amit a nőiesség, a finomság, az utazás és a függetlenség jellemzett.

Már akkor eldöntöttem, hogy ilyen nő szeretnék lenni.

Beke Luca márkájáról itt tudhattok meg többet, a Facebookon pedig ide kattintva követhetitek.

Forrás:
Facebook/Lucidité

Bálint Sára – Balint Sara Bridalwear

Csupa csipke. Tündéri. Bohém, mégis drámai. Különleges. Talán ezekkel a szavakkal jellemezhetném leginkább Sára kollekcióit. Ha igazán különleges ruhára vágytok, amire mindenki emlékezni fog, akkor érdemes követnetek a munkásságát!

„A nagyszülőktől örökölt csipkeemlékek megjelenése az esküvői ruhán a jelen, a múlt és a jövő kapcsolatát jelképezi, majdnem olyan fontos lehet, mint egy nagy múltra visszatekintő eljegyzési gyűrű, de itt újraértelmezésről is szó van egyben.”

Ide kattintva kövessétek a Facebookon.

Forrás:
bridalwear.balintsara.com

Pálfy Bíbor Varróműhely

Bíborka ruhái légiesen könnyedek, lágyak, sugárzik belőlük a báj és törékenység. Ha egy egyszerű, ám az apró, finom részletektől mégis egyedi ruhát szeretnétek, melyekben igazi erdőtündéreknek érezhetitek magatokat, akkor Bíborka ruhát imádni fogjátok!

Kövessétek a Facebookon is!

Forrás:
Facebook/Pálfy Bíbor Varróműhely

Halász Éva

Halász Éva modelljeit a kifinomult, bájos hercegnőknek ajánlanám, akik szeretik, ha minden szem rájuk szegeződik. Álomszép ruhakölteményeiben garantáltan királylánynak fogjátok magatokat érezni az esküvőtök napján!

Minden nőben ott rejtőzik a csoda, amit csillogtatni kell.

Minden ruha egy szerelem, minden ruhának lelke van, mert személyesen a viselőjének készül. Mindenki, aki velem készítteti a ruháját, a lelkem részévé válik, a közös beszélgetések, nevetgélések, de akár a sírás is, mind része az alkotásnak.”

Halász Éva honlapját itt találjátok, a Facebookon pedig ide kattintva követhetitek.

Forrás:
Facebook/HALASZEVA

Nagy Ágota Collection

Ágota ruhái egy különleges álomvilágba repítenek, ahol minden habos-babos, hercegnős és romantikus. Egyszerre hordozzák magukban az érzékiséget és az ártatlanságot. Ruhakölteményeit egyaránt jellemzi a luxus, az elegancia és a kifinomultság.

Nagy Ágota többi ruháit ide kattintva nézhetitek meg, a Facebookon pedig itt követhetitek.

Forrás:
Facebook/Nagy Ágota Collection