házvezetőnő

Modernkori cselédség: Hónapokig nem láthatják a saját gyerekeiket, csak hogy eltarthassák őket

Külföldön dolgozni pár hónapig Európában sem szokatlan, de vannak olyan édesanyák Ázsiában, akik akár évekre is elmehetnek, csakhogy el tudják tartani a családjukat, akik szegényebb régióban születtek. A munkájuk pedig sokszor kísértetiesen olyan, mint a millennium kori Magyarország háztartási cselédeinek.

Vannak országok, ahol manapság is nagyon elterjedtek a háztartási alkalmazottak, akik házvezetőnők, szobalányok és akár bébiszitterek is egy személyben. Nem az au pair rendszerre utalok, hanem ténylegesen a családnál dolgozó alkalmazottakra, akik velük együtt élnek évekig. Szingapúrban például kifejezetten nagy divatja van a domestic helpereknek. 

Az egész rendszer nagyon hasonlít a világháborúk előtti Magyarország cselédtartására.

Akik jártak már budapesti polgári társasházakban, azoknak ismerősek lehetnek a letűnt kor szokásai. A helperek a munkaadókkal együtt élnek, de a lakáson belül kicsi, szinte egérlyuknyi „cselédszobákban” élnek, jól elkülönülve a család életterétől, általában a mosókonyha és a kamra környékén. Külön lépcsőház és bejárati ajtó van számukra a toronyházakban, amolyan „cselédlépcsők”, hogy ne ott közlekedjenek, mint a munkáltatóik.

szingapúr nő
Távol élnek a saját családtagjaiktól, és csak pár havonta tudnak hazamenni meglátogatni akár a saját gyerekeiket.
Forrás:
Unsplash

Még külön plázájuk is van, ahol az ő szegényesebb pénztárcájukra szabott boltokban tudnak olcsó ruhákat és termékeket venni. Vasárnap van egy kis szabadnapjuk, a hét többi napját végig dolgozzák, mindent megcsinálnak a háztartásban. Ők vásárolnak be, rendben tartják a család otthonát, mosnak, főznek, takarítanak. A gyerekekre is vigyáznak, ha vannak.

Ráadásul az állam előre javasolja, hogy mennyi fizetést és ételt érdemes adni nekik.

Ezek a háztartási alkalmazottak nem szingapúri állampolgárok, hanem a környező országokból érkeztek a városállam tehetősebb családjaihoz dolgozni. Általában Malajziából, Fülöp-szigetekről, Burmából vagy Indonéziából érkeznek a jobb kereset reményében. A papírjaikban szerepel, hogy kiknek dolgoznak, ha kirúgják őket, és nem találnak hamar új munkát, akkor kitoloncolják őket Szingapúrból, ahol amúgy is nagyon nehéz vízumot szerezni hosszabb távra. A rendőrök megállíthatják őket, és ha gyanúsnak találják, hogy miért nem otthon van az adott helper, amikor nincsen szabadnapjuk, akár a munkáltatót is felhívhatják, hogy ellenőrizhessék, valóban elküldték otthonról valamilyen feladattal, nem pedig csak bóklászik a városban.

Szinte másodrendűnek számítanak.

Távol élnek a saját családtagjaiktól, és csak pár havonta tudnak hazamenni meglátogatni akár a saját gyerekeiket. Miközben akár minden egyes nap Szingapúrban gondját viselik a munkaadóik gyerekeinek. A parkokban napközben rengeteg babakocsis nőt látni, de legtöbbjük nem a saját gyerekét tolja. Ez akkor a legszembetűnőbb, ha szőke hajú gyerek van a babakocsiban.

Szingapúr
Szingapúri élet rendkívül költséges, a háztartásbeliek pedig alulfizetettek.
Forrás:
Canva

Európai szemmel teljesen döbbenetes, hogy egy édesanya évekig teljesen külön él a saját családjától, hogy hazaküldhessen pénzt nekik. Az indokot persze érteni, hiszen a szegénység nagy úr, de ennyire külön élni a gyerekektől akkor is szokatlan számunkra. Nem mintha lenne lehetőségük magukkal vinni őket, hiszen így is csak egy picike helyet biztosítanak nekik, ahol alhatnak, idejük sem lenne a saját gyerekükre, hiszen a munkáltatóikéra kell vigyázni, vagy az ő életüket segíteni.

A szingapúri életet pedig képtelenek lennének finanszírozni számukra, hiszen iszonyatosan magasak az árak, a fizetésük pedig nem sokban tér el a magyar minimálbértől. 

Ilyenkor az otthon maradt gyerekeket a nagyszülők nevelik fel, esetleg a közelebbi rokonok segítenek ebben. Ez nem csak Szingapúrra jellemző, a környező országokban is előfordul, hogy jobb kereset reményében a szülők több száz kilométerrel arrébb dolgoznak, mint, ahol a családjuk él. Például Jáva helyett Balira mennek, mert a turizmus miatt ott sokkal jobban lehet keresni.

Mindenesetre furcsa és valahol elszomorító, hogy több ezren úgy élik le az életüket, hogy más gyerekéről gondoskodnak, csak hogy legyen mit ennie valahol nagyon messze a sajátjuknak. Akik pedig anyagilag megengedhetik, hogy együtt éljenek a gyerekeikkel, azok pedig pénzt adnak valakinek, hogy foglalkozzanak velük.