Lélek

Mit rontottam el? A második gyermekünket vártam, amikor elhagyott

Még csak intő jelek sem voltak, amik felkészíthettek volna a csalódásra és a fájdalomra, amit a barátom okozott. Két gyerekkel teljesen magamra maradtam.

vous - 2022.05.22.
Mit rontottam el? A második gyermekünket vártam, amikor elhagyott

Mint egy kártyavár, úgy dőlt össze az addigi életem hét év és két gyerek után. Szerettem Mikit és az életünket. Nem volt mindig felhőtlen, de úgy éreztem, stabil lábakon áll a kapcsolatunk. Meglett a házunk és az első gyerekünk, minden remekül ment, jöhetett a második picur is. 

Nem számítottam rá, hogy a végén egyedül maradok…

Egyik nap, amikor hazajött a munkából, feszültnek látszott. A kisfiunk épp az anyáméknál volt, előkészítettem neki a vacsorát, leültem én is hozzá, és meséltem a napomról. Láttam, hogy valami nem stimmel, igyekeztem elterelni a figyelmét, azt hittem, csak a munka miatt stresszes, mivel mindig sokat túlórázik, de nem így volt. Rám nézett és életem legfájdalmasabb szavát hallottam:

Elhagylak.

Először azt hittem, csak valami buta tréfa, nem hittem neki. Folytattam tovább a beszédet, de ő leállított, és mindenről kitálalt. Hogy igazából nem is túlórázik, hanem vele találkozik. Nem a munka stresszeli már hónapok óta, hanem az, hogy elmondja nekem. Új életet szeretne kezdeni az új szerelmével. Teljesen kikeltem magamból:

– Akkor mégis miért vállaltuk a második gyereket, elmondanád?! Itt vagyok hét hónapos terhesen, velem ezt nem csinálhatod!

– Akkor még nem ismertem őt.

– Marha jó, akkor egy pár hónapos kapcsolatért fogsz minket elhagyni?!

– Fél éve kezdődött – nézett rám olyan elszántsággal, hogy jól tudtam, nincs visszaút.

Forrás:
Canva.com

Ezután a dolgok nagyon felgyorsultak. Rájöttem, hogy mindent Miki köré építettem, és mivel nem voltunk házastársak, és a ház is az övé volt, ott maradtam minden nélkül, egy gyerekkel és egy másikkal a szívem alatt. Visszaköltöztem a szüleimhez, akik nagyon támogatóak voltak velem, de a fájdalmam nem enyhült…

Kis faluban élünk, jól tudom, hogy amint kitettük a gyerekkel a lábunkat, már össze is bútoroztak. A nőnek nincs gyereke, így olyan mintha a nászútjukon lennének, míg én minden nap csak túléltem. Elrepült a terhességem utolsó két hónapja anélkül, hogy találkozott volna bármelyikünkkel is. 

A kisfiam is lassan megszokja már, hogy bármennyire sír az apja után, ő sosem jön el hozzá…

És most itt tartom a karomban a második csodát is. Egy hét telt el, mióta a világra jött, de az édesapját nem ismeri. Van egy olyan érzésem, hogy talán már sosem fogja megismerni őt. Azt hittem, hogy csak engem hagy el, de úgy tűnik, az új élete fontosabb a saját gyermekeinél is.

Azt még nem tudom, hogyan fogok mindent egyedül csinálni, de azt már tudom, hogy ezért a két angyali arcért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egy percig se érezzék, hogy valakinek nem kellettek…

Elvira történetét Juhász Adél jegyezte le

Ajánlott cikkek