gyanakvó nő

Nyomozás az otthonomban: Valaki járt itt, vagy kezdek megőrülni?

Pár hónapja vettem észre, hogy valami nem stimmel a lakásommal, amikor hazaérek. Nem minden alkalommal tűntek fel az apró változások, de idővel egyre biztosabb lettem abban, hogy nem az elmém játéka, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy hagytam őket. De ki járhatott itt?

Előfordult, hogy a nyitva hagyott ablakot valaki becsukta, mire hazaértem, a kabátom másik fogason lógott, mint amelyiken hagytam, a pokróc máshogy volt ledobva a kanapéra, a cipők nem ugyan úgy voltak az előszobában elhelyezve, ahogy reggel hagytam őket, a tárgyak máshogy voltak a kisasztalom, és még sok ilyen kis apróságok kezdtek feltűnni.

Eleinte furcsállottam, de nem gyanakodtam, mert végül is a barátommal élek, simán ő is matathatott otthon. Bár, amikor rákérdeztem néha-néha, hogy ő pakolászott-e itt-ott, akkor tagadta a dolgot. Aztán egy nap, amikor ő vitt be a munkahelyemre, majd ő hozott haza, szóval állítólag egész nap nem volt otthon nélkülem, mert ő is dolgozott, akkor a fürdőszobai kéztörlő máshogy volt visszatéve a szárítóra. Mi mindig úgy tesszük, hogy a színes fele van kifelé, de most pont fordítva volt. 

Elsőre kicsit kiakadtam.

Ekkor már jó ideje tapasztaltam az anomáliákat a lakásban, és több alternatíva is az eszembe jutott. Az első, hogy kezdek szenilis lenni, és rosszul emlékszem a dolgokra. A második, hogy mégiscsak hazajött napközben, csak valamiért nem vallja be. De ha nem vallja be, akkor valami titkolni valója van?

Úristen, lehet, hogy megcsal? 

A hirtelen támadt gyanúmat nem osztottam meg vele, és úgy döntöttem, hogy csapdát állítok. Reggelente mindig lefotóztam a lakást, mielőtt eljöttem volna, hogy ha megint valami máshogy lenne, akkor legyen bizonyítékom. Pár nap múlva diadalmasan láttam, amint hazaértem, hogy a díszpárnák nem úgy vannak, ahogy hagytam. Elégedetten mutattam neki a bizonyítékot a telefonomon, hogy ne mondhassa, hogy csak rosszul emlékszem, de akadt egy kis bökkenő. A barátomnak fix alibije volt aznapra. A saját bátyámnak segített elhozni egy hűtőszekrényt hozzájuk.

A következő napokban továbbra sem hagytam fel a reggeli fotózásokkal, a barátom szerint már kezdett a dolog a mániámmá válni. Lehet, kicsit túl feltűnően kutattam át a lakást minden nap… De nem fogadtam el magyarázatnak a viccelődését, hogy biztosan házikísértetünk van.

fényképező nő
Reggelente mindig lefotóztam a lakást, mielőtt eljöttem volna, hogy ha megint valami máshogy lenne, akkor legyen bizonyítékom.
Forrás:
Canva

Egy nap megelégeltem a dolgot, és úgy döntöttem, hogy visszaosonok a lakásba napközben. Szabadságot vettem ki, haza taxiztam a barátom tudta nélkül, és csendben vártam otthon, hátha történik valami. Iszonyatosan reménykedtem, hogy ne semmiért herdálom el a szabadnapomat. Úgy tűnt, hogy rám mosolygott a szerencse, mert nem sokkal ebéd előtt, hallottam, ahogy lassan fordul a zár az ajtóban. Megvártam, amíg a titokzatos idegen bejön az ajtón, majd váratlanul előjöttem a nappaliból.

Nem tudom, hogy melyikünk ijedt meg jobban.

Az ajtóban megszeppenve állt a barátom édesanyja, kezében egy pótkulccsal, aminek a létezéséről eddig nem tudtam. Kiderült, hogy a barátom se tudott róla, csak az anyja önkényesen lemásolta. Értetlenkedésemre bevallotta, hogy általában igyekezett nem feltűnő lenni, de már jó ideje gyakran átjön, hogy ne kelljen egy lakásban lennie a férjével, mert mostanában sokat veszekednek. Meg amúgy is nálunk sokkal kényelmesebb, szóval rászokott, hogy olyankor is itt van, amikor semmi gond nincsen, aztán estére hazamegy. 

A barátom, amikor elmondtam neki a lelepleződést, nem talált benne semmi rosszat, pusztán annyit kért az anyjától, hogy máskor azért jelezze, ha át akar ugrani hozzánk. A pótkulcsot azonban nem kérte vissza, szóval van egy sanda gyanúm, hogy ebből még akadhatnak problémáink… De legalább tudom, hogy nem őrültem meg, esetleg nem csal meg a barátom a közös otthonunkban.