Lélek

Egyszerre hárman mentünk el az éjszaka lányaihoz, csak egyikünk maradt talpon

A részeg és félrészeg pillanatok egyik gyakori beszédtémája volt közöttünk, hogy mi lenne, ha igénybe vennénk egyszerre a ‘hivatásos’ örömlányok szolgáltatásait. Nos, végül meg is tettük, de hamar rájöttünk, hogy nem vagyunk mi akkora fenegyerekek, mint gondoltuk.

vous - 2022.05.26.
Egyszerre hárman mentünk el az éjszaka lányaihoz, csak egyikünk maradt talpon

Az igazat megvallva, egyik barátomnak volt az a heppje, hogy mindenáron el akart menni velünk egyszerre fizetni a gyengédségért. Így utólag furcsa, hogy ez volt a mániája, de akkor ittasan nem érdekelt minket, hanem rábólintottunk az ötletére.

Felmentünk arra az oldalra, ahol a lányoknak a neveletlen fajtáit lehet megtalálni, és addig keresgéltünk, amíg nem találtunk egy szimpatikus triót.

A lányok legkevésbé sem voltak undorítóak

Jó hangulatban érkeztünk fel a lakásra, ahol meglepetésünkre tip-top rend volt. Ezt teszik az előítéletek, na meg az, hogy túl sokat gondoltunk magunkról. Kicsit elpoénkodtunk a lányokkal, aztán el lettünk tessékelve zuhanyozni. Természetesen a hölgyek egyből kiszúrták, hogy sorba állunk a mosdóhoz, amivel egyből elkezdtek ők is viccelődni, és igazuk is volt.

Hogy akarunk egymás előtt meztelenre vetkőzve szeretkezni, ha nem merjük egymást látni zuhanyzás közben?

Ennek ellenére ebben a pillanatban még kitartóak voltunk. Sértett büszkeséggel, de szépen sorban lezuhanyoztunk.

Hát én immár kit válasszak?

A lányok eddigre már fehérneműben vártak minket. Amikor mind alsógatyára vetkőztünk, egyikőnk akkora dobta be a törülközőt. Az anyagiakat már lerendeztünk, szóval az “otthoniaknak” nem volt ezzel ellenvetésük. Kijelentette, hogy ez neki nem fog menni, gyorsan felöltözött, és lelépett.

Hamar fény derült a második kieső személyére is, ugyanis pont annak, aki minden áron el akart ide jönni, na, pont annak a barátomnak nem állt fel. Ettől olyan feszült lett, hogy azon már egy százszor drágább szolgáltatás se tudott volna segíteni. Szóval ő is szedte a cókmókjait, és elhúzta a csíkot.

Most azt gondolja mindenki, hogy én milyen jól jártam, hogy ott maradtam egyedül három nővel.

Nos, ők is üzletasszonyok, csak úgy nem lehet összevonni náluk szolgáltatásokat.

Meg kellett elégednem azzal, akivel belekezdtem az egészbe. Igazából nem is volt ezzel bajom, valószínűleg, ha többen esnek nekem, akkor én is úgy jártam volna, mint a második haverom. Ami ezután következett, az egy hosszas, részeg, szédülős együttlét volt, ami alatt a csajon látszott, hogy nem a klimaxhoz van közel, hanem ahhoz, hogy halálra unja magát.

Hát, így lettem én hármunk közül az egyetlen, aki kielégülve távozott az örömlányok karjai közül.

Olivér fülledt, ragadós történetét Kovács Ákos dolgozta fel.

Ajánlott cikkek