A mai napig nem bírom megérteni, hogy lehetséges az, hogy harminc éves koromra láttam csak be azt, hogy az állítólagos legjobb barátnőm valójában gyűlöl engem, és csak azért próbál a közelembe férkőzni, hogy sikerüljön minél pontosabban lemásolnia a stílusomat.
Csak pár éve jöttem rá arra, hogy a legjobb barátnőm éveken át hazudott nekem a barátságunkkal kapcsolatban. Sokáig elhitette velem, hogy őszintén érdekli, mi van velem, és hogy együtt érez a problémáimmal, most azonban már tudom, hogy élvezettel hallgatta, amikor panaszkodtam neki, hisz valójában mindig is féltékeny volt rám.
Még gyerekkoromban ismertem meg a lányt, aki két évvel később a legjobb barátnőmmé vált. Nagyon sokat beszélgettünk, minden tapasztalatunkat megosztottuk egymással. Gyerekkoromban sok időt töltöttem vele, délutánonként szinte mindig náluk töltöttem a szabadidőmet. Sajnos az én szüleim sosem engedték, hogy áthívjam a barátaimat, így melegebb időben mindig kint voltunk, télen pedig náluk.
Gyakran beszéltem neki a családomban lévő problémákról is, hisz úgy éreztem, ő megérti, mi történik az életemben, és együtt érez velem.
Apró jeleit láttam annak, hogy néha féltékeny a külsőmre, vagy hogy zavarja, ha a fiúk nekem udvarolnak, és nem neki. Bár nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, utólag látom, hogy ezeket a jeleket komolyan kellett volna vennem.
Akkor tudtam biztosan, hogy már sosem fogunk igazán közel kerülni egymáshoz, amikor én egyetemre jelentkeztem, ő pedig elvállalt egy ügyfélszolgálati munkát. Nem tervezett tovább tanulni, ami látványos eltávolodást eredményezett a kapcsolatunkban.
A környezetváltozásnak köszönhetően én is elkezdtem nyitott szemmel járni, és egyértelművé vált számomra, hogy próbált manipulálni az évek során. El sem akartam hinni, hogy hagyhattam, hogy ilyen szinten kihasználjon engem. Ma már tudom, hogy csak igyekezett minél inkább hasonlítani rám, hogy a helyembe lépjen. A problémáim is csak azért érdekelték, hogy élvezhesse azt, ha nehézségekbe, problémákba ütközök.
Később természetesen elkezdett pletykálni ezekről, és más barátaival szívesen csámcsogott azon, hogy épp miért nehéz az életem.
Szerencsére mivel a tanulmányaim miatt másik városba kellett költöznöm, könnyen le tudtam rázni azután, hogy kevesebbet voltam otthon. Bár eleinte nem értette, miért nem beszélek vele, tudtam, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Úgy éreztem, az egész barátságunk hamis volt, és ostoba voltam, hogy elhittem, valóban érdekelte, mi van velem.
Hálás vagyok azért, hogy már nem tartom vele a kapcsolatot, a barátságunk emléke miatt azonban hatalmas bizalmatlanság van bennem az emberekkel szemben, még azokkal is, akik semmi jelet nem adnak arra, hogy ne bízzak bennük.
Bianka történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
