Már jócskán harminc fölött jár, mégis olyan, mintha még az anyjával élne. Nem fogom egész életemben kiszolgálni…
Miért van az, hogy a férfiak nem akarnak elszakadni a mama hoteltől? Vagy, ha el is szakadnak, egy darabig még úgy viselkednek, mintha ott lennének. Egy feleségnek ez igazán kimerítő tud lenni. A folyamatos kiszolgálás a kapcsolatnak sem tesz jót.
Még a mosógépet sem tudja beindítani!
Ha a házimunkák nagyrészébe nem is száll be, nem bánom. Valószínűleg úgyis én tudok jobban főzni és szebben mosogatni. De egy mosást igazán rá lehetne bízni egy férfira is. De sajnos ez nem olyan egyszerű. Mint kiderült, a pasim nem tudja beindítani a mosógépet. Többször megmutattam neki, de valami csoda folytán neki sosem sikerül.
Ez roppantul kiborító tud lenni, amikor a munka után hazaérek, főzni kéne másnapra, egy kis takarítás is ráfér a lakásra, és még ő is szeretne valamit az ágyban.
Mit bízzak így rá?
Mit tegyek annak érdekében, hogy ne rám szakadjon a ház összes teendője? A fűnyírás az egyetlen dolog, amit megcsinál. A mama hotelben valószínűleg sosem takarított, ezek szerint mosógépet sem indított be, a főzést pedig hagyjuk is. Bár, az igazat megvallva, talán jobb is, ha ezekben a munkákban nem segít. A maximalizmusomat ismerve, a végén úgyis megcsinálnám utána még egyszer.
Ettől függetlenül nagyon unalmas, hogy örökké pakolni és takarítani kell utána. Koszos edények az asztalon hagyva, szennyes zoknik és alsónadrágok szerte a lakásban. Ez nem csak fárasztó, de kiábrándító is. Én nem ezt a pasit ismertem meg.
Amíg nem tart rendet, nincs szex.
Lehet, hogy ez lesz a megoldás. Elég drasztikus és nekem sem előnyös, de neki talán még rosszabb. Meg fogom mondani neki, hogy kiábrándító, amit csinál, és nem vagyok hajlandó ágyba bújni vele, ha ezen nem változtat. Ha pedig hosszabb távon sem látok javulást, kénytelen leszek kidobni, bármennyire szeretem is. Ezt így nem fogom bírni…
Úgy érzem nem nőtt még fel eléggé. Csak egy nagyra nőtt kamasz, aki ágyba akar vinni, a többi meg legyen az én dolgom. Még mindig előbb kéri ki az anyja véleményét, mint az enyémet. Olyan, mintha még otthon élne. Így nem lehet családalapításról álmodozni.
Szeretem az anyósomat, sosem volt vele bajom, de lehet, hogy neki is ideje lenne elbeszélgetni a fiával. Talán rá hallgatni fog, ha rám nem is.
Hogy vállaljunk így gyereket?
A kicsi is majd a szemétdomb közepén nő fel? Én dolgozó nőként egyedül nem fogok tudni mindent megcsinálni. Neki is rá kell ébrednie, hogy ez csak az ő segítségével működhet.
