Játsszunk olyat, hogy ti mik szerettetek volna lenni nagy korotokban! Az nyer, aki a legkülönlegesebb munkára vágyott, ráadásul még meg is valósította álmait. Bocsi, nem nyertetek, mert szerintem Patay Dorottya mindnyájunknál nagyobbat álmodott. És tényleg meg is csinálta!
Segíteni akarok!
Dóri azt mesélte, mióta az eszét tudja, misszionárius szeretett volna lenni, egy célja volt: segíteni másoknak olyan helyeken, ahol a nekünk oly természetes orvosi ellátás nem mindenki számára hozzáférhető. Szaktudással felvértezve, de minél hamarabb terepen szeretett volna dolgozni, ezért a nagyon hosszú orvosi képzés helyett gyógytornásznak kezdett tanulni. Az volt a terve, hogy természeti katasztrófák helyszínein segít majd a sérült embereknek a rehabilitációban.
Megtaláltam a helyem
Dóri: Sok lehetőségem adódott volna a diploma megszerzése után belevágni a missziós segítségnyújtásba, de mindig az volt a dolog buktatója, hogy az önkéntes munka mellé a repülőjegyet és az egyéb költségeket is nekem kellett volna állnom, amire nem volt anyagi keretem. A pénzkeresés mellett elvégeztem egy posztgraduális egészségügyi menedzseri képzést is, majd rátaláltam az AHU, azaz a Magyar Afrika Társaság felhívására. Áprilisban indították el tizedik orvosi missziójukat Afrikába, a jelentkezőknek pedig költségtérítést biztosítottak. Így jutottam el Ugandába, ahová hamarosan vissza is térek, hiszen most már szervezőként dolgozom az egyesületnél. Megtaláltam a helyem. Szeptemberben Malawiba megyünk segíteni a jelentkezőkkel.
Végre terepen
A magyar orvoscsoport a kelet-ugandai Mbale külvárosában kezdte el a munkát, ahol 16 különböző nyelvjárásban beszéltek az emberek, de valahogy mégiscsak megértették egymást.
Három és fél hét alatt közel kétezer beteget láttak el, akiknek a nagy része gyermek volt, másodsorban pedig nők.
Dóri: A panaszok zöme fertőzések miatt alakult ki, hiszen Uganda ezen részén nincs vezetékes víz, így a főzés, mosás mellett a tisztálkodásra nem mindig jut elég a hazacipelt mennyiségből. A kézmosás, a mindennapos tisztálkodás, a higiénia fontossága mellett azt sem tudták az ott élők, hogy minimum 1,5 liter folyadékot kellene naponta fogyasztaniuk, amivel sok-sok problémát meg tudnánk előzni. A vizet pedig csak fel kellene forralniuk ahhoz, hogy rengeteg emésztőrendszeri bajt kiküszöböljenek. Sokan orvoshoz sem jutnak el, annak ellenére sem, hogy az állami ellátás ingyenes. Elvileg.
Dóri: Ugandában viszonylag jól szervezett az orvosi rendszer, de mivel az éves költségvetésnek nagyjából csak a 30 százalékát kapják meg az intézmények, sok ellátásért fizetni kell, így a betegek nem jutnak hozzá a szükséges kezelésekhez.
Sok olyan krónikus betegséggel találkoztunk, amit nálunk már rég kikezeltek volna.
Szinte minden nőnek fájt a dereka Afrikában
Dóri: Ami még meglepő volt, hogy szinte minden asszonynak volt valamilyen mozgásszervi baja, főleg a nyakuk és a derekuk fájt. Ennek egyrészt az az oka, hogy ők végzik a fizikai munkát, másrészt rosszul tartják magukat. A tipikus testhelyzet, amit a filmeken, fotókon már biztosan mindenki látott, hogy a földeken, a takarítás közben a nők derékban meghajolva dolgoznak, nagyon megterhelő. Ha egy hosszabb nyelű seprűt használnának, a mosásnál a lavórt feltennék az asztalra, máris kevesebb panaszuk alakulna ki. Ilyen egyszerű, de ezeket a dolgokat mind meg kell tanítani nekik.
A cikk megjelenésekor Dóri már újra Ugandában segíti a rászorulókat, de ha visszatér, másokat is arra buzdít, csatlakozzanak csapatához, hiszen egy-egy ember életének megkönnyítéséhez sokszor csak egy aprócska gesztus is elég. Másokkal jót tenni pedig annyit jelent, mint magunknak jót tenni, a missziós munka hosszú időre feltölti az embert rendkívüli emlékekkel és pozitív energiával.
De vigyázat, függőséghez vezet!