Bűnök, amiket nem vállalunk fel – vagy csak később Kassai Tini

Bűnök, amiket nem vállalunk fel – vagy csak később

Mindenki követ el hibát, néha bűnt is. Bűnöcskéket. Amiket nem verünk nagydobra, vagy csak sokkal később, amikor már múlóban a bűntudat és akár poén tárgya lehet az eset.

Nehéz ez a takargatnivaló téma, mert elég volt egyetlen kérdés a VOUS-lányok felé ahhoz, hogy ráébredjek, bizony mindenkinek akad a lepel alatt titok. Sok a gyerekkorban történt meg, de akad olyan is, ami a napokban esett meg.

Az én lelkiismeretem is őrizget történetet. Az egyik az El Caminón történt velem, és éppen ezért különösen szégyelltem sokáig. Már beértünk Santiagóba, az utolsó szálláshelyre, ami a legkényelmetlenebb és az én anyagi lehetőségeimhez képest kifejezetten drága volt. Nehéz volt a maradék pénzből kicsengetni a szállás árát. Azért fizettem, az utolsó „nagy” bankjegyet váltottam fel és csak később, már fenn a szobában vettem észre, hogy a szerzetes nemcsak a visszajárót adta oda, de az eredeti bankjegyet is. Vagyis nem fizettem egy fillért se, sőt még meg is toldotta tévedésből a pénzemet. Emlékszem, ültem az ágy szélén és tűnődtem, hogy ez most csalás (a részemről) vagy csoda… Beszámoltam a dologról útitársamnak is, aki csak legyintett a dologra, és azt mondta, talált pénz, spongyát rá, verjük el gyorsan. Nem fogom soha a döntés felelősségét rá hárítani, annál inkább se, mert azért efelé hajlottam én is.

Elvertük még aznap este. Én egy gyönyörű pávakék bőrcsizmát vettem. Soha nem volt még olyan szép, olyan kényelmes csizmám. Mégis ahányszor ránézek vagy felhúzom a lábamra, belém villan egy kényelmetlen érzés… keveset mondok, ha azt mondom, az a csizma nem kopott el. Képtelen vagyok hordani. Bűneim között tartom számon, amíg élek azt az esetet.

Azért akad másnak is mesélnivaló a tarsolyában.

Forrás:
depositphotos

Nina például figyelmetlenségből csórt el egy harisnyát egy bevásárlóközpontban

„Egy délután válogattam a szebbnél szebb harisnyák között, amikor megszólalt a telefon. Hosszú volt a telefonbeszélgetés, én közben sétálgattam a sorok között és rémlett, hogy a kezemben volt egy harisnya, amikor felvettem a telefont, de később, amikor befejeztem a beszélgetést, nem emlékeztem arra, hogy hova raktam le. Választottam egy másikat, kifizettem, hazamentem. És csak otthon vettem észre, hogy az elmélyült telefonbeszélgetés közben egyszerűen beleraktam a táskába, nem fizettem ki, hazahoztam. Tűnődtem, hogy visszavigyem-e, de azt valahogy kényelmetlennek találtam. De azért rossz érzés volt sokáig. Bántott a lelkiismeret."

Zsófi az edzőteremből hozott el egy szemceruzát

„Sokáig bántott a dolog, pedig szerintem az nem számít még bűnnek… volt egy doboz, amibe beledobáltunk mindent, aminek nem volt gazdája. Az a szemceruza hetekig ott volt és senki nem jelentkezett érte, nekem meg nagyon tetszett. Pont olyan barna volt, amilyenre régóta vágytam. Elhoztam, de a mai napig emlékszem a dilemmára: szabad? Nem szabad?"

Nóri gyerekkori történetet mesélt el

"Volt az anyukámnak egy féltett japán evőpálcikája, amit tényleg nagy becsben tartott, nekem meg persze piszkálta a fantáziám. Egy alkalommal, amikor a szüleim nem voltak otthon, kicsórtam a vitrinből és játszottam vele. El is törtem. Elég sokáig tartott, amíg vissza tudtam igazgatni úgy, hogy ne legyen feltűnő a törés. Aztán féltem, mikor veszi észre. Bűnösnek éreztem magam. De leginkább akkor bántott a dolog, amikor tényleg észrevette, rákérdezett és én letagadtam a hibát. Nem, nem én törtem el…"

Niki csokit csórt

„Na, ne nézzetek így rám, csak nyolcéves voltam és azért tettem zsebre, mert az anyukám nem vette meg nekem. Persze emlékszem rá a mai napig, hiába voltam olyan nagyon kislány, azért tudtam, az ott nem volt a helyén, mégis akkor egyszerűen el kellett vennem. Nagyon picike csoki volt ám…"

Nektek mikor szólalt meg a lelkiismeretetek?