Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha beülnék egy időgépbe és visszautaznék pár száz vagy ezer évet. Mennyire esne le az álluk őseinknek a ruhámtól? Attól függ. Volt idő, amikor a fürdőzés szenvedélyének meztelenül hódoltak az emberek, nyilván számukra furcsa lenne, ha fürdőruhában pottyannék eléjük.
Arra gondolnának: nézd már, ez meg ruhában akar bejönni a vízbe!
Ahogy bizonyára döbbenetes látvány lenne a sok abroncsos-fűzős-nagyruhás úrinő számára is, ha farmerban-pólóban-tornacipőben állnék előttük hirtelen. Nyilván ők meg ezen sápítoznának. Egy szó, mint száz, ruhadarabok jönnek-mennek, és attól függően válnak botrányossá vagy éppen divatossá, hogy milyen évet írunk.
Itt van mindjárt a bikini
Egyszer forgattam a strandon egy anyagot arról, hogy a fiúk milyen fürdőruhát szeretnek a lányokon. Várható volt, hogy mindenki a bikinit mondja majd, pedig léteznek nagyon csábos egyberészesek is, de nem. A fiúknak a kétrészes tetszik. Teljesen alapdarabról van szó, ma már senki sem mondja ájuldozva, hogy csukd be a szemed, ott egy bikini.
Bezzeg, emlékszem, hogy kiborult mindenki a fura, tangás, aszimmetrikus gatyókán nemrégen. Nem kívánom, de lehet, hogy 50 év és rajtunk fognak kuncogni unokáink, hogy milyen kis prűdek voltunk, amikor valaki feltalálta ezt a „csodát”.
1907-ben Annette Kellermann ausztrál úszónőre még lesújtott a törvény szigora, mert válla és karja fedetlen volt fürdőzés közben. Alig húsz évvel később már rendben volt, hogy a láb kilátszott a fürdőruhából, persze a legszigorúbban csak combközépig.
Újabb 20 évnek kellett eltelnie, hogy a kezeslábas bikinivé karcsúsodjon, kirobbantva ezzel a XX. század egyik legkomolyabb divatháborúját.
A bikini tervezője, Louis Reard aprócska művét Bikini-atoll nukleáris kísérleti telephelyről nevezte el. A tervező úgy gondolta, hogy a falatnyi fürdőruha pont olyan erőteljes hatást vált majd ki a férfiakból, mint egy robbanás, mások viszont úgy vélik, hogy a sziget alakja inspirálta Louist a névválasztáskor.
Még 15 év telt el, mire az USA-ban is elfogadottá vált a kis kreálmány, amiről azt tartották: csak akkor bikini a bikini, ha átfér egy jegygyűrűn. Megyek, kipróbálom.
Vagy itt van a másik ellenségnek kikiáltott ruhadarab, a miniszoknya…
… aminek sokan, sokat köszönhetünk.
Nyilván ennek sem volt békés a fogadtatása, viszont tagadhatatlanul felrázta az egész világot. Merész volt, provokatív és nagyon modern, ahogy megalkotója, Mary Quant tervezőnő, a hatvanas évek divatjának karmestere is. Mary nem csupán egy szoknyát kurtított meg, hanema frizuráját is, Vidal Sassoon ötpontos vágási technikáját például ő tette híressé.
Miniszoknyája persze akkor még nem volt igazán mini, ezt támasztja alá a tény, hogy még Jackie Kennedy, a kor stílusikonja is előszeretettel viselte ruhadarabjait. A miniszoknya aztán az évek múlásával mind rövidebb és rövidebb lett, de sikere és helye a divat térképén töretlen a mai napig. 2008-ban még a brit posta egyik bélyegére is felkerült az ikonikus darab.
Sosem voltam nagy szoknyabolond, de az utóbbi időben nagyon ráéreztem az ízére. Mondjuk én térdig érő darabokat választok legtöbbször (egy felmérés szerint ma a nők 40 éves korukig szívesen viselnek miniszoknyát), de így is azt vettem észre, hogy azokon a napokon, amikor szoknyában vagyok, sorra kapom a bókokat, ha viszont nadrágos napom van, ezek a kedves szavak rendre elmaradnak.
Tényleg ennyit számítana, hogy mit visel az ember? A válasz egyértelműen igen. Csak az nem mindegy, hogy milyen évet írunk, ettől függően válhatunk botrányossá vagy divatossá.