Egyéb kategória

Kidobott kaján és maradékon élt fél évig egy pár – ez lett az eredménye

Egy amerikai pár nem mindennapi, viszont kifejezetten gusztustalan kísérletet hajtott végre: miután sokkolta őket egy dokumentumfilm, ami arról szólt, hogy mennyi ehető ételt dobunk ki világszerte, úgy döntöttek, hogy hat hónapig kizárólag mások maradékát fogják fogyasztani. És igen, utána még életben voltak, hogy beszámoljanak tapasztalataikról.
vous - 2016.05.10.
Kidobott kaján és maradékon élt fél évig egy pár – ez lett az eredménye

Ha azt halljuk, hogy valaki, aki nem az utcán él, úgy dönt, hogy kizárólag a kukában található ételeket fogja fogyasztani, azért felmerül bennünk pár kérdés. Jen Rustemeyer és férje, Grant Baldwin azonban pontosan ezt tette, ráadásul fél éven keresztül nem ettek mást, csak mások maradékát. Hogy mi volt a motivációjuk? Megnézték a Just Eat It című dokumentumfilmet, és elámultak a számokon, hogy milyen mennyiségű teljesen jó és ehető ételt dobunk ki világszerte.

Egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy az ételek 40%-a kárba vész. Ki akartuk deríteni, hogy kik csinálják ezt és ujjal mutogatni rájuk!

A pár hat hónapnyi kukázás közben választ is talált erre a kérdésre, továbbá számos más érdekes tapasztalatot is gyűjtött. Következzen tehát 5 érdekesség arról, milyen mások maradékán élni.

Forrás:
Pexels

Egyáltalán nem nehéz jó és egészséges ételt találni

Jen és Grant finom és tápláló lakomákat csapott olyan élelmiszerekből, amiket szupermarketek kukájából szereztek. Néha persze az is előfordult, hogy éttermek maradékait vitték haza. A pár szerint annyi tökéletesen jó és egészséges ételt dobnak ki az élelmiszerboltok naponta, hogy ha vegák, vagy netalán vegánok lettek volna, még akkor is könnyű dolguk lett volna.

Friss gyümölcsöket és zöldségeket is rendszeresen kidobnak, ha csak kicsit is nyomottak, vagy fura alakjuk van. Sőt, érintetlen doboz tojásokat is gyakran találtak, csak azért, mert a doboz egyik oldalán volt egy pár miliméteres karcolás. Egyszer találtak egy hatalmas doboz fagyasztott csirkét, amiből két hónapig ettek, sőt, desszertjük is rendszeresen volt: ugyanis azokat az érintetlen tábla csokikat is kidobják, amik eltörtek a szállítás során.

Ettől függetlenül sokszor aggódtak, hogy étel nélkül maradnak

A pár beismerte, annak ellenére, hogy tudták, tonnaszámra találnak ételt bárhol, gyakran stresszeltek azon, hogy éhen maradnak. A gondolat, hogy nem mehetnek be egy boltba és vehetnek maguknak vacsorát, aggodalommal töltötte el őket, hiszen nem tudhatták előre, hol találnak rá a következő adag ételre.

De az aggodalom idővel megszűnt. Ahogy múltak a hónapok, olyan ételmennyiséget gyűjtöttek össze, hogy még bátorították is a barátaikat, hogy vigyenek belőle bátran, ha nem zavarja őket, hogy ezeket az élelmiszereket egyszer már kidobták.

A csomagolt ételek voltak a nyerők

Biztos ti is észreveszitek magatokon ezt a furcsa vonzalmat a csomagolt ételek felé. Nos, Grant és Jen kísérlete ezt 100%-ig igazolta: ha csomagolt ételt találtak, azt azonnal hazavitték, hiszen ezek még véletlenül sem érintkeztek a kuka további tartalmával.

Többet híztak a hat hónap alatt, mint egyébként

Grant és Jen azelőtt diétáztak, de mikor belekezdtek ebbe a furcsa projektbe és gyakran ettek előre csomagolt élelmiszert, hízni kezdtek, hiszen így rengeteg cukor és szénhidrát került a szervezetükbe. A hat hónap végére Grant 10 kilóval lett nehezebb!

Számos fontos leckét tanultak meg

Például, hogy hogyan variálják az eddigi receptjeiket. Mivel nem mindig találtak pontosan olyan összetevőket, Jen például megtanulta, hogy főzővaj helyett kókuszolajat is használhat sütéshez. Megtanulták továbbá azt is, hogy melyik ételt érdemes hazavinni, és melyiket nem. A páros egyszer sem betegedett meg furcsa táplálkozási kísérletük közben, és azt is megtanulták, hogy a lejárati dátumok, amik az élelmiszereken szerepelnek, több mint konzervatívak. Ezek helyett egyszerűen csak az orrukra hagyatkoztak: ha rossz szaga volt, akkor otthagyták, ha finom, akkor hazavitték.

Ajánlott cikkek