Édes egymásra találás – Párterápia utáni monológok, 4. rész

Édes egymásra találás – Párterápia utáni monológok, 4. rész

Egy pár, egy terápia. Tartsatok velünk a Párterápia utáni monológok cikksorozatunkban, amiben kiderül, hogy mi történik Pannival és Danival, miután túlesnek egy „majdnem szakításon” és az első párterápián. Vajon sikerül kilábalniuk a kapcsolati válságból? A történet folytatódik, itt a negyedik rész.

Panni

Nézem az előttem lévő kis papírt, amire Dani ráírta szokatlanul szép írással, hogy mire vágyik. Gyöngybetűkből olvasom ki, hogy vigyem el egy olyan helyre, ahol finom steaket lehet enni. Egy hetem van teljesíteni a kérését. Egyszersmind újra rácsodálkozom Dani betűire. Szépen ír. Hogyhogy nem vettem eddig észre?

A terapeuta azt mondta, hogy ideje lenne kicsit közelebb kerülnünk egymáshoz. Azt kérte, hogy írjunk mindketten 6-6 vágyat, kívánságot külön cetlikre, és dobjuk bele egy kis szütyőbe. Minden héten húzzunk egyet a másikéból, és teljesítsük azt, ami rajta van. Lehet bármi. Kis apróság, kérés, régi el nem mondott vágy, közös program.

Arra jöttem rá a cetlik felett ülve, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Leírni, hogy mire vágysz, mi van benned már olyan régóta. Kicsit arcul csapott a felismerés, hogy talán önmagammal sem vagyok annyira tisztában. Az első kettőt még könnyen leírtam, a harmadikat, hogy szeretnék egy virágcsokrot kapni tőle, már egy kicsi bűntudattal. Eszembe jutott, hogy annak idején én szoktattam le róla, merthogy a vágott virág pazarlás. Magamat is meglepett az érzés, hogy mennyire vágyom egy csokornyi ártatlan virágszál után. A többit már nehézkesen préseltem ki magamból, fel is álltam az asztal mellől, tettem egy kört a lakásban, kiteregettem, elmosogattam. Aztán valahol mélyről előjöttek az érzések, amiket sokáig elnyomtam. Ne hozz nekem több csipszet, írtam. Ha hoz, akkor mindig bűntudatosra eszem magam.

Egész héten izgultam. Nem tudtam, Dani melyik kívánságomat húzta a hatból, és azt sem, mikor lep majd meg vele. Közben kinyomoztam, hol lehet a legfinomabb steaket kapni Pesten, és foglaltam időpontot egy vacsorára. Daninak annyit mondtam, hogy jöjjön értem a környékre, és onnan menjünk majd bevásárolni.

Virágot kaptam Danitól előtte való nap. Csinos kis csokor volt, bájos, apró fejű rózsákkal, és azon kaptam magam, hogy az emlék hatására is elérzékenyülök. Kitörő örömmel fogadtam, lelkendeztem, mint egy tinédzser, és magam is meglepődtem, mennyire jólesett ez a gesztus. Dani arcán láttam átsuhanni az értetlenséggel vegyes csodálkozást. Arra gondoltam utána, hogy az élet néha mennyire egyszerű és bonyolult.

Dani először nem értette, miért szállítom ki a kocsiból, de azért leparkolt, és jött utánam. Amikor bementünk az étterembe, és helyet foglaltunk az asztalnál, akkor esett le neki, hogy mit is írt az egyik cetlire. Steaket kért, félig átsütve. Lelkesen magyarázta, hogy hogyan készült, hogyan tudod ellenőrizni, hogy épp mennyire van átsülve.

Kellemes volt az este. Sokáig beszélgettünk. Minden nyúlni kezdett, a tér, az idő, kicsit úgy éreztem, a randikorszakba tértünk vissza. Félmosolyok, vibrálás, mint amikor két lélek először találkozik hosszú idő után.

Kicsit bepárásodott a szemem, amikor Danit néztem, ahogyan vagdossa a húst. Mosoly játszik az arcán, és a bizonytalan felszínről, a bizonytalan jelenünkről lehámozom az összes kétséget és a zavaros réteget. Ez a Dani, az arcán pont ezzel a mosollyal, az, akit valamikor elvesztettem, és végre megtaláltam. Nem akarom elveszíteni újra.

Dani

Forrás:
iStock

Nincs kedvem ehhez az egész cetlizéshez. Nem értem, minek kell erőltetni ezt az ismerjük meg egymást jobban dolgot. Szerintem ha magunktól nem vesszük észre, hogy mire van szüksége a másiknak, az gáz. Az már veszett fejsze nyele.

Nem értem azt sem, miért dobálózik Panni folyton a minőségi idővel, mi értelme kimozdulni együtt, ez már sosem lesz olyan, mint egy randi annak idején. Persze, el lett magyarázva, hogy ha minőségi időt töltünk együtt, akkor az azt jelenti, hogy csak egymásra figyelünk, egymás vágyát teljesítjük, és erősítjük a kapcsolatunkat is. Akkor Pannit sem zavarná állítólag, hogy gyakran mozdulok ki sörözni a barátaimmal. Kicsit szkeptikus vagyok.

Mindenesetre elég hamar teleírtam a cetliket, és nem értettem, Panni mit szöszöl annyit a magáéval.

Az azonban meglepett, hogy Panni virágra vágyik. Soha nem mondta. Ha belegondolok, én sem mondtam neki soha azokat, amiket leírtam. Talán kellett volna.

Kicsit halogattam a virágvételt. Nem igazán volt kedvem részt venni ebben, volt bennem egyfajta ellenállás, hogy talán Panni úgysem teljesíti az én kívánságomat, féltem is ettől, mert közben vágytam rá. Vágytam valami meglepetésre, törődésre. Bizsergetett a kíváncsiság, a várakozás, a kiszámíthatatlanság. Végül mégis megvettem azt a csokrot.

Panni teljesen odavolt. Furcsa volt nézni a lelkesedést az arcán, nem hittem volna, hogy egy csokor ezt kiválthatja belőle. Megölelt, puszit adott, és sugárzott a boldogságtól. Furcsa módon ez nekem is jólesett. Akció, reakció, valami ilyesmit magyarázott a terapeuta. Hogy ezért fontos egymásnak örömöt okozni, egymás vágyait ismerni, teljesíteni. Panni megkérdezte, honnan van a csokor, a sarki virágárusnál kértem egyet, mondtam neki, és közben arra gondoltam, hogy milyen nevetségesen közel van ez az üzlet, és hogy mennyire pofonegyszerű lett volna néha beugrani pár szál virágért. Ha előbb felismerem ennek az apró tettnek a jelentőségét.

A hét vége felé derült ki, hogy Panni melyik vágyamat húzta ki a szütyőből. Annyira jó volt steaket enni egy étteremben, jó volt azt érezni, hogy kitalálták az egyik legbelsőbb vágyam. Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy ez szavak nélkül kellene hogy működjön, mert különben nem hat a meglepetés ereje. Azt hiszem, ennél inkább fontos az, hogy a másik tényleg megpróbál a kedvedben járni.

Különleges hangulat telepedett ránk, valami megfoghatatlan hangulat, és ez kicsit megingatta a szkepticizmusom. Jólesett beleburkolózni a ránk terülő meleg köpenyszerű dologba, és az utolsó falatnál izgatottan gondoltam arra, hogy vajon mit húzok legközelebb.