Egyéb kategória

Ó, azok a ’90-es évek! Ilyenek voltak a hétvégéink gyerekként

Ha a '90-es években születtetek, szerencsésnek mondhatjátok magatokat. Akkor még más világ volt, gyerekként nem ez a túlmodernizált maszlag vett minket körül. Emlékeztek például arra, mit csináltak a '90-es évek gyerekei azokon a szép hétvégéken?
vous - 2016.06.11.
Ó, azok a ’90-es évek! Ilyenek voltak a hétvégéink gyerekként

Arról már írtam nektek korábban, hogy mi az, amit ma már biztosan nem engednek meg a szülők a gyerekeknek, pedig a ’90-es években előszeretettel hagytak minket békében játszani. Sőt, Nina megmutatta nektek, hogy mik azok a trendi ruhadarabok, amiket a ti anyukátok is imádott! Na de mit műveltünk mi, a ’90-es évek kölykei hétvégéken? Huszonegyedik századi gyerekek, nézzétek csak:

Úgy vártuk a szombat reggeleket, akár a Mikulást

Nekünk sokáig nem volt Cartoon Network otthon, így be kellett érnem a Kölyökklubbal. Beérni… nem is ez a jó szó rá, hiszen én imádtam! Nem hiszem el, hogy képes voltam felkelni hajnalok hajnalán, csak hogy megnézzem a Hupikék törpikék vagy a Pokémon új részét…

Azok a régi szép videojátékok…

Forrás:
giphy.com

Sokat emlegetjük nektek ezeket a játékokat, nem véletlenül. A Mario, valamint a Kacsavadász és társai olyan boldog perceket varázsoltak nekünk, amiket a mai gyerekek tabletje meg sem közelíthet.

Dezodor a kézbe, és kezdődhet a koncert!

Nem tudom, hogy a fiúk hogy voltak ezzel, de mi, lányok folyamatosan felléptünk a hétvégéken. Olyanokat hakniztunk a család és a rokonság előtt, hogy mindig visszatapsoltak. Mikrofonnak pedig tökéletes volt bármilyen dezodor vagy fésű.

Mi, lányok igenis fociztunk – na de hogyan!

Forrás:
giphy.com

Az már más kérdés, hogy nem szabályosan, de igenis rúgtuk a bőrt. A játszótéren vagy az udvaron olyan vérre menő meccsek voltak, hogy amikor hasba találtak minket, nemcsak piros lapot osztottunk ki képzeletben, de bőgni is elkezdtünk. Elvégre lányok vagyunk, na!

Ha épp nem volt játszótársunk, szereztünk egyet

Vagy kutyával, vagy cicával, vagy egy felnőttel, vagy legvégső esetben egy tetrissel (a nyomkodós kütyüvel), de mindig elfoglaltuk magunkat. Az is elég volt, hogy kimenjünk az udvarra, egy botról is képesek voltunk elhinni, hogy varázspálca.

Locspocs és homok: imádtuk!

Forrás:
giphy.com

Emlékszem, hogy napokat át tudtunk volna homokozni az uncsitesókkal. A legdurvább pedig az volt, amikor heteken át kitaláltunk egy menő játékot, amiben sarat, földet, homokot kevertünk össze, mondván, hogy mi kísérletezünk a laborban.Természetesen ezt felkentük az unokatesómék házának külső falára is – de még élünk!

Joggal mondhatjuk: ó, azok a szép ’90-es évek…!

Ajánlott cikkek