Egyéb kategória

„Ha hosszú kapcsolatot akartok, akkor előbb velem járjatok” – interjú Pengebácsival, a VOUS megrögzött csajozógépével

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

vous - 2016.07.11.
„Ha hosszú kapcsolatot akartok, akkor előbb velem járjatok” – interjú Pengebácsival, a VOUS megrögzött csajozógépével

„Húzós” interjúink végéhez értünk, és ki mással is búcsúzhatnánk ettől az izglamas sorozattól, mint a nagybetűs VOUS-pasival, Pengebácsival? Be kell vallanunk, hogy itt most csaltunk egy kicsit, Penge neve nem került bele a húzós kis tálkánkba, ám egyértelmű volt, hogy nem maradhat ki. És mivel őt én hoztam a VOUS-hoz, az sem volt kérdéses, hogy én interjúvoljam meg. Mivel barátként, szinte páholyból, figyelem Penge rögös útját a Nagy Ő felé, nem is a magánéletre koncentáltunk most, hanem inkább arra, hogyan lesz egy mérnökből elismert blogger és egy női magazin „párkapcsolati szakértője”.

Objektum doboz

Hogyan jött számodra az írás szeretete? Hiszen teljesen más szakmát tanultál, és abban helyezkedtél el.

Kiskorom óta nagyon szeretek olvasni, ez számomra teljesen elválaszthatatlan az írástól. A pályaválasztásomnál annak idején az írás-olvasás átment inkább a hobbi kategóriába, aztán egyre inkább igényét éreztem, hogy legyen egy saját kis fórumom, ahol kiírhatom magamból, ami bennem van. Akik ismernek, tudják, hogy a Tumblren kezdtem annak idején, akkoriban ez kiváló lehetőség volt a szárnypróbálgatásokra, aztán szerencsére egyre többen lettek kíváncsiak arra, amit csinálok.

pengebácsi

Pengebácsi VOUS-élményei

2016 májusa óta a csapat tagja.

A kedvenc cikke Hogyan randizz a foci-Eb alatt? volt.

Az eddigi legnehezebb feladata a VOUS-nál: „Mindig ugyanaz a legnehezebb: elkészülni határidőre.”

Az eddigi legnagyobb VOUS-élménye: „Nagyon örültem, hogy már az első vagy második cikkemet átvette a Joy, nagy elismerés volt kezdő újságíró-szerűségként ilyen olvasottságú portálon szerepelni.”

Egyike vagy azoknak a magyar bloggereknek, akiknek a nevét nagyon sokan ismerik. Szerinted mi a „netes siker titka”, hogyan érez rá az ember, hogy mi kell a közönségnek?

Sokféle netes siker van, és természetesen nálam vannak sokkal sikeresebb netes „humor”-oldalak is. Elég sok alapelvem van a posztok írásához, nehéz három-négy évig napi szinten saját minőségi és új kontentet csinálni, sokszor nem is sikerül. Szerintem a legfontosabb, hogy az ember legyen egyrészt olyan önkritikus, mint egy szigorú olvasó. Legtöbbször még a saját sikeresebb posztjaim többségével sem vagyok teljesen elégedett. Másrészt, ha ilyen hosszú időn át fent akarsz maradni a hullámok felett és nem kipukkadni, akkor tudatosan ki kell fejlesztened magadban a kreatív alkotótevékenység technikáit.

A spontán kreativitás nagyszerű és felemelő dolog, de ha hosszú távon stabilizálni akarod, meg kell tanulnod tudatosan kreatív szemmel járni a mindennapokban.

És ami a sikerhez a legfontosabb: csinálj jót! Sok gyenge tartalmú nagyon sikeres oldal van, de a visszaolvashatóan jó tartalmat előbb-utóbb észreveszik, értékelik és terjesztik az olvasók. Ha jó, amit csinálsz, és kitartó vagy, előbb-utóbb a siker is utolér. Nekem soha nem a siker volt a célom, hanem hogy azok, akik ugyanúgy élik az unalmas életüket, mint én, napközben egyszer-egyszer felnevessenek az irodában az internet előtt, vagy legalább elmosolyodjanak, vagy szomorú szmájli. Jó belegondolnom, hogy van ilyen. 

Objektum doboz

Mesélted nekem, hogy már fel is szoktak ismerni az utcán. Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?

Alapvetően kifelé forduló ember vagyok, ezért nem titok, hogy nagyon jólesik, ha odajönnek hozzám az utcán vagy szórakozóhelyeken, hogy „te vagy a Pengebácsi?”. Tényleg mindig nagyon örülök, ilyenkor látom, hogy van értelme csinálni. A VOLT Fesztiválon például épp tüzet akartam kérni két lánytól, erre odajött hozzám egy nagyjából 18 éves srác, hogy „bocsi, csinálhatunk egy szelfit?”. Persze a lányok teljesen meg voltak döbbenve, szóval mondtam nekik, hogy igazából az előbb fizettem egy ötezrest annak a fiúnak, hogy „mindjárt odamegyek két lányhoz tüzet kérni, légyszi gyere már oda, hogy csinálhatunk-e egy közös szelfit”. 🙁

Auth Andrea: Lapot kérünk!

Auth Andrea: Lapot kérünk!
Forrás:
Alexandra Kiadó

Mennyire stresszelsz a trollok miatt, vagy azért, hogy egy-egy posztod nem lesz annyira sikeres?

Az indokolatlan negatív kritikát mindig nehezen viseltem, és bár ez sokat javult az elmúlt években, most sem tudom hova rakni sokszor, főleg a személyeskedést. A sikertelenséget pedig általában saját kreatív kudarcként élem meg, de ezekkel nehéz mit csinálni, a humor egy ilyen szakma. Ha újat akarsz nyújtani, kísérletezni kell, és soha senki nem csinált még olyat, ami mindenkinek tetszett. De azért rajta vagyok.

Mint tudjuk, a párkapcsolatok nagy szakértője vagy, így mikor kiderült, hogy veled is lesz interjú, a VOUS-lányok egyöntetűen arra voltak kíváncsiak, hány barátnőd volt eddig.

Nagyjából öt-hat komolyabb kapcsolatom volt, a leghosszabb nagyjából húsz hónap. Cserébe van egy érdekes statisztikám: szinte minden exem férjhez ment, vagy hosszú évekig együtt volt az utánam következő párjával. Szóval, lányok, ha hosszú, boldog párkapcsolatot akartok, akkor előbb járjatok velem! 🙁

Objektum doboz

Ajánlott cikkek