párkapcsolat megcsalás

„Félek, mi kerül a felszínre. De tudni akarom.” – A megcsalás a legstabilabb kapcsolatban is felütheti a fejét

Egy pár, egy terápia. Tartsatok velünk a Párterápia utáni monológok cikksorozatunkban, amiben kiderül, hogy mi történik Pannival és Danival, miután túlesnek egy „majdnem szakításon” és az első párterápián. Vajon sikerül kilábalniuk a kapcsolati válságból? A történet folytatódik, itt a hatodik rész.

Panni

Karen Mack, Jennifer Kaufman: Freud szeretője
Karen Mack, Jennifer Kaufman: Freud szeretője
Forrás:
Alexandra Kiadó

Úgy érzem magam, mintha egy hatalmas fagyiskanállal kivájtak volna a mellkasomból egy darabot. Nem tudok beletömni semmit. Üres vagyok. Pedig dühösnek kéne lennem, csalódottnak, megalázottnak, de csak fekete űrt érzek.

Tegnap este először minden jól indult. Mélyebb dolgokról kezdtünk beszélgetni, amiről régebben nem. Örültem neki, szárnyalni kezdtem az örömtől, csak azt felejtettem el, hogy a megnyílás, pláne ilyen helyzetben, fájdalmas lehet.

Beszélt az érzéseiről. Mondta, hogy jó irányba haladunk, azt érzi. Elmondta, hogy a régi vitás helyzetekben mit érzett, azt is, hogy akkor mit csináltam rosszul én, mit ő.

Aztán szóba került az a lány. Csak egy nő. Régi ismerős, akivel újra összefutott egy kávéra. Akivel megbeszélték, mi a helyzet a kapcsolatunkkal. Beszéltek rólam. Kibeszéltek, azt érzem. Égetően fáj.

Lángolni kezd a gondolattól az arcom, mintha pofon vágtak volna, csak nem meleget érzek, hanem hideget.

Kis gőzfüstöket látok a fejem fölött, mint amilyen azoknak az emotikonoknak van, amelyek azt fejezik ki, hogy szégyelled magad.

Elképzelem azt a nőt. Nem tudom, hogyan néz ki, csak hogy biztosan szép. Az ilyenek mindig szépek. Elképzelem, hogy egymáshoz hajolnak az asztal felett, és olyan dolgokról beszélgetnek, nélkülem, ami csak ránk tartozna. Nem tudom elképzelni, miket mondhatott Dani neki, de igazságtalannak érzem. Még ha meg is értem, hogy azért beszélte meg vele a gondokat, mert köztünk ékelődött egy távolság, attól még fáj. Árulásnak érzem.

Nem tudom kiverni a fejemből, hogy az ilyen ártatlannak induló beszélgetésekből szoktak kialakulni az új szerelmek.

A bensőséges, titkokat megosztó beszélgetések megágyaznak a szerelemnek.

Megrémiszt, hogy van egy veszélyforrás. Egy potenciális jelölt, akivel bármi megtörténhet. Ez túl közeli veszély ahhoz, hogy félvállról vegyem, pont most, mikor még olyan sérülékeny minden. Mi van, ha már túl közel kerültek? Ha már történt valami? Annyi mindent nem tudtam eddig Daniról, miért vettem volna észre, ha szeretőt tart? Mi van, ha Petrával már eljutottak a szexig? Hányingerem van, ha erre gondolok. Pedig nagy a valószínűsége.

A terapeuta sokat kérdezett mindkettőnktől. Felszínre görgettük az okokat. Dani még nem tudja megfogalmazni, miért került közelebb a lányhoz. Azt sem fogalmazta még meg, hogy mennyire került közel hozzá lelkileg, és hogy mit jelentettek neki ezek a kávézások pontosan.

Félek, mi kerül a felszínre.

De tudni akarom.

Forrás:
iStock

Dani

Abban a pillanatban, hogy kiejtettem annak a lánynak a nevét, már meg is bántam. Olyan természetes volt, nem volt mögötte semmilyen rossz szándék, csak meséltem, mert olyan felszabadító volt beszélni Pannival azokról az érzésekről, amik bennem voltak, és sosem mondtam ki őket hangosan. Persze, ez valahol az én hibám is volt.

Panni szemén rögtön láttam, hogy megrázta ez az infó.

Az egész olyan ártatlanul indult. Petra rám írt, hogy fussunk össze, rég találkoztunk már. Gyerekkoromból ismerem őt, ártatlan évődéseken túl sosem volt köztünk semmi. Éppen túlesett pár hónapja egy szakításon, így megvolt a közös téma. Olyan könnyen csúsztak ki belőlem a szavak. Észre sem vettem gyakran, hogy megint arról beszélek, hogy Pannival mennyire nem jó most a kapcsolatunk. Jólesett egy megértő társaság. Petra is elmesélte, náluk miképp történt a szakítás, és hazudnék, ha azt mondanám, ez nem vitt a szakítás döntése felé. Bár így utólag minden olyan zavaros.

Megkérdezte tőlem Panni, hogy mit jelentettek számomra ezek a kávézások, de nem tudtam rá válaszolni.

Nem azért, mert volt köztünk bármi is, de tény, hogy valami halvány érzés motoszkált bennem. Nem a félrelépés utáni vágy, és nem is az, hogy szeretnék tőle bármit is, csak jólesett együtt tölteni az időt.

Azt nem tudom megmondani pontosan, hogy miért.

Vannak bennem válaszok, félelmek, amik arra sarkalltak, hogy belemerüljek ezekbe a kávézásokba, beszélgetésekbe, de nem tudom megfogni őket. A nyelvem hegyén vannak, a tudatalattim tudja is őket, de nincs még merszem kimondani ezeket a válaszokat. Nem jó szembenézni velük.

Panni tekintete olyan, mint egy foszforeszkáló infracsóva. Végignéz, tüzetesen, mintha ki szeretné olvasni belőlem a megfejtést, és perzsel. Rosszul érzem magam tőle.

Nem azért, mert neki kell bevallanom valamit, ami Petrával történt volna köztünk, hanem azért, mert magamnak kellene felvállalnom azt, ami bennem dagad már régóta.

Csak olyan nehéz kimondani bizonyos dolgokat.