Ne pánikoljatok be, ha elmúlt a szerelem!

„Nem vagyok szerethető” – íme, a leggyakoribb kapcsolatgyilkos gondolatok

A párkapcsolatosdi egy olyan játék, amit ketten játszotok. A szavak szintjén, a cselekvések, mozdulatok szintjén, és igen, a gondolatok szintjén is. Akár hiszitek, akár nem, az, hogy mit gondoltok magatokról, a másikról, az sokszor sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint bármi más.

Ha azt gondoljátok, hogy amit magatokban mondtok és gondoltok, az nem létezik, akkor óriásit tévedtek! Hiszen a gyakran ismételgetett kétségek egyszer majd valóra válnak, mint egy rossz mantra, úgyhogy szokjatok le róluk, és inkáb ezeket a boldogságot hozó mantrákat ismételgessétek! Tévedtek akkor is, ha azt hiszitek, szabad magatokról rossz véleményt formálnotok. Jó, rosszul írtam, szabad, de semmiképpen sem jó dolog, hiszen a gondolataitok kihatnak a kapcsolatotokra is. Összegyűjtöttem nektek 4 kapcsolatgyilkos gondolatot, amit gyorsan verjetek ki a fejetekből!

Jaj, látszik a hasam!

És ez csak egy a sok közül, amivel ostorozzátok magatokat a testetek miatt. Hallottatok már a body shamingról? Ha nem, gyorsan olvassátok el Eszter cikkét róla, és tanuljátok meg, hogy a testeteket szeretni kell! A pasijaitok, higgyétek el, nem látják a hasatokat, legfeljebb egy cuki pocakot látnak, és még szülés után se gondoljatok ilyenekre szex közben, mert egy pasi már csodálatos sorokat írt arról, hogy miért imádja felesége tökéletlenül tökéletes testét. Szokjatok le erről azért is, mert a bizonytalanság és az önbizalomhiány nem tesz jót a kapcsolatnak. A túl negatív és alacsony önbizalmú fél – legyen akár nő, akár férfi – mellől gyorsan lekoccan a másik. 

Nem vagyok neki elég jó...

Ha így gondoljátok, így is lesz. Ez egy nagyon erős önbeteljesítő jóslat, úgyhogy ne nagyon mondogassátok. Fogjátok fel úgy, hogy a párotok benneteket választott, a ti dolgotok csak annyi, hogy elfogadjátok, és örüljetek neki. A döntését kétségbe vonni annyi, mintha egy ajándékot visszadobnátok, amit tőle kaptatok. Ti hogy éreznétek magatokat fordított helyzetben?

Forrás:
pexels

Biztosan szeret?

Ezt éreznetek kell. A szeretlek szó ismételgetése egész álló nap nem garancia arra, hogy valóban szeret, mint ahogyan nem jó taktika ennek kierőszakolása sem. Inkább figyeljetek, és érezzétek, hogy szeret benneteket a párotok: a cselekedeteivel, érintésével, azzal, hogy mellettetek áll mindig, minden helyzetben.

Úgyis el fog hagyni...

Ne általánosítsatok! Lehet, hogy nagyon megjártátok az eddigi pasijaitokkal, de ne húzzátok rá ezt a sémát minden férfira, így a párotokra sem! Lépjetek túl a csalódásaitokon, kezdjetek új lappal, hagyjátok, hogy bizonyítson. Komolyan, egy ilyen sanda gondolat miatt nem akarjátok megélni a jelen pillanatát?