Poliszexuálisok és cukkinik – tudjátok meg, kik ők!

A legnagyobb vaginatévhitek – tisztázzuk végre ezeket!

Biztos ti is kioszottatok már minimum egy pasit életetekben, amiért fogalma sem volt, hogy odalent mi merre hány centi, pedig egy friss kutatás szerint mi, nők is csak azt hisszük, hogy képben vagyunk a vaginával kapcsolatban. Az eredmények szerint azonban egy csomó olyan tévhitet elhiszünk, amik valóban hosszú ideje terjednek, de attól még nem lesznek igazak.

Emlékeztek még, amikor arról írtam nektek, hogy milyen kevés felnőtt nő tud kitölteni helyesen egy gimnazistáknak szánt szextesztet? Nos, mint kiderült, nemcsak a szexuális aktusról tudunk keveset, legalábbis ha biológiai kontextusra kerül sor, hanem a saját vaginánkról is – pedig azt hinnénk, hogy ez a nemünkből következve magától értetődő.

Az Epi24 nevű cég, ami egyébként női vibrátorokat gyárt, 300 nőnek tett fel anatómiai, egészségügyi és funkcióbeli kérdéseket a vagináról, az eredmények pedig azt mutatták, hogy mindannyiunknak jól jönne még pár biológiaóra. 

Forrás:
iStock

Kezdjük rögtön az anatómiával. A megkérdezettek 61%-a hiszi azt, hogy a vaginának három fő része van, pedig a helyes válasz az, hogy csak egyetlenegy. A szeméremajak vagy a csikló ugyanis már külön szerv.

Az orgazmus volt a másik olyan misztikus pont, amiről, úgy tűnt, a megkérdezettek nem sokat tudnak: például 47%-uk nem tudta, hogy képes csökkenteni a menstruációs fájdalmakat, az ilyenkor felszabaduló endorfinok és oxitocin miatt. Sőt mi több: 30% gondolta úgy, hogy az orgazmus elősegíti a termékenységet, ilyen funkciója azonban nincs (egyébként a régebbi korokban gondolták már az ellenkezőjét is, miszerint a gyönyör meddőséget okoz – hát, nem irigyeljük az elmúlt korok nőit).

A nők 72%-a nem tudta, hogy a hüvelyen belüli szőrzet komoly fertőzésekhez vezet, a válaszadók 75%-a pedig semmit sem tudott arról az árulkodó rózsaszín árnyalatról, amiben akkor pompázunk odalent, ha nem volt orgazmusunk. A férfiaknál látott kék, vagy inkább a megszokottnál enyén sötétebb verzió már ismertebb: a férfi pénisze ugyanis ilyen árnyalatot ölthet, ha szexuális aktust folytatott, de nem sikerült orgazmust átélnie – írja a Women'sHealth.

Nos, csajok, ti mennyi helyes választ találtatok volna el?