taj-tajkep-kirandulas-szep

Meghalt a rákos néni, aki műtét helyett világ körüli útra indult

Elhunyt az idős néni, Norma Jean Bauerschmidt, aki meglepő ötlettel állt elő, miután az orvosok közölték vele, hogy halálos betegségben szenved. A hölgy ugyanis úgy döntött, kockázatos műtétek helyett inkább autóba ül, és világ körüli útra indul!

Norma már 90 éves is elmúlt, amikor egymás után érték a szörnyű csapások. Nem elég, hogy elvesztette a férjét, de két nappal később azzal is szembesülnie kellett, hogy rákos. A műtét olyannyira kockázatos volt, hogy a néni inkább nemet mondott az orvosok javaslataira, és kocsiba pattant, hogy életének utolsó szakaszát felejthetetlenné varázsolja.

A családja még egy Facebook-oldalt is létrehozott Driving Miss Norma néven, hogy megörökítsék az idős hölgy kalandjait. És volt is mit megörökíteni! Norma ugyanis 75 különböző helyre utazott el, megnézte a Grand Canyont, a Mount Rushmore-sziklákat, sőt, még élete első pedikűrjét is megkapta. Noha az egészségi állapota egy időre javulásnak indult, szeptemberben a helyzet rosszabbodni kezdett. A néni rövidesen kórházba került, de elképesztő lelkiereje életének utolsó napjáig vele maradt. Végül szeptember 30-án tért nyugovóra.

Nézzétek meg ti is, milyen elképesztő helyeket látogatott meg Norma az elmúlt egy évben!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ti hova utaznátok el legszívesebben?