Egyéb kategória

Ha nagyon akarom, teljesül – de tényleg így működik a vonzás törvénye?

„Napjainkban rengeteg szakirodalmat találhatunk, melyek a pozitív gondolkozásról, a vonzás törvényéről szólnak. Gimnazista koromban találkoztam ezzel az életfelfogással én is. Majd amikor érdekelni kezdett komolyabban ez a szemlélet, érdekes dolgokra lettem figyelmes!” – kezdi cikkét Fanni, aki a VOUS vendégszerző felhívására küldte be írását, ami a vonzás törvényét boncolgatja. A következő sorokban Némedi Fanni írását olvashatjátok.

vous - 2016.10.09.
Ha nagyon akarom, teljesül – de tényleg így működik a vonzás törvénye?

A vonzás törvénye, ahogyan azt Rhonda Byrne a The Secret című könyvében is írja, működik, akár hisszük, akár nem! Véleményem szerint a kulcsa abban áll, hogy hogyan is alkalmazzuk, hogyan hasznosítjuk a gondolatainkat!

Én szeretem megtapasztalni a dolgokat és olykor inkább tanulok a saját hibáimból, így nem csoda, hogy első olvasatra én is hitetlen voltam. Hajtott a kíváncsiság, hogy kipróbáljam a könyvben leírtakat és azok valóságalapját. Ahogy azt, az alkotás egyik szerzője javasolja, behunytam a szemem, és gondoltam valamire. Furcsa mód hirtelen egy csíkos zokni jelent meg a lelki szemeim előtt. Fogalmam sem volt, hogy mire véljem. De elraktároztam magamban és sokszor újra felidéztem ezt a „képet”. Majd rá következő napon az utcán sétálva a legnagyobb megdöbbenésemre a földön megpillantottam egy kissé már használt és párszor megtaposott bébizoknit. És kitaláljátok, hogy milyen volt? Hát persze hogy színes és csíkos!  Ekkor én is rájöttem, hogy bár komikus, hogy épp egy zokni jutott eszembe az előtte való napokban, de a lényeg egy és ugyanaz:

amit el tudunk képzelni, azt meg is tudjuk valósítani.

felkialtojel

A VOUS-lányok így vélekednek a vonzás törvényéről

Pszichológus szakértőnk, Luca leszögezte: „Nem tudjuk bevonzani, amit szeretnénk. Legalábbis nem gondolataink erejével.”

Andi hisz az álmok ilyesfajta megvalósulásában, de hozzátette: csak akkor működik, ha teszünk is érte.

Mojzi szerint nem a vágyainkat tudjuk bevonzani: „Szerintem leginkább akkor vonzod be, amikor nem akarod. Csak foglalkoztat valami, aztán egyszer csak megtörténik veled, és általában ezek nem pozitívak.”

Fotósunk, Zsófi sem hisz a vonzásban: „Szerintem amit nagyon szeretnél elérni/megszerezni, azzal kapcsolatban tudatosan és félig tudatosan is úgy alakítod az életed, hogy összejöjjön, dolgozol érte, stb. Önmagában ez a kifejezés, hogy bevonzás, nélkülözi a befektetett munkát.”

A VOUS legrózsaszínebb szerzője, Nina természetesen szeret hinni a pozitív dolgokban: „Emlékeztek az éviránytűs cikkemre? Annak lényegében ez az alapja, ami nekem nagyon bejött! Ha például egy célra nagyon erősen koncentrálsz, mindig ott van a fejedben és teljesen elhatároztad magad, akkor az szerintem előbb-utóbb valóra válik.”

És hogy miért is nevezem ezt én dupla vonzásnak? Mert persze, hogy világgá szerettem volna kürtölni és mindenkinek elmondani, hogy figyeljetek, ez működik! Ha valakivel is beszéltem és hasonló téma került szóba, szívesen meséltem erről. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a páromnak mesélni kezdtem a tapasztalataimról. Majd félbeszakítottuk a sztorit, mert bevásárolni indultunk és megbeszéltük, hogy utána nyugodtabb körülmények között folytatjuk. Ezután döbbentem meg még inkább, hogy micsoda erő lakozik bennünk, ami által bármit, de tényleg bármit elérhetünk.

Azáltal, hogy mesélni kezdtem újra, annyira aktív volt bennem ez az élmény, hogy akár hiszitek, akár nem, az élelmiszerüzlet hűtőpultján újra egy csíkos, valaki által otthagyott fél pár zokni mosolygott rám. Én is csak mosolyogtam, mert ezek után már kétség sem fért hozzá, hogy tényleg így működik minden az életben! Nos, értitek már, mire utaltam, amikor dupla vonzásnak neveztem az én történetemet?!

Forrás:
iStock

Ezek után pedig sorra alkalmazni kezdtem a különféle módszereket, hogy minél hatásosabban érjem el mindazt, amiről régen csak álmodoztam. Először is a legnagyobb odafigyeléssel választottam egy szép naplót, ami az én hálanaplóm lett. De álljunk is meg itt egy pillanatra, emlékezzünk csak vissza: kislányként sokunknak volt bizonyára legalább egy hasonló titkos naplója, egy féltve őrzött füzete, ugye? Tele vágyakkal, álmokkal, elképzelésekkel, ábrándokkal. Akkor még talán bele sem gondoltunk, hogy milyen jelentőséggel bírnak ezek. Azóta bánom, hogy amiket akkor játszi könnyedséggel papírra vetettem, ma már nincs meg, mert biztosan találnék közte olyat, ami… és most már ugye tudjátok, hogyan fejezhetjük be a mondatot? Ami valósággá vált! Mert ugyanúgy, mint az előző történetemből is kiderült, azzal, hogy a gondolatainkat, vágyainkat papírra vetjük, máris elindítunk egy folyamatot, hogy megvalósulhasson az adott dolog.

Cséfalvay Fanny „Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

„Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

„A Hála Bödön akkor született, amikor egy nehezebb időszak miatt talán a kelleténél kicsit többet panaszkodtam. Ekkor a lakótársammal elhatároztuk: amellett, hogy rendszeresen vezetünk majd egy kívánságfüzetet, megpróbáljuk gyakran megfogalmazni, mi mindenért vagyunk hálásak az életünkben. Mert amikor a mindennapok súlya ránk nehezedik, hajlamosak vagyunk elfelejteni a jó dolgokat, amelyeket naponta átélünk. Úgy gondoltuk, ez majd segít emlékeztetni bennünket” – grafikusunk, Fanny cikkének folytatásáért kattintsatok IDE!

Végül engedjetek meg még egy személyes tapasztalatot, amivel még inkább buzdítani szeretnélek titeket az álmok szövögetésére. A már említett hálanaplómba a tavalyi év végén egy ráérős napomon egy oldalnyi – akkor még csak – vágyat fogalmaztam meg, jelen időben. Majd bevallom őszintén, az ünnepek körüli felfordulás miatt nem túl sok időm jutott szeretett naplómat elővenni, olvasgatni, így hát nem is csoda, hogy abból a végeláthatatlan listából sok minden ki is ment a fejemből. A hatás még így sem maradt el!

Év elején, a legnagyobb megdöbbenésemre a korábban írt listámról megrökönyödve láttam, hogy az akkori kívánságaim már körülöttem vannak, az életem részét képezik. Voltak ezek között tárgyak, amiket karácsonyra ajándékként megkaptam, voltak köztük olyanok, amiket az év eleji leértékelésekkor megvettem (biztosan a tudatalattim által vezérelve) és voltak életkörülmények is, amik addigra már megvalósultak. Persze maradtak a listán bőven olyanok is, amiket még nem tudtam kipipálni. Ezeket át kell ilyenkor gondolnunk, mert valószínű, hogy valami a megvalósulásuk útjában áll!

Szóval hajrá, éljetek ezzel a lehetőséggel, és teremtsetek magatoknak olyan életet, amelyre mindig is vágytatok! Kezdjétek el még ma, mert ez egy kis csoda!

Ajánlott cikkek