Egyéb kategória

„Eddig nem beszéltem róla senkinek” – 5 megrendítően őszinte gondolat Caramel önéletrajzi könyvéből

Caramellel kapcsolatban, azt hiszem, három nagyon fontos élményem van. Az egyik a Megasztárhoz köthető. A tévé előtt ülve, leesett állal hallgattam, ahogy ez a nálam egy évvel idősebb cigány fiú megbabonázza az országot. Szálltam a dallal. A Megasztár után szem elől tévesztettem, de nem azért, mert nem volt jelen, hanem én utaztam más zenevonaton.

vous - 2016.11.27.
„Eddig nem beszéltem róla senkinek” – 5 megrendítően őszinte gondolat Caramel önéletrajzi könyvéből

Egy fesztiválemlék a következő vele kapcsolatban. Jobb híján ugorjunk be abba a kisebb sátorba, a Caramel-koncertre két nagy koncert között (vagy mellett, mindegy is). Utólag úgy éreztem, a fesztivál legjobbja volt, pedig nem is bírom, túl sok a hajlítás, túl nyálas, de közben valahol nagyon megérintett. A Lélekdonor a legutóbbi emlékem róla.

Ahogy Caramel üvölt a nappaliban, én meg üvöltve sírok az előszoba padlóján, a hálószobában, a fürdőben. Ezerszer meg ezerszer játszottam le.

Lehet, hogy nem vagyok rajongó. Nem járok a koncertjeire. (Pedig ő ma azon kevés magyar előadók egyike, akik képesek megtölteni a Papp László Budapest Sportarénát.) De minden tiszteletem azé az emberé, aki képes volt a nyomorból felküzdeni magát a csillagokig – és tovább. Az elmúlt 12 évről, a gyerekkoráról, a kamaszéveiről most önéletrajzában ír. És ezt a könyvet tényleg nehéz úgy lereagálni, hogy „na tessék, itt egy újabb sztár, aki könyvet írt a semmiről”, mert Caramel mögött tényleg egészen elképesztő út áll a törökszentmiklósi cigánytelepről indulva a Megasztárig – és utána.

örökbefogadás

„Aki kategorikusan kiköti, hogy roma származású gyereket semmiképp nem szeretne, inkább ne fogadjon örökbe”

Vannak, akiknek nem adatik meg, hogy saját gyermekük szülessen. Ilyen esetben sokan élnek az örökbefogadás lehetőségével, úgy is, hogy akár éveket kell várni, mire valaki szülő lehet. Mi a különbség a nyílt és a titkos örökbefogadás között? Miért fontos, hogy toleránsak legyenek a leendő szülők? Szerzőnk, Juci az Ágacska Alapítvány munkatársával, Bogár Zsuzsával beszélgetett az örökbefogadásról. A cikket ide kattintva olvashatjátok.

„Lehet, hogy számomra terápia lesz ez a vallomás. Hiszen arra készülök, hogy nyíltan beszélek sok mindenről, ami gyerekkorom óta nyomaszt. Mindarról, amit még a családomon belül is mély hallgatást övez, és eddig nem beszéltem róla senkinek” – írja az előszóban.

Ebben a cikkben nem szeretnék minden történetet elmesélni helyette, így a véletlenre bíztam a dolgot, és 5 alkalommal nyitottam ki a könyvet, hogy az oldal tetejétől számított 5. sortól 10 teljes mondatot megmutassak nektek.

A könyv első gondolata:

Valószínűleg ezekkel a gondolatokkal tilos egy könyvet elindítani…

30. oldal

„Mit ér a szamárfül a füzetben? Egy kokit? Na, azért kaptam olyan pofont, hogy a monoklim miatt napokig nem tudtam kimenni az utcára.

A rosszul kigyomlált ágyásért pedig akkora ütés járt a szemem alá, hogy egy felnőtt ember is padlót fogott volna tőle.

Tenyér, ököl, nadrágszíj – a csatos végével. Házilag gyártott légycsapó – na, nem az a gyenge műanyag…

Soroljam még?

Megtervezte, hogy mikor mivel kapunk, de kiszámíthatatlan volt, hogy miért. Mindennap féltem. Mikor jött hazafelé, és tudtam, hogy hamarosan megérkezik, már görcsben állt a gyomrom.”

55. oldal

„De fölismertem. A tekintetét.

Egy világ omlott bennem össze. Nem tudom szavakba foglalni, mit éreztem. Belém hasított, hogy NEKEM SIKERÜLT – NEKI PEDIG NEM. De annyira nem… Nyilván nem az én hibám, csak bassza meg, hogy ez megtörténhetett!

Leparkolni nem tudtam, és a lámpa zöldre váltott.

Emlékszem, régen együtt zenélgettünk. Akkor nem volt számítógépem, megengedte, hogy fölmenjek hozzájuk, és összerakjam egy-két dalomat.”

Forrás:
Caramel

99. oldal

Caramel

Caramel
Forrás:
Alexandra

„Ezeken a fellépéseken tapasztaltuk a bőrünkön először, hogy mekkora hatása van a műsornak.

Aztán megtörtént a baj…

Egy rossz mozdulat révén kiújult a porckorongsérvem. Azonnal elvitt a mentő. Az is kérdéses volt, hogy egyáltalán színpadra tudok-e állni.

Főpróba volt. Lezajlott már a saját dalok kamera- és hangpróbája, és a közös produkció következett. Egy ír számot adtunk elő, ami az ivásról szólt – és az volt a koreográfia, hogy ritmusra ugrálunk a színpadon. Eleve nem volt hozzá kedvem, de hát amit muszáj, azt muszáj… Ugrottam, és az egyik visszaérkezésnél éreztem egy nagy reccsenést.”

146. oldal

„Az a kurva pénz okozza a bajt! Sokan azt gondolják, hogy ha nincs pénz, az rosszabb, mint ha van. Pedig ha van, akkor az könnyen a barátság rovására megy. Évekig nagyon szívesen adtam.

Aztán besokalltam. Már mindent én fizettem a „barátomnak”. Az albérletet, a kajáját, a ruháit, mindent. Belefáradtam, hogy a barátság nincs ingyen.

Mindig eljött az a pont, amikor elkezdődött a kölcsönkéregetés – ebben segíts, abban támogass –, és nehezen mondtam nemet. Nem gyarapodtam, mert a megkeresett pénzemet másoknak adtam oda, és csak ritkán kaptam vissza.”

180. oldal

„Benne van az a jó értelemben vett nőiesség, hogy képes elhitetni – én vagyok a férfi, és minden úgy lesz, ahogy én mondom. Pedig egy frászt. Meghagy ebben a tudatban, és közben mindent ő tart kézben.

Vajon hányan ismernek magukra?

Engem bizony ez is vonzott, és vonz a mai napig. Szilvi finom, nőies irányítási képessége. És az is lenyűgöz, hogy húsz-huszonkét évesen össze tud tartani egy családot, gondoskodik Szofiról és rólam. Otthont teremt, ahova jó hazamenni. Ezekre a tulajdonságokra lehet építeni. Tisztelem benne, hogy megvan a saját élete.”

szilágyi szilvi

„Nem vagyok a kitartott feleség szerepkör híve” – Szilágyi Szilvivel beszélgettünk

Szilágyi Szilvi az egyik legsikeresebb hazai énekes, Caramel feleségeként vált ismertté. Az ázsiai származású lány az eltelt egy évben viszont azon dolgozott, hogy ne kizárólag a férje feleségeként aposztrofálják. Kisgyerekes anyukaként saját vállalkozást indított: munkatársával, Surányi Nikivel babacipőket készítenek és értékesítenek. Egy év távlatából pedig határozottan látják: sikeresek.

A vele készült korábbi interjút ide kattintva olvashatjátok.

A könyv utolsó gondolata:

Kiugrottam a repülőből. Kérdés, hogy kinyílik-e az ernyő. Meglátjuk.

Ajánlott cikkek