A tiszta fekete nem csak a ruhatárban hódít – bámulatos az új tetoválástrend

5 tetoválás, ami ma már inkább ciki, mint menő

Szeretjük azt hinni, hogy a tetkóknak mindig sokatmondó és mély sztorija van, de a valóságban leginkább csak divatból varratják őket, ami viszont néha gyorsabban változik, mint az időjárás. Most olyan mintákat gyűjtöttem nektek össze, amik egykor nagyon menőnek számítottak, most viszont már inkább csak lézerért kiáltanak...

Ahogy melegszik az idő, egyre inkább bukkanak elő a szabad bőrfelületek és velük együtt a béna tetoválások is. Pedig valaha ezek voltak a menő megjelenés kulcsai, de hát így múlik el a világ dicsősége. Most a legrettenetesebbekből válogattunk!

Nonfiguratív minták

Objektum doboz

Mi mással is kezdhetnénk a listát, ha nem minden idők legrosszabbjával? Valamiért a kilencvenes években nagy divatja volt, ezért azóta is rendre ott díszeleg vállakon, bokákon és derekakon (ribancrendszám, helló!). Míg más esetekben lehet azzal takarózni, hogy volt jelentősége a tetoválásnak, amikor anno felvarrattuk, itt már a látszat sincs meg. Borzalom.

Kínai szöveg

Objektum doboz

Ismertem egy fiút, aki mesélte, hogy egy buli után, részegen, kivarratta az egész hátát valami kínai írással, de fogalma sincs, vajon mit jelenthet – szerinte valószínűleg a kung pao csirke receptjét.

És ezzel igazából meg is fogalmazta, mi is a baj a dologgal: a legtöbben valószínűleg csak mások jóindulatára támaszkodnak, amikor magukra íratnak szavakat egy olyan nyelven, amit nem beszélnek. És bár a kínai írás minden cikilista első helyén szerepel, mégis rengeteg ember hordja a bőrén. Még Nicki Minaj is!

Márkalogó-tetoválások

Objektum doboz

Ez igazából kissé kakukktojás, mert nem hiszem, hogy volt olyan idő, amikor ne számított volna übergáznak, mégis rengeteg ember van, aki magára varratja kedvenc autómárkájának (legtöbb esetben a BMW-nek) a logóját. Úgy képzelem, hogy ez valami olyasmi státusszimbólum lehet, mint a kocsikulcs-pörgetés a bárpultnál – arcoskodó, kellemetlen, de valamiért sokaknak mégis bejön.

cica-tetoválás

Azért vannak ám nem béna tetoválások is

ITT megmutattuk őket.

Csillag a csuklón

Objektum doboz

Na, ez az, ami hihetetlenül menőnek számított Avril Lavigne idejében. Emlékszem, kábé 12 évesen én is arról álmodoztam, hogy majd ha egyszer nagy leszek, varratok egy ilyet – aztán nagy lettem, és addigra szerencsére az egész emo-korszakkal együtt ez is kiment a divatból.

Végtelenségszimbólum

Objektum doboz

Az a bizonyos fektetett nyolcas, amiből kirajzolódik a „love” szócska... Gondolom, nem kell bemutatni, hiszen ilyennel már MINDENKI találkozott a valóságban. Pár éve még eredetinek számított, aztán hirtelen az egyik legfelkapottabb motívum lett annak ellenére, hogy valójában egy nagy közhelybomba az egész. 

Lila csíkszemöldök

Forrás:
pinterest

Évekkel ezelőtt még vagy nem volt annyira fejlett a sminktetováló-szakma, vagy csak mindenki ezen akart spórolni, mindenesetre rengeteg ember rohangált a homlokuk közepére felvarrt, lilás-kékes árnyalatban pompázó szemöldöktetoválással. Rondának már akkor is ronda volt, de valamiért sokan csináltatták – szerencsére mára csak elvétve lehet velük találkozni.

tetoválás

Minden, amit az első tetoválásról tudnotok kell

Ti is jó ideje forgatjátok már a fejetekben a tetoválás gondolatát? Megértem, hiszen egy jól kiválasztott tetkó nagyon szép és ízléses lehet. Mielőtt azonban elrohannátok magatokra varratni a vágyott mintát, nem árt pár dologra előre felkészülnötök.

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!