Egyéb kategória

Ez az 5 csillagjegy egyáltalán nem szeret egyedül lenni

Mindenkinek szüksége van arra, hogy egyedül is töltsön időt, ahogyan arra is, hogy társaságban legyen. Az arányok azonban eltérhetnek, attól függően, hogy milyen személyiséggel rendelkezünk. Van, akinek több egyedüllétre van szüksége, másnak meg arra, hogy a lehető legtöbb időt töltse emberek között, a családdal, a barátokkal. Ezt pedig állítólag meghatározhatja az is, mikor születtünk: ez az 5 csillagjegy egyáltalán nem szeret egyedül lenni.

vous - 2018.08.23.
Ez az 5 csillagjegy egyáltalán nem szeret egyedül lenni

Ikrek

Közhelyesen hangozhat, hogy az Ikrek nem szeret egyedül lenni, hiszen már eleve „ketten vannak”, de a jegy szülöttei valóban szeretik a nyüzsgést maguk körül. Igazi társasági emberek, akik szeretnek ismerkedni, beszélgetni. Ha huzamosabb ideig egyedül maradnak, képesek hamar magányosnak érezni magukat.

Oroszlán

Az Oroszlánok ugyancsak kevés időt töltenek egyedül – talán éppen azért, mert a csillogásuk és fényük csak akkor ragyoghat fényesen, ha azt mások is látják, különben mi értelme lenne? Szeretnek a figyelem középpontjában lenni, s ez egyedül nem megvalósítható.

Nézzétek meg a másik 3 csillagjegyet is!

Forrás:
iStock
Ajánlott cikkek