Egyéb kategória

Jupiter a Nyilasban – Egy nagy lépés megtétele

Bíznunk kell a saját képességünkben! A hónap legjelentősebb bolygómozgását a Jupiter jegyváltása adja. Tavaly október 10-én lépett be a Skorpió jegyébe, és idén november 9-én pedig átlép a Nyilas jegybe. Mit jelent ez?

vous - 2018.11.05.
Jupiter a Nyilasban – Egy nagy lépés megtétele

A Skorpió jegyében az elmélyülés és az elengedés témáit hozta a Jupiter. Felszínre hozta mindazt, amire a lelkünk mélyén vágytunk, azt is, amit nem akartunk látni, és azt is, hogy milyen áldozatok megtételére vagyunk képesek. Fokozatosan mindaz elvesztette élvezeti értékét amiért nem kellett nagyobb erőfeszítéseket megtenni. Fel kellett adni azokat a helyzeteket, amelyekbe belemerevedtünk, amiket az unalomig ismételtünk, amik tisztességtelenek voltak, vagy amit csak a kényszerűség vagy a túlzott ragaszkodás tartott össze. Ami már nem vitt semerre.

A Jupiter a Nyilas jegyébe lépve életünket kiszélesítheti, színesítheti, és nagyobb távlatok felé vihet.

Ösztönözhet egy nagy bátor lépés megtételére, amivel fejest ugorhatunk az új célok „medencéjébe”, ahol már más vizeken kell majd bizonyítani és megmérettetni a képességeinket. Az elszántság és a hit, hogy azt tesszük, amit helyesnek érzünk, segíthet odaállni és elrugaszkodni a rajtkőről. A nagy lépés megtétele arra irányulhat, hogy értelmes életet akarjunk élni, amiben jobban ki tudunk teljesedni. Lesz, ahogy lesz. Ehhez  vállalni kell több kockázatot és látni magunk előtt egy szebb jövőt.

Nagyobban kell gondolkodnunk, mint korábban. Ez jelentheti azt, hogy szakmát-hivatást váltunk, vagy… Mi minden vár még rátok? A folytatást ide kattintva olvashatjátok >>>

Ajánlott cikkek