Egyéb kategória

10 dolog a konyhában, amit imádhattok, de valójában nincs rá nagy szükségetek

A konyha a lakás lelke, és így aztán tényleg belefér minden – jó is, rossz is, felesleges is. Akik imádnak főzni, a konyhában tevékenykedni, azoknak is be kell látniuk, hogy valójában csak a töredékét használják a megvásárolt konyhai eszközöknek. A Brigitte magazin összegyűjtött 10 olyan tárgyat, amelyre szerintük nincs szükségünk – szükségetek. De vajon igazuk van? Lássuk, melyek ezek!

vous - 2020.08.24.
10 dolog a konyhában, amit imádhattok, de valójában nincs rá nagy szükségetek

1. Wok

Nagyon jól nézki, az ázsiai konyha lelke lehetne… de jó, ha valaki legalább egyszer képes használni. A wok akkor jó, ha állandóan sül benne valami, nem pedig akkor, ha rakódik rá a por.

2. Tojásfőző

Nem szorul magyarázatra. Ezzel a ponttal maximálisan egyet kell értenünk.

3. Spirálvágó

Csak és kizárólag azoknak lehet rá szüksége, akik éjjel-nappal cukkinitésztát esznek…

4. Ünnepi étkészlet

Azért, hogy évente egyszer feltegyük az asztalra? Lehet, hogy valakinek ez fontos, tőlük nem vennénk el az élményt. A lényeg, hogy nincs semmi baj, ha karácsonykor és hútvéskor is ugyanabból a tányérból esztek, mint a hétköznapokon.

Forrás:
Unsplash

5. Gyümölcsfacsaró

Egy ideig vicces, utána megőrültök az állandó tisztogatástól…

6. Fagyikészítő gép

Szerencsére egyéb módszerrel is készíthettek frissítő fagylaltot vagy jeges finomságot. Ehhez nem kell külön gép.

7. A műanyag edények 70%-a

Mert tele van velük a konyhaszekrény, a kamra, a polcok. Sosem használtok belőlük csak néhányat… így elég belőlük néhány.

8. Hagymapucoló, hagymaszeletelő

Felnőtt nőnek erre nincs szüksége… ha sírni kell, akkor sírni kell.

9. Elemes dugóhúzó

🙁

10. Edénymelegítő fiók

:((((

Ajánlott cikkek