Egyéb kategória

Fűszer vagy gyógynövény?

Egy nemrég megtalált, i. e. 1500-ból származó egyiptomi papirusztekercsen száz meg száz gyógynövény neve szerepel, olyanoké, melyeket ma is ismerünk és használunk, akár fűszerként is. Ám a gyógynövényekkel történő gyógyítást kiszorították a gyógyszergyárak, melyek – nem titok – szép hasznot húznak abból, hogy javarészt szintetikus anyagokkal orvosolnak bennünket

vous - 2019.05.24.
Fűszer vagy gyógynövény?

A mai kor ismét felfedezte a gyógynövények jelentőségét, a természetgyógyászok szívesen dolgoznak velük, sőt, kutatások folynak újabb növények hatóanyagainak megismerésére. Ismertek olyan betegségek is, például az ekcéma, melyekkel szemben a vegyi gyógyszeripar tehetetlen, miközben a gyógynövények javulást hoznak. 

A drogériákban és gyógynövényboltokban sokféle gyógyfű kapható, melyekből magunk is elkészíthetjük a számunkra megfelelő főzetet. A tea vagy főzet a növény virágából vagy leveles részéből készül. Egy csésze forró vízhez egy teáskanál szárított vagy két teáskanál friss növényt kell adnunk, 5-10 percre áztatnunk, majd még melegen meginni. 

Forrás:
Depositphotos

Körülnézhetünk a konyhánkban a fűszerek között, mert a legtöbbjük nemcsak pikáns íze, de gyógyhatása miatt is értékes. Álljon itt néhány példa:

Babér

Fűszerként: raguk, főzelékek, sültek, levesek különleges ízesítője

Főzetként: segíti az emésztést

Bazsalikom

Fűszerként: az olasz konyha elmaradhatatlan íze, paradicsomos ételekhez kiváló

Főzetként: megnyugtatja a gyomrot, nagyszerű émelygés ellen, emellett frissítő és idegnyugtató szer is egyben

A cikk folytatását a Cookta.hu oldalán olvashatjátok.

Ajánlott cikkek