szexizmus

Szexizmus felsőfokon: A tapló Télapótól az építőmunkásig

Először is szeretném határozottan kijelenteni, hogy nem általánosítani akarok, mert nyilván nem minden férfi viselkedik így, de sajnos vannak, akik igen. Minden tiszteletem a kivételnek, és remélem csak erősítik és terjesztik a jó példát, hogy hogyan illik viselkedni egy hölggyel. 

Nem tudom miért és hogyan terjedt el ez a viselkedésforma egyes férfiaknál. Ti mit éreztek egy ilyen eset után? Mert bennem általában tombol a düh, az értetlenség, az undor és egy kis szégyenérzet. Pedig nekem semmi szégyellnivaló nem lenne, bezzeg nekik...

Számtalan hasonló történetet hallottam már a barátnőimtől, nő ismerőseimtől arról, hogy verbálisan inzultálták őket. Amikor pedig elmesélem, azt tanácsolták nekem, az a legegyszerűbb, ha elengedem a fülem mellett, nem figyelek rájuk, ne is nézzek rájuk, ne öltözzek kihívóan. Bocsánat, de micsoda? Én még véletlenül sem viselkedtem egyszer sem úgy, hogy ezt a visszajelzést akarjam kiváltani a férfiakból. Mert végül is van olyan, aki örül ennek?

Én nem kértem, hogy kiskoromban a Télapó ölébe ülhessek.

Már akkor sem töltött el a legjobb érzéssel, hogy egy idegen, felnőtt ember azt mondja nekem, hogy üljek az ölébe, és mondjam el, mik a kívánságaim. Ahogy idősebb lettem csak rosszabb lett. Mert egy idő után “kiöregedtem” a céges karácsonyi bulik szenzációjából, a kisgyerekek kedvencéből, de valamiért mégis fennmaradtam a felbérelt Mikulás “Jók listáján”. Szólított, mert nem tudta, hogy a nevem egy már 15 éves éretrebb lányt takar, és mivel nem akarta abbahagyni a szólítást, oda kellett sietnem a többi kisgyerek közé. Ekkor csendült fel az, amit csak felnőttek értettek:

Jaj te vagy az? Ó, hát akkor te mindenképp ülj az ölembe!

Nevetve rácsapott az egyik térdére jelezve hova ülhetnék. Ezt nyilvánvalóan poénnak szánta, de mégis milyen vicc az ilyen? Illik ilyet mondani egy serdülő, fiatal lánynak? 

mikulás
"Jaj te vagy az? Ó, hát akkor te mindenképp ülj az ölembe!"
Forrás:
Canva.com

Nem akartam, hogy hozzám simuljanak a villamoson, ha nyáron a térdem felett végződő ruhát, szoknyát vagy nadrágot vettem fel. Örültem, hogy találtam egy darabot a boltban, amiben végre jól éreztem magam, amiben szépnek találtam magamat, de ezt is el kellett rontaniuk a viselkedésükkel. Nem tudom létezik-e annál kiszolgáltatottabb érzés, mint amikor a tömött, zsúfolt tömegközlekedési eszközön állva utazva csak azt érzed, hogy oldalról vagy hátulról valaki a teljes altestével hozzád nyomul. Odébb lépni nem tudsz, mert nincs hova, segítséget mégis hogyan kérj, ki hinné el, azt gondolnák, hogy túlreagálom. Így az egyetlen megoldás az, hogy leszállok a következő megállónál, ha nem akarom tűrni, hogy így használja valaki a testemet. 

Nem esett jól, hogy utánam fordulva fütyültek, és mindenféle szexuális tartalmú hasonlatot mondtak arról, mit tennének most velem.

Mert senki vágyik arra, hogy az iskolába menet azt hallja:

Oh drágám, ebben a ruhában olyan édes vagy, mint egy fagyi, nyalnálak!

Az ilyen “bókok” után szinte mindig megfagy a vér az ereimben és később tudom felfogtam, mi is történt valójában. Ehhez hasonló szituáció az is, amikor munkások mellett megyek el. Lehetek nyári ruhában, garbóban és farmerben, teljesen mindegy, mert utánam fütyülnek. 

Egyes szexista viselkedésformák jóindulatúnak tűnhetnek azok szemszögéből, akik csinálják, de valójában megfélemlítést, félelmet és bizonytalanságot teremtenek vele. Egyre többen és egyre fiatalabban esnek áldozatául ilyenfajta megnyilvánulásoknak. 

De mit tehetünk ha megtörténik? 

Mert én általában hirtelen nem tudok, és nem is akarok mit reagálni, annyira letaglóz a váratlan helyzet. Hallottam olyan esetekről, amikor a nő, akinek mondták, visszafordult és kiosztotta az illetőt. Olyanról is hallottam már, hogy valaki azért fordult vissza, hogy megköszönje, mert feldobta a napját és megnövelte az önbizalmát. Na, nekem ez a reakció igencsak meglepő és váratlan volt, mert nem tudtam elképzelni, hogy valakinek ez tényleg bókot jelent. Van olyan ismerősöm, aki az ilyen esetek óta fokozottabban odafigyel arra, mit vegyen fel az utcára.

Miért mi változtatunk magunkon, a megjelenésünkön, és próbálunk minél jobban beolvadva nem feltűnést kelteni, amikor valójában nekik kellene megváltozniuk?