Teljes nyugalomban vásároltam a boltban, amikor abba a sorba érkeztetek, ahol én is nézelődtem. A katarzis pedig akkor kezdődött, amikor a kislányod kérlelni kezdett téged, hogy vegyél neki valamit. Egy apró játékot tartott a kezében, te pedig a semmiből átváltoztál egy torz gépezetté, ami csak egy dolgot csinált: megalázott.

“Fejezd be hülyegyerek, nem kapsz semmit! Nem megmondtam, hogy tedd azt vissza? Én aztán nem veszek neked ilyen faszságokat! Itt maradsz mellettem!” – és ez még csak a kezdet volt.

A lányod lesütött szemmel követett a sorok között, saját pénzéből szerette volna kifizetni a kezében szorongatott játékot. Ijedt volt, rettegett és megalázottan kullogott utánad. Nem csoda, hogy ilyen szorongások közepette levert egy törékeny tárgyat a bolt polcairól, amiért az eladók egyáltalán nem kértek pénzt, és nem is haragudtak, de te szádból olyan gyűlöletes szavak szaladtak ki, amik örök sebet ejtenek.

Az üzletben mindenki néma lett, kerülte a tekinteted, de egy emberként sajnáltuk a gyermeket, akit saját édesanyja semmisített meg minden egyes szavával. Arra gondoltam, ha egy boltban így viselkedsz, akkor vajon mi zajlik otthon, a négy fal között? Dühödben elcsattan néhány pofon? Megrémít a tudat, hogy valakinek így kell felnőnie…

Vannak napok, amikor az ember frusztrált, és megesik, hogy szerettein vezeti le ezt, de ez nem egyszeri esetnek tűnt, hanem folytonos rituálénak. Ugye tudod, hogy egy gyermek nem születik önzőnek, szófogadatlannak vagy mohónak? Ahogy nevelik, úgy alakul a személyisége is. Egy gyermek tiszta szívvel jön a világra, várva, hogy szerető családban cseperedhessen fel. De ha az élet nem adja meg neki, kis lelkének egy darabja megtörik. Mégis mit szeretnél, hogy olyan felnőtté váljon, aki egy életre megsebzett szívvel éli életét, vagy egy tükörképet szeretnél, ami téged mutat, legrosszabb hibáiddal együtt? Számomra elfogadhatatlanok ezek a végkimenetelek. Felkészültél ezekre, vagy nem is gondolkodsz a jövőről, amit ezeken a napokon határozol meg?

Nem tudom, hogy az ítélet, a sajnálat vagy a szomorúság nagyobb bennem, amikor ilyen életeket látok. Csak arra emlékszem, hogy milyen gyereknek lenni és őszintén szeretni. Feltétel nélkül bízni a szüleim szavában, akiktől az egész életem függ. Gyerekként csak rájuk számíthatunk, és tudnunk kell, hogy bármit is teszünk, ők akkor is mellettünk állnak, megvédenek és viszontszeretnek. Emlékszel még erre? Kérlek emlékezz, és ne bántsd azt, aki minden szavad megőrzi, máskülönben késő lesz a változáshoz…

Üdvözlettel,

Egy vásárló a boltból