Egyéb kategória

Bárcsak tudtam volna hamarabb! – Fontos kérdések házasság előtt

Egy párkapcsolat menedzselése bizony kemény meló. Általában a kezdeti rózsaszín köd szétfoszlásával kezd egyre inkább körvonalazódni a párokban, hogy valóban el akarnak köteleződni a másik mellett vagy sem. Gyakori hiba szokott lenni, hogy nagyon sok pár átugorja a kezdetleges elfogultság és az elköteleződés közötti igen fontos szakaszt: a gyakorlati dolgokról való kommunikálást.

vous - 2022.02.14.
Bárcsak tudtam volna hamarabb! – Fontos kérdések házasság előtt

De mit is jelent ez a szakasz? Például lényeges kérdések, tervek, nézőpontok megbeszélése. Egy párkapcsolat – a kémián és a szimpátián túl – akkor tud hosszútávon működni, ha mindkét fél érdekei érvényesülni tudnak úgy, hogy közben a közös célok is megvalósuljanak. Nézzünk néhány olyan témát, és a hozzájuk tartozó kérdéseket, amiket érdemes megbeszélni elköteleződés előtt!

1. Mi számít megcsalásnak?

Kezdjünk egy eléggé megosztó, és már talán a legelső lényeges kérdéssel: kinek mi számít megcsalásnak? Inkább az érzelmek elszabadulását, a szerelembe esést tekintjük hűtlenségnek, vagy ezek a kevésbé kézzelfogható dolgok nem számítanak addig, amíg nincs intim együttlét?! Ha ezt sikerül elhatárolni, akkor jöhetnek olyan kérdések, amelyek pontosítják egyik vagy másik típust. Például zavarja a partneredet, ha a kollégáddal ebédelsz, ha mással is táncolsz, ha ölelkezel másokkal? De hasonló téma lehet a saját magatoknak szerzett intim örömök, vagy a felnőttfilmek fogyasztás is.

És ne feledkezzünk meg az exekről sem!

Mi van akkor, ha az egyik fél  békében vált el az exétől, és tartja vele a kapcsolatot? Ezeknek a kérdéseknek az átbeszélése valóban segít elkerülni néhány felesleges vitát.

2. Egyéni tervek, álmok

Beszéljünk kicsit a jövőről! Milyen terveitek vannak karrier, párkapcsolat, személyiségfejlődés, utazás terén? Ki hol képzeli el magát 1-5-10 év múlva?

De nem csak az álmodozások lényegesek, hanem az is, hogy milyen elképzelései vannak ezek megvalósításáról.

Nagyon sok párkapcsolat, vagy épp házasság végződik azzal, hogy a tervek nem egyeznek. Érdemes megbeszélni ezeket a vágyakat, elképzeléseket, hiszen a modern életvitel egyik nagy problémája a gyakori szakterület, munkahely, lakhelyváltások. Nehéz kiszámítani, hogy ki hol lesz jó néhány év múlva. De egy kis együttműködéssel és megfelelő kommunikációval sikerülhet olyan döntéseket hozni, amelyek során egyik fél érdekei sem sérülnek.

Érdemes megbeszélni a vágyakat, elképzeléseket.

Érdemes megbeszélni a vágyakat, elképzeléseket.
Forrás:
unsplash.com

3. Pénzügyek

Kényes téma, de az együttéléshez elengedhetetlen tisztában lenni ezekkel. Ki milyen anyagi forrásból indul? Mennyire támaszkodhattok a családotok támogatására? Milyen pénzügyi szokásokat láttatok a szüleiteknél? Van-e diákhitelek, adóságotok vagy épp mások tartoznak-e nektek? Milyen területeken szoktatok spórolni, és mi az, amire nem sajnáljátok a pénzt? Hogyan fogjátok kezelni a pénzeteket? Terveztek-e – és ha igen hogyan – félretenni? Milyen elképzeléseitek vannak a nyugdíjas évekről, a később anyagi biztonság megteremtéséről?

4. Gyerekvállalás

A gyerekvállalás tipikusan az a téma, amit hajlamosak vagyunk készpénznek venni. Azonban elköteleződés előtt érdemes előbb önmagadnak feltenni azt a kérdést, hogy akarsz-e gyereket vállalni?

És persze azt is jó lenne tudni, hogy a másik szeretne-e?

De lényeges kérdés lehet az is, hogy mit fogtok csinálni, ha lehet nem fogan meg a gyereketek? Mennyire tudjátok majd támogatni egymást egy ilyen nehéz időszakban? Opció lehet a mesterséges megtermékenyítés? A béranyaság? Mi a helyzet az örökbefogadással? Illetve azzal, hogy a családjaitoknak milyen vélekedései vannak ezekről?

5. Házimunka

Végül pedig egy könnyebb téma: a házimunka megosztása. Hogyan fogjátok megosztani a feladatokat? Kinek mennyi ideje lesz ezekre a munkahelye mellett? Mi lesz a gyerekkel? A nőnek tényleg a kályha mellett a helye? Mindig csak a pasi vigye le a szemetet?

Nagyon sok mindennapi indulattól megóvjátok magatokat és egymást, ha megtanultok ezekről beszélni, segítséget kérni és meghallgatni a másikat. 

Ajánlott cikkek