nő

Lefeküdtünk az első randin, és? Így már nem kellek?

Már jó pár éve tengetem egyedül, férfi nélkül a mindennapjaimat, ez idő alatt pedig megéltem csodás barátokkal és szórakozással töltött időszakokat, amikor imádtam az egyedülálló létet, de magányos és lehangolt periódusokat is, amikor nagyon vágytam valakire magam mellé. Sokat tanultam az évek során, egy dolgot azonban sosem sikerült megértenem: mi baja van a férfiaknak azzal, ha lefekszem velük az első randin?!

Na, nem mintha az első randijaim többségén megtörtént volna, de még a randik töredéke is túlzó kifejezés lenne, azonban a szabály esetemben örök érvényűnek tűnik: ha testiségre kerül a sor, akkor a férfiról nem hallok többet, de még ha hallok is, az csak elutasítás lehet.

Ez még az első néhány alkalom során nem is zavart, ugyanis én sem voltam elájulva a lovagoktól, de az utolsó alkalom igazán szíven ütött.

A delikvenssel egy randiappon ismerkedtünk meg, minden klappolt, vette a poénjaimat és még az esetem is volt, az első találka pedig minden várakozásomat felülmúlta. Az első perctől olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném a randipartnerem, akivel mindenről (is) csodálatosan el tudtunk beszélgetni, emellett pedig a levegő érezhetően pattanásig feszült köztünk. Néhány pohárka ital és egy felejthetetlen beszélgetés után aztán megkérdezte, hogy nem akarnám-e nála folytatni, én pedig nem tudtam nemet mondani. Mondanom sem kell, hogy nem volt megállás, miután a lakásába értünk, de nem bántam, úgy éreztem, hogy mindenben összhangban voltunk, és ez volt az este tökéletes koronája.

“Mégis hogy lehet, hogy még mindig itt tartunk? Ennyire primitív lenne a társadalmunk? Előbb-utóbb úgy is megtörtént volna!” - fakadtam ki. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy felültettek.
“Mégis hogy lehet, hogy még mindig itt tartunk? Ennyire primitív lenne a társadalmunk? Előbb-utóbb úgy is megtörtént volna!” - fakadtam ki. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy felültettek.
Forrás:
Unsplash

Másnap nem időztem sokáig, de a közös reggel is varázslatos volt - úgy éreztem, mintha az első reggelem tölteném a jövendőbelimmel. 

Ezután jött azonban a fekete leves.

A hazaérkeztemet követően tűkön ültem, alig vártam, hogy végre keressen és megbeszéljük a következő randevút, ám a várva várt üzenet csak-csak nem jött. Két nap elteltével már a telefonom összes rezzenésére görcsösen ugrottam, de mindig csalódnom kellett, így hát úgy döntöttem, hogy felkötöm a gatyám, és megkérdezem, hányadán állunk. A kedves, nem túl tolakodó, de azért lényegretörő üzenetemre aztán könnyűszerrel annyit válaszolt, hogy most nem áll készen semmi komolyra, ha így is érdekel a dolog, akkor találkozhatunk - nála, vagy nálam. Mondanom sem kell, hogy a csalódottságom mérhetetlen volt, a kijelentése pedig mindennel szembe ment, amiről az italok társaságában beszélgettünk, amikor különlegesnek hívott, vagy azt mondta, csak ilyen nőt tud elképzelni maga mellé.

Miután a könnyeimet visszanyelve elmeséltem a barátnőimnek, csak megerősítettek abban, amit már amúgy is éreztem:

Túl korán feküdtem le vele, így már nem voltam számára érdekes.

“Mégis hogy lehet, hogy még mindig itt tartunk? Ennyire primitív lenne a társadalmunk? Előbb-utóbb úgy is megtörtént volna!” - fakadtam ki. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy felültettek.

Ugyan azóta már sikerült túllendülnöm a csalódottságomon, és okulnom abból, amit nem vagyok hajlandó hibának elkönyvelni, mégis kiábrándultam - nem a könnyen jött, könnyen ment lovagomból, hanem abból, hogy nőként továbbra is csak akkor számítok érdekesnek, ha akár önmagamat megjátszva is, de tettetem a nehezen elérhető prédát, aki csak akkor marad érdekes, ha a nagy, erős és persze férfias férfi minél később tud elejteni.