Egyéb kategória

Nyolc éve hazudok a férjemnek, és már nem vallhatok színt

Minden a kapcsolatunk első évében kezdődött, amikor megleptem az első velem ünnepelt születésnapján egy tortával. Azóta minden évben hazudnom kell neki, ami lassan felemészt belülről, de már nem vallhatom be neki az igazságot. Túlságosan sok minden forog kockán ahhoz, hogy megtegyem.

vous - 2022.04.03.
Nyolc éve hazudok a férjemnek, és már nem vallhatok színt

Egy gyönyörű áprilisi napon ismerkedtünk meg a közös egyetemi barátainknak köszönhetően. Már akkor nagyon sokat beszélgettünk, amit később folytattunk online, mert gondolkodás nélkül bejelöltük egymást ismerősnek. Aztán eljött a november, a születésnapja, amikor megsütöttem a kedvencét, a Sacher-tortát.

Imádta, én meg őt imádom

Teljesen oda volt érte, aminek nagyon örültem, olyannyira, hogy ott helyben megígértem neki, hogy ettől fogva minden születésnapján sütök neki egyet. Szerintem ilyen örömöt felnőtt ember szemében soha nem láttam. Sajnos ekkor még nem tudtam, hogy ezzel a jócselekedetemmel milyen láncreakciót indítottam el.

Ugorjunk előre időben a következő év márciusához, amikor az én születésnapom van. Fontos leszögeznem, hogy ekkor még nem éltünk együtt, ezért is ért teljes meglepetésként, amikor megjelent nálam hatalmas mosollyal arcán, egy ronda Sacher-tortával a kezében.

Eljött az ideje, hogy eláruljam, hogy kevés tortát utálok annyira, mint a Sacher-tortát. Nem tudom miért, de a csokoládé-sárgabarack párosítás nagyon messze áll tőlem.

Igen, a zserbót se szeretem, sajnálom, ha ez valakit megbánt.

Viszont mindezt nem volt bátorságom elmondani neki, szóval lelkesen nekiláttam annak az elátkozott tortának, és még két szeletet is ettem belőle. Ő pedig boldogan végignézte az egészet, majd lelkesen megkérdezte, hogy ízlett-e. Én pedig azt válaszoltam, hogy igen.

Hazugságok hálójában

Ezután jött az ő születésnapja, amire ígéretemhez hűen, Sacher-tortát kapott. Megint imádta. Arra viszont nem számítottam, hogy négy hónap múlva újra át kell élnem a poklok poklát, és megint meglep egy Sacher-tortával. Pedig megtette ez az őrült, sütött egy újabb tortát, és megint úgy nézett rám, mint egy kisgyerek. Én pedig a buta fejemmel megint azt mondtam neki, hogy finom, és megint kétszer szedtem. 

Fujj.

Fujj.
Forrás:
Unsplash.com

Innentől kezdve tudtam, hogy ez egy szokássá fog válni, és már nem tehetek ellene semmit. Kibírom azt a szenvedést, amit a baracklekvár és csoki elfajzott násza okoz, csak láthassam a csillogó szemeit. Egyszer el fogom árulni neki, de nincs szívem hozzá. Szóval most, nyolc év után is inkább csak úgy tettem, mintha nem láttam volna azt a semmirekellő üveg lekvárt és doboz kakaóport a táskájában, miután hazajött a munkából. Büszkén várom a végzetem.

Csilla kínkeservét Csereklye Judit sütötte készre.

Ajánlott cikkek