Világ

Az amerikai álom olyan, mint én

Úgy két éve – mikor még külföldön éltünk – azzal jött haza a kislányom az iskolából, hogy lassan már minden osztálytársa kapott egy babát, ami pontosan úgy néz ki, mint ő. Szóval be kellett szereznünk egy American Girlt.

vous - 2015.06.17.
Az amerikai álom olyan, mint én

Pont, mint én

De hogy miért olyan nagy szám ez a baba? Mert a Truly me, korábban Just like me, azaz Igazán én szlogennel árult, 46 centis hajas babákból több mint hatvanféle létezik, mindenki olyat választhat közülük, ami a legjobban hasonlít hozzá. Nemcsak a haja színét és a hosszát lehet belőni, de a bőre árnyalatát, a szemét vagy a szeplőit is. Pleasant Rowland 1986-ban mutatta be első babáit, amikor még talán maga sem sejtette, mekkora bizniszt csinálhat a játékokból.

Történelem játékosan

A babák kezdetben Amerika történetét mutatták be, az egyes karakterek és a melléjük csomagolt könyvecskék különböző korok ruháiba öltözve mutatták meg egy 8–11 év körüli kislány életét.

Olyan dolgokkal is foglalkoztak, mint a gyerekmunka, a szegénység, a rasszizmus, a rabszolgaság vagy épp az állatkínzás és a háború. 

Persze mindezt úgy, hogy azt egy gyerek is megértse. Tíz év múlva megjelentek a boltokban napjaink amerikai gyermekei is plasztikverzióban. Az őrület pedig itt kezdődött el igazán, hiszen a babák korunk ruháit hordják, amelyek éppoly sokszínűek, mint a valóságban mi, emberek. Sőt, minden évben kijönnek egy Girl of the Year karakterrel, amit természetesen a legnagyobb titok övez január elsejéig.

Amerikai álombiznisz

Időközben a Mattel cég is beszállt az American Girl-üzletbe, mára már minden nagyobb amerikai városban van boltjuk. Na de milyen? Amikor meglátogattuk gyermekünk barátait New Yorkban, mondanom sem kell, az egyik első dolgunk az volt, hogy megkerestük a helyet, ahol végre mi is beszerezhettünk egy babát. Olyat, amelyik tényleg pont úgy néz ki, mint a mi magyar gyerekünk. Hogy milyen volt a bolt? Hatalmas. Az egy dolog, hogy ennek a sok-sok különböző karakternek, plusz a történelmi babáknak sok hely kell, de hogy ennyi kiegészítőt lehessen venni hozzájuk, azt álmomban sem gondoltam. 

Van görkori, baseball- és egy csomó egyéb sportszett, mindenféle hangszer, ágyak, táskák, szemüvegek. Konkrétan minden, ami egy igazi gyereknek is van.

Rosie-nak, merthogy így hívják a mi elsőszülöttünket, van gipsze és mankója, de még fogszabályozója is. Igazából csak ez utóbbi van a kislányunknak is, remélem, nem töri el a lábát, hogy olyan legyen, mint a babája. Just like my doll alapon. Egyforma ruhájuk azért van, mert azt is lehet venni, de ez nyilván egyértelmű, nem? Úgy mehetnek moziba, hogy megnézzék évről évre az új American Girl-filmet.

Forrás:
VOUS

Mindent a kis vevőkért

De hogy minden tuti egyforma legyen, van fodrászszalon is, hogy a tulaj és a hasonmása egyforma frizkót viselhessen. És van babakórház is, ha esetleg a sok fésüléstől kopaszodni kezdene a kedvencünk, ne adj' isten baleset érné. De hogy az anyukás megbeszéléseket ne a játszótéren kelljen lefolytatni, van kávéház és étterem is, ahol baba-mama szülinapi partikat lehet rendezni. Mindez több emeleten, több ezer négyzetméteren. Minden szinten szinte minden. Nézd meg itt, elképesztő!

Michaletzky Luca pszichológus szerint tök jó dolog a babázás:

A gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődése során játékaik típusa is fejlődésen megy keresztül.

"Óvodáskorban kezdenek el szerepjátékokat játszani, amiben gyakorolhatják a felnőttszerepeket, utánozhatják szüleiket, így ezek a játékok tükrözik a gyermek ismereteit, érzelmeit az adott témáról. A szerepjátékok közé tartozik a babázás mellett a doktorosdi, a papás-mamás játék is.

Az American Girl azáltal, hogy hasonlít a kislányokra, többletfunkciót ad a játéknak: egy gondozandó babából saját maguk kicsinyített mása lesz, így olyan kalandokban vehetnek részt általa, olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amikben a valóságban talán nem lehetne részük. Az American Girl népszerűsége, már-már kultusza a lányok közötti társas kapcsolatokat is erősíti, hiszen közös témát, elfoglaltságot, találkozóhelyet teremt."

Ajánlott cikkek