Test

CBD olaj a pihentető alvás érdekében

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az életfunkciók optimálisan működjenek. Az agykutatók régóta vizsgálják az alvás folyamatát, melynek során számtalan dolgot felfedeztek.
vous - 2023.12.26.
CBD olaj a pihentető alvás érdekében

Például azt, hogy alvás során épülnek be a hosszú távú memóriába a megtanult dolgok, valamint azt, hogy az agy feldolgozza a nap közben bennünket ért információkat. Látható, hogy milyen fontos tevékenységről van tehát szó, ezért, akinek nem megfelelő az alvása, az folytonos feszültségben és fáradtságban tölti a napjait, valamint több készsége sem fog tökéletesen működni.

Milyen módszereket ismerünk az alvás javítására?

Sokféle módszert is kipróbálhatunk, mielőtt az altató után nyúlnánk. A Hemplux-nál kapható 5%-os CBD olaj bizonyítottan beavatkozik a szervezet endokannabinoid rendszerébe, mely többek között az alvásért is felel, így támogatja a pihenésünket.

Emellett több természetes módszer is van arra, hogy kellőképpen ellazuljunk, mire lefekvésre kerül a sor. Fontos, hogy lefekvés előtt már ne nézzünk tévét, monitort vagy telefont, az utolsó evés is korábbra essen. Érdemes kora este tornázni, mozogni, ez kellőképpen lefárasztja a testet, de a jóga is kiváló ötlet. Vehetünk egy meleg fürdőt lazító illóolajokkal és érdemes minél sötétebb és hűvösebb körülményeket teremteni a hálószobában.

Mik a tünetei az alváshiánynak?

Nem is gondolnánk, hogy mennyi embert érint ez a probléma. Az emberek 80%-a már találkozott ezzel az élete során, de nagyon sokaknál állandósulnak az alvási nehézségek. Ez azonban teljesen rányomja a bélyegét a közérzetünkre, nem fogunk tudni koncentrálni, összpontosítani, megfelelőképpen dolgozni vagy tanulni akkor, ha az alvásminőségünk nem megfelelő.

A hangulatunkon is észrevehető ez a gond, ugyanis levertek, kedvetlenek, ingerlékenyek lehetünk a nap folyamán. Emellett azt is tudni kell, hogy éjjel az immunrendszerünk is aktívan dolgozik, amíg mi alszunk, addig felgyorsul a sejtosztódás. A rossz alvás ezáltal az immunrendszerünket is gyengíteni fogja.

Hogyan segít a CBD olaj az alvásproblémák esetében?

A kenderben lévő pszichotróp tulajdonságokkal nem rendelkező CBD csökkenti a szorongást, ezáltal pedig segíti az elalvást. Ennek bonyolult hatásmechanizmusa van, ugyanis a CBD képes befolyásolni az 5-HT1A receptort, hogy az több szerotonint gyártson. A szerotonin a melatonin, vagyis az úgynevezett alváshormon prekurzora, így optimális mennyiségben fog termelődni ez a fontos anyag. Tehát olyan biokémiai folyamatok játszódnak le bennünk, amelyek segítik az elalvást.

Teljes vagy széles spektrum?

A CBD olajok többfélék, kapható olyan változat, amelyben kizárólag csak CBD található. Van olyan is, amelyben a terpének, aminosavak, flavonoidok is benne vannak, és végül olyan változatot is vásárolhatunk, melyben minimális, határérték alatti THC is található, ebben a hatóanyagok erősítik egymás hatását.

Érdemes kipróbálni a CBD olajat, ha alvásproblémáról van szó, így természetes módon támogathatjuk a szervezetünket az ellazulásban.

Ajánlott cikkek